Felkavar és elgondolkodtat az év botránykönyve

Ez is érdekelhet

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

2016. szeptember 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A szabad akarat játéka című könyv nem lányregény, de nem is (vagy elsősorban nem) férfiaknak szól. Inkább azokat a felnőtt nőket célozza, akiket vonz a "mindent lehet, de semmit se muszáj" életforma, és ha megvalósítani nem is tudják vagy merik a mindennapjaikban, azért szívesen eljátszanak a gondolattal egy regény erejéig.

Nem véletlen, hogy a könyv csak felnőtteknek szól. Ha lenne 30-as karika, leginkább azt kellene a kötet elejére nyomni, mert hamvas lelkű 18 évesek számára túlsúlyos olvasmány lehet.

Az egyre többször swingerkönyvként emlegetett történet valóban nem szűkölködik a szaftos leírásokban, és keményen nevén nevezi a dolgokat és azok kombinációit. Ez a könyv nem a szépelgő romantikáról, vagy az álszent mellébeszélésről szól, vagy legalábbis nagyon nem úgy, ahogy azt megszoktuk.

Bár A szabad akarat játéka (Vivien Moss) legfontosabb célja a szórakoztatás, szinte rákényszeríti az olvasót, hogy elgondolkodjon és állást foglaljon abban, hol vannak a személyes és társadalmi szabadság határai.

További információ a könyv Facebook oldalán, a szerző honlapján, a Libri, a Líra és a Bookline oldalain.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)