Nagyon nehéz egyensúlyozni egy olyan kapcsolatban, ahol a két fél érzelmi igénye különbözik egymástól. A fantáziánkban a randizgatások egy bizonyos pontján, nem túl későn, de nem is túl korán, a férfi az, aki egy intim pillanatban szinte elveszik a tekintetünkben, enyhén mosolyra húzza a száját, és kimondja azt a bizonyos szót: szeretlek. Ez mind nagyon szép, de mi van akkor, ha nem mondja, pedig mi már várjuk, sőt, legbelül tudjuk is, hogy ezt érzi?
Ezeket láttad már?
Nőként nehéz megtenni az első lépést, mert mi van, ha megijed a férfi a nagy szavak hallatán? Ha szinte elfut tőlünk, mert nem bírja az elköteleződést? Nem csak az a veszély fenyeget minket, hogy társ nélkül maradunk, hanem hogy még a jól felépített "erős nő vagyok"-képe is összeomlik, hisz mindeddig azt vallottuk magunkról: nincs feltétlenül szükségünk a másik nemre, és remekül kezeljük az érzelmeinket is. Kérdés persze, hogy ez a hatalmas önértékelés mennyire hatalmas, és mennyire miénk a megrendíthetetlenség szerepe, egyáltalán kell-e, hogy ilyenek legyünk. De most maradjunk a kapcsolat dinamikájánál.
A férfi tehát nem akar nagy szavakat használni, és hallani sem, mert az elindít valamiféle lavinát. A nő igényelné, de nem meri mondani, mert elveszíti a férfit. Így marad egymás társaságának élvezete a kimondatlan érzelmek tengerében, marad a várakozás, hogy hátha mégis eljön a nagy pillanat. De miért jönne? Tulajdonképpen semmi sem sarkallja a feleket erre a lépésre, hisz a félelmek ennél sokkal nagyobbak. Úgy érzik, többet veszíthetnek, marad hát az egyensúlyozás. Egészen addig, amíg ez szét nem feszíti a kapcsolatot.
Vagy egyszerűen kihal a pulzálás a románcból, fásulttá, unottá válnak a felek, vagy felrobban a bomba, és a nő mégis kiborítja a szívének tartalmát. Ettől a férfi nagy valószínűséggel tényleg megijed, és valóban elszalad, hisz olyan erősen kibillent a komfortzónájából, amit nem tud másképp kezelni. Mérlegelve azonban a lehetőségeket, kérdés, hogy lebutítjuk-e a saját érzelmi világunkat azért, hogy megtartsuk a másikat és ezzel biztosítsuk az ő kényelmét, vagy vállaljuk a bennünk zajló folyamatokat, és ezzel annak a lehetőségét is, hogy megrendül a bennünk élő erős nő képe.
