2019-ben mutattott be először a Samsung kinyitható készüléket, ezzel pedig kétségkívül ők lettek a foldable piac diktálói. A verseny arról szólt a következő években, hogy tud-e másik gyártó vékonyabbat, nagyobbat, látványosabbat villantani. A Fold mindig is egy erőgép volt, ami teljesen új szintre emelte a produktivitást, a Flip pedig egy olyan kompakt telefon, ami teljesen új fejezetet nyitott a tartalomkészítésben. Most pedig elérkezett az idő, hogy bővüljön a Z-kategória, azaz a hajlítható telefonok szériája egy olyan modellel, ami valóban meglepő és újító. És jön két új óra is!
Ezeket láttad már?
A Samsung Londonban mutatta be a széria új szereplőjét, merthogy szerintük a hajlítható készülékek piacára igaz az a mondás, hogy egy méret nem megfelelő mindenkinek. A széria három tagja három különböző karakter, ahol mindenki megtalálhatja azt, ami az ő felhasználási szokásaihoz a leginkább passzol. A Z Fold 8 Ultra továbbra is erőgép, amelyen még a mesterséges intelligencia funkciók is nagyot dobnak, kecsesebb és könnyebb. A Z Flip 8 továbbra is kompakt, és arra készült, hogy kifejezd magad, de itt az új modell, a Z Fold 8, ami a kreativitás mellett a tartalomfogyasztási szokásaidat tudja átalakítani.
Mit tud a Galaxy család új tagja?
A Z Fold 8 olyan, mintha az eddigi Fold készülékek felső negyedét levágták volna. Vagyis egy olyan Fold, ami elfér zsebben, jobban kézre áll tartalomfogyasztáshoz vagy éppen előállításhoz. Egy tökéletes átmenet a Fold Ultra és a Flip között, amelyet kifejezetten az online tartalomfogyasztásra optimalizáltak, mégsem az az elsődleges cél, hogy órákig a képernyőt nézd. Sőt! De ne szaladjunk ennyire előre. Könnyű, mindössze 201 grammos, összecsukva 10:16-os, kinyitva pedig 4:3-as képarányú kijelzővel érkezik. Nem csak tartalmat fogyasztani, de készíteni is ideális, erről a két 50 megapixeles kamera gondoskodik.
Ez a méret valószínűleg sokaknak lesz pont a tökéletes választás. Egyrészt jó lehet azoknak, akiknek a Flip nem volt elég nagy, de azoknak is, akiknek a régebbi Fold túl nagy vagy komoly volt. Tökéletes, zsebben elférős készülék, ami pont arra jó, amire a hajlítható kijelzős készülékeket kitalálták: hogy nagyobb képernyőre válts, ha szükséged van rá. Igazából elég könnyű olyan élethelyzetet találni, legyen szó online vásárlásról, vagy egy dokumentum megnézéséről, amire eddig a kisebb képernyő nem volt alkalmas, de mire odaértél a nagyobb kijelzőhöz, például a notebookhoz vagy a tabletedhez, az információáradatban el is felejtetted, hogy mit is akartál csinálni. Most mindkét méret kéznél van egyszerre, ráadásul az applikációk vagy ablakok egymás mellett is tudnak futni, így könnyedén átlátható, legyen szó arról, hogy beírd a naptárba, hol is lesz az e-mailben kapott megbeszélés, vagy egy komplexebb munkahelyi feladatról, amihez már nem akarsz újra a gép elé ülni, de nem is akarod másnapra elfelejteni.
Így segíthetsz gyermekednek egészséges digitális szokásokat kialakítani nyáron
Új technológiával készült kijelzők
Ebben a szériában mutatkozik be a Flex Titanium, ahogy a neve is mutatja, kifejezetten a hajlítható készülékekhez tervezték, egy olyan titánötvözetből készült filmréteg és titánlemez kombinációja, amivel tartósabbá, látványosabbá válik a kijelző, és a hajtócsík sem lesz észrevehető. Ha most valaki azon gondolkozik, hogy a titán lényege az, hogy nem igazán hajlik, akkor teljes mértékben igaza van. Na és itt jön be az a mérnöki csúcsteljesítmény, ami a hajlítható telefonokat olyan izgalmassá teszi: Az OLED panel alatt elhelyezkedő titánötvözet filmréteg a kijelző belső tartásáért felel, az alkatrész vastagsága pedig egy átlagos emberi hajszál egyharmadának felel meg. A kijelző alatt egy nagy szilárdságú titánlemez helyezkedik el, amely rugalmas tartószerkezetként támasztja alá a kijelzőmodult.
