Szeptember 2-án New York-i otthonában, 92 éves korában elhunyt Gloria Steinem amerikai újságíró, a feminizmus második hullámának ikonikus alakja, a máig megjelenő Ms. magazin, valamint a Nők Nemzeti Politikai Jelölőgyűlése, a Női Akciószövetség és a Női Médiaközpont társalapítója.
Ezeket láttad már?
Gloria Steinem neve és életműve Magyarországon sajnos egyáltalán nem ismert. A haláláról hírt adó cikkek alatt is legfeljebb kóbor hímsoviniszták kommentelnek – bizonyítva egyúttal, hogy mekkora szükség van még napjainkban is mindarra az eszmeiségre, amit Steinem képviselt. (Mennyire kell gyűlölni ahhoz a nemek egyenlőségét, hogy számára ismeretlen hirdetőjének halálán örvendezzen valaki?)
Az USA-ban közismert, itthon alig tudnak róla
A feminizmus első hulláma – mely a nők állampolgári egyenlőségéért, többek közt szavazati jogáért küzdött – nálunk is jelen volt, a Glücklich Vilma és Schwimmer Rózsa vezette magyar Feministák Egyesülete a globális női testvériség részeként tekintett magára. A hatvanas években (az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában) elinduló második hullám abból a felismerésből indult ki, hogy a jogegyenlőség nem vezet automatikusan a gyakorlatban is megvalósuló egyenlőséghez még az állítólag progresszív, baloldali mozgalmakban sem.
Ebben az időszakban a feministák felléptek a munkahelyi diszkrimináció és a nemek közti bérszakadék felszámolásáért, a reprodukciós jogokért és kritika alá vetették a hagyományos nemiszerep-elvárásokat. Nem voltak hajlandók többé kávét felszolgálni sem a munkahelyen, sem az aktivista csoportokban csak azért, mert nők, és nem voltak hajlandók lemondani az önérvényesítésről - elvárták, hogy egyenrangú társnak tekintsék őket a férfiak a munkában és a magánéletben is.
E hullám kiemelkedő aktivistája volt Gloria Steinem – akiről már csak azért sem lehetett itthon sokat hallani, mert a feminizmus második hulláma a mi régiónkban (egyedül Jugoszláviát részben leszámítva) politikai okokból elmaradt. Az államszocialista ideológia ugyanis a női egyenjogúság megvalósítójának tüntette fel magát. A gyakorlatban ez (mivel a háztartásokat elfelejtették egyenjogúsítani) kettős terhet jelentett a nők számára.
Vajon jobb vagy rosszabb ma nőnek lenni, mint harminc évvel ezelőtt?
Tény: az otthonon kívüli munkavállalás jogát, az ingyenes gyermekgondozási intézményrendszert és az alkotmányba írt egyenlőséget a magyar nők „készen kapták”, miközben amerikai társaik még évtizedekkel később is tüntettek ezekért. Szólásszabadság ugyanakkor itthon nem volt, és olyan problémákról, mint a nemek közti keresetkülönbség, a szexualitás kettős mércéje, a munkahelyi zaklatás vagy a családon belüli erőszak, nem lehetett beszélni. A második hullám feministái, köztük Steinem, megtették – már akkor, amikor még bevett kifejezések sem léteztek e jelenségekre.
A hetvenes, nyolcvanas években Magyarországon egyeduralkodó női lap ugyan néhány alkalommal mintegy érdekességképpen írt Steinemről, de tartotta tőle, és a (szerinte) osztálykülönbségekre vak női felszabadítási mozgalomtól a távolságot. A neves amerikai feminista tizenkét könyvet írt – az utolsót, memoárját szerencsére még éppen be tudta fejezni, megjelenése e hónap végén esedékes. Magyarul azonban egyetlen egyet sem adtak ki – még Marilyn Monroe-ról írt életrajzát sem.
A rendszerváltás után megjelentek ugyan itthon feminista művek, de elsősorban a posztmodern irányzat bonyolult nyelvezetű, tudományosabb írásai, nem pedig a második hullám szélesebb közönségnek szóló, gondolatébresztő könyvei. Gloria Steinem sikerességéhez hazájában valószínűleg az is hozzájárult, hogy mindig közérthető formában írt és beszélt. Ráadásul számos jól idézhető, frappáns mondat ragadható ki a szövegeiből, köztük a kedvencem: Válj te magad azzá az emberré, akihez hozzá akarsz menni.
Egyedül „Ha a férfiak menstruálni tudnának” c. szatirikus gondolatkísérlete látott napvilágot magyarul Andorka Eszter fordításában. Igen, jól gondolod, akkor a betétek és tamponok ingyenesek lennének, vérezni menő lenne, az országgyűlés pedig sürgősen megszavazná a Dysmenorrheakutató Intézet felállítását. És ha a férfiak teherbe esnének? Akkor pedig, írja Steinem (egy ismeretlen taxisofőr nőt idézve, akivel egyszer találkozott), az abortuszt szentségként szolgáltatnák ki.
Az én testem, az én döntésem
Ami őt magát elindította a nőjogi aktivizmus útján, éppen az abortuszjog kérdése volt. Az erőszakot (bár később más nőkkel beszélgetve rájött, hogy ez inkább kivételes szerencse volt) megúszta, és, noha nem minden nehézségtől mentesen, de tanulhatott, utazhatott, és később saját jövedelemre szert téve újságíróként ki tudott magának alakítani egy független életet. A reprodukciós jogok kérdése azonban számára is húsbavágó volt.
Huszonkét éves egyetemistaként ugyanis lehetőséget kapott, hogy Indiába menjen tanulmányútra – azonban felfedezte, hogy terhes. Ez 1957-ben történt, a fogamzásgátlás lehetőségei ekkor még korlátozottak voltak, az abortusz pedig illegális. A fiatal nő megszakította útját Angliában, ahol egy John Sharpe nevű orvos, nagy kockázatot vállalva, elvégezte a beavatkozást. Cserébe csak, a titoktartás mellett, azt kérte tőle, hogy életét mindig a saját akarata szerint élje. Steinem eleget tett a kérésnek, és az (akkorra már elhunyt) orvos nevét is csak fél évszázaddal később fedte fel egy könyve ajánlásában.
Ilyen ma Magyarországon egyedülálló anyaként örökbefogadni egy gyereket
Indiából hazatérve megbízásos jelleggel cikkeket szállított különböző szerkesztőségeknek, de igazán híressé (vagy inkább hírhedtté) azzal vált, hogy álnéven jelentkezett Playboy-nyuszinak, és feltárta mindazt a kizsákmányolást, ami a beígért csillogó karrier helyett várta a gyanútlan fiatal nőket. Néhány évig egy Független Kutatószolgálat nevű intézménynél dolgozott, mely hivatalosan önálló volt, de a CIA finanszírozta. Munkája lényege az volt, hogy amerikai delegációt szervezzen a kommunista blokk Világifjúsági Találkozóira. Gyűlölői emiatt később mint „CIA-ügynököt” próbálták hitelteleníteni, ami erősen túlzó megfogalmazás.
Öntudatra ébredése 1969-ben történt, amikor egy olyan rendezvényről kellett tudósítania, ahol a nők az abortuszaikról beszéltek. Addig senkinek sem árulta el, hogy ő maga is átesett ezen a beavatkozáson – akkor azonban rájött, hogy hiába közvetíti felé a társadalom, hogy ettől rossz ember lett, ő nem érzi magát annak, és nem is bánta meg korábbi döntését. Meggyőződésévé vált, hogy küzdeni kell azért, hogy egy nő szabadon választhasson: akar-e gyereket vagy nem. Ő maga később sem vált anyává, és sokáig a házasságtól is tartózkodott, mert az akkori törvények rendkívül kedvezőtlen helyzetbe hozták a feleségeket.
Itthon nem azt jelenti a feminizmus, mint külföldön, és ez óriási baj
A mozgalom szócsöve: a Ms. magazin
Mivel a szerkesztőségek csak ritkán fogadtak tőle feminista cikket és akkor is „kiegyensúlyozták” azokat egy antifeminista szerző írásával, Steinem hamar felismerte, hogy a nőmozgalomnak önálló magazinra van szüksége. A Ms. egy sikertörténet lett, az első számtól fogva amerikai nők százezreinek érdeklődésére tartott számot. Szerzői írtak többek közt munkajogokról, reprodukciós jogokról, politikus és közszereplő nőkről, a nők elleni erőszakról, az emberkereskedelemről, a nők helyzetéről a világ más országaiban.
A Ms.-nek még a címe is botrányosnak számított: ez egy új megszólítási forma volt a korábbi kisasszony (Miss) és ...-né asszony (Mrs.) helyett. A feministák terjesztették el használatát, azzal érvelve, hogy a Mr. (... úr) nem fedi fel, hogy az illető férfi házas-e vagy nem, és professzionális környezetben ennek egy nő esetében sem kell, hogy jelentősége legyen. A gendersemleges nyelvhasználat is a második hullám terméke: például, mivel az elnök nő is lehet, a korábbi chairman helyett a chairperson vagy chair használatát szorgalmazták, a hímnemű általános alany (he) helyett az egyes számú they-t, a mankind helyett a humankindot stb.
