Egy macska kakilja ki a világ legdrágább kávéját

Ez is érdekelhet

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

2016. június 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Kopi Luwak a világ legdrágább kávéfajtája, csészénként akár 30 ezer forintot is elkérhetnek érte. Borsos árát egyfelől ritka volta – évente körülbelül 250-500 kg-ot gyártanak belőle, míg a brazil kávéból 1,8 millió tonnát -, másfelől készítésének meglehetősen szokatlan körülményei eredményezik.

A leszüretelt, nyers kávébogyót (amely még a húst is tartalmazza) megetetik egy cibetmacskával, amely azonban csak a húst és a rostokat tudja megemészteni, magát a tiszta kávébabot nem, így azt kikakilja. A kávébab jellegzetes erjedési folyamaton megy keresztül a macska gyomrában, amely különleges ízt ad neki. A körülbelül a fogyasztást követő egy napon belül kikakilt kávébabot összegyűjtik, megtisztítják, kiszárítják, majd megpörkölik. Ezt követően a kávé ugyanúgy őrölhető és főzhető, mint bármely más kávé, habár a készítők azt ajánlják, ne ízesítsük semmivel, hiszen a kávé lényege éppen különleges íze.

Sajnos sok a hamisítvány, és az is egyre elterjedtebb, hogy a cibetmacskákat embertelen körülmények között tartják, az egyre nagyobb haszon reményében pedig "nagyüzemi" módon próbálják egyesek a kávét előállítani. Ezért nagyon fontos, hogy csak hivatalos pecséttel ellátott Kopi Luwakot vásárolj! Még többet megtudhatsz a termékről a www.most-expensive.coffee oldalon.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)