Térjünk vissza a Galaxy Fold Ultra és Flip világába
A Fold Ultra továbbra is a hatékonyság készüléke, ahol a funkcionalitás és a tudás találkozik. Egy olyan erőgép, ami jóval túlmutat azon, amit egy telefontól elvárhatsz. A nagy méretű, 8 colos főkijelző például tökéletes akár munkára is, miközben a 200 MP-es főkamera, az 50 MP-es ultraszéles látószögű kamera és a képalkotó szoftverek együtt nem csak fotóban, de videóban is újat tudnak mutatni. Elérhető benne a Nightography, ami az éjszakai fényviszonyok között készült képeknek ad életet, és az APV kodek is, ami a tartalomgyártók számára 8K videófelvételek elkészítését és a profi szerkesztést is segíti.
A Galaxy Z Filp8 az eddigi legvékonyabb Flip, amit kifejezetten tartalomgyártásra terveztek. Könnyű, vékony, elfér a zsebedben, nagyon egyszerűen kiélheted vele a kreativitásod, és könnyebben kordában tarthatod vele a telefonhasználatod, amiben az AI funkciók is segítenek. A fontos információk a fedlapi kijelzőn jelennek meg, hogy ne vonja el semmi felesleges dolog a figyelmed. Továbbfejlesztette a gyártó a fedlapi kijelzőn nyomon követhető szelfi videók megoldásait, amin az 50 MP kamera is sokat dob. Ráadásul megkapja a Szuperstabil módot vízszintes zár opcióval, azaz a felvételeid nem remegnek, simák és egyenletesek lesznek akkor is, ha közben a kezed mozog.
Izgalmas új AI megoldások
A készülékek egyik legnagyobb dobása, hogy az AI észrevétlenül, mégis hatékonyan könnyíti meg a mindennapjaidat, és itt vissza is térhetünk oda, hogy nem az a fő cél, hogy minél többet nyomogasd a készüléked. Pont ebben segít a mesterséges intelligencia azzal, hogy mindent egyszerűbbé tesz, hogy neked több időd jusson arra, ami igazán fontos.
- A Now Nudge javaslatot tesz, vagyis mikor felismeri, hogy éppen egy találkozó kezd szerveződni, akkor ajánl helyet, ellenőrzi a naptárad, vagy megkeresheti a helyet, amiről a másik csak egy fotót küldött át.
- A Now Brief személyre szabott napi riporttal gondoskodik arról, hogy naprakész maradj, ráadásul mostantól szól ha lehetséges biztonsági vagy adatvédelmi kockázatot észlel.
- És persze fejlődtek azok az AI funkciók is, amelyek a képalkotást vagy a videókészítést teszik egyszerűbbé és szórakoztatóbbá. A lényeg továbbra is az, hogy a mesterséges intelligencia ne elvegyen, hanem adjon, például több szabadidőt, vagy éppen egyszerűbb és gördülékenyebb mindennapi helyzeteket.
A visszafordítható öregedés nem a jövő, már most kipróbálhatod a módszert
Új órák is érkeznek, az egészségedet egy helyen tudod monitorozni
Sokaknak problémája az, hogy órában nem kényelmes aludni. A Galaxy Watch9 egyik ígérete, hogy egész nap, éjjel is kényelmes a viselet, ami elengedhetetlen ha azt a tézist vesszük alapul, hogy az egészség a jó alvással kezdődik. Az óra mesterséges intelligenciája nemcsak a napi aktivitást és a fizikai erőnlétet méri (Fitneszindex), de odafigyel a mély regenerációra is: nyomon követi az alvás közbeni vitalitást, kiszűri az alvási apnoét, és még a hallásodat is védi a túlságosan zajos környezetben. Emellett áttekinthető szívegészségi pontszámmal és személyre szabott életmód-ajánlásokkal segít, hogy minden nap a legjobb formádat hozhasd.
A Galaxy Watch Ultra2 kifejezetten a sportok szerelmeseinek készült, legyen szó futásról, biciklizésről, úszásról, túrákról, búvárkodásról vagy egy rakás más sportról, azaz ez kifejezetten az aktív életmódot élőknek lehet jó választás. A karcsúsított, strapabíró titánborítású Galaxy Watch Ultra2 5000 nites kijelzője még a legvilágosabb napsütésben is tökéletesen olvasható, az extra erős akkumulátor pedig a leghosszabb napokon sem hagy cserben. Egészség fronton óriási segítség a legizzasztóbb edzéseken: a Tápanyag figyelmeztetés (Nutrition Alert) pontosan kiszámolja a folyadékveszteségedet és szól, mikor és mennyit kell innod a ragyogó bőrért és a maximális energiáért. Ráadásul professzionális vízi funkcióival akár 100 méteres mélységig veled tart a búvárkodás során is, követve a merülési időt és a vízhőmérsékletet.
Az új készülékek már előrendelhetőek, érdemes megnézned a szolgáltatók ajánlatait is a kedvezményekért. Bővebb információkat és specifikációkat pedig a Samsung oldalán találsz.