A gendersemleges formák ma már kvázi elfogadottnak számítanak, de hetvenes években mindez undok szőrszálhasogatásnak tűnt. (A magyar nyelv sajátosságai, együtt a nyelvtani nemek hiányával, nekünk e téren némi könnyebbséget jelentettek.) Pedig csak arról volt szó, hogy a nők is önmagukban is teljes emberi lények, így jogos, hogy ne az alapján határozzuk meg őket, hogy tartoznak-e egy férfihoz – és ne a férfi legyen az alapértelmezett ember.
A feminista pszichiátria úttörője volt Karen Horney, aki hülyét csinált Freudból is
Aktivizmus
Steinem fontosnak tartotta, hogy minél több (a nők jogait támogató) nő vegyen részt a közéletben és töltsön be magas tisztségeket, ezért hozta létre társaival a Nők Nemzeti Politikai Jelölőgyűlését.
A második hullám a legnagyobb sikereit a hetvenes években érte el, annak ellenére, hogy sok ellenzője volt, köztük nők is – ezt a konfliktust dolgozta fel a Mrs. America c. sorozat, melyben Steinemet Rose Byrne alakította. Maga Steinem, akit a készítők nem kértek fel együttműködésre, pontatlannak ítélte a történtek ábrázolását. Azt is kifogásolta, hogy egyfajta vezetőként tüntették fel, holott a női felszabadítási mozgalom csapatmunka volt. (Ezt rendszeresen hangsúlyozta is, hogy változást nem egyének, csak közösségek tudnak elérni.)
Ráadásul nem is vele indult a második hullám: Betty Friedan már 1963-ban kiadta meghatározó művét A nőiesség kultusza címmel (ez megjelent magyar fordításban, de csak 2021-ben), megalapította a munkahelyi diszkrimináció ellen küzdő Nemzeti Nőszervezetet (NOW), és emellett számos informális feminista csoport szervezett akciókat és női öntudatnövelő csoportokat, beszélgető köröket.
Marilyn Monroe-tól Sydney Sweeney-ig, miért nem tudjuk elengedni a szexszimbólumokat
Tény, hogy Steinem, akár akarta, akár nem, egyfajta feminista celebbé vált – sokak szerint a sztereotípiákra rácáfoló dekoratív külseje és divatos, nőies öltözködése miatt. Zavarta, hogy a megjelenéséről túl sok szó esik a médiában, de a jellegzetes nagy szemüvegen túl sokat nem változtatott rajta. Valószínűleg ragaszkodott az ízléséhez, és tudta, hogy feministák esetében ez úgyis „van sapka, nincs sapka” alapon működik, azaz ha csúnya és slampos lenne, akkor az állna a figyelem középpontjában – a cél mindig a mondandója háttérbe szorítása.
A halála utáni napokban néhány károgó hangtól megkapta, hogy ő a „liberális fehér feminista”. A liberális itt negatívan értendő, úgy, hogy nem baloldali, és a fehér sem egyszerűen a bőrszínre utal, hanem a színes bőrű és más marginalizált nők vélt kirekesztésére. Kérdés, hogy megérdemli-e ezt Gloria Steinem annak fényében, hogy a hetvenes, nyolcvanas években csak úgy volt hajlandó előadást vállalni, ha egy afro-amerikai feminista is vele tarthat (általában Dorothy Pitman Hughes, akivel az ikonikus páros fotó is készült, felemelt öklökkel)
Emellett küzdött az ingyenes, állami gyermekgondozó intézmények felállításáért és egyet (ahol szegény, fekete és fehér családok gyerekeit egyaránt fogadták) ő maga is segített létrehozni.
Női istenek uralták a világot, amíg a férfiak el nem vették tőlük
Leszbikus feministákkal is együtt dolgozott, pl. Jean O'Leary-vel és meggyőződése volt, hogy a homofóbia csak kárára válik a nőmozgalomnak is (ahogy a melegmozgalomnak is a szexizmus, a nők háttérbe szorítása). Ami a transznemű közösséget illeti, Steinem sokáig a második hullámban elterjedt nézetet képviselte, miszerint a nemi sztereotípiák feloldása feleslegessé tenné a „nemváltásokat". Időskorában azonban egy iskolában találkozott transznemű fiatalokkal, és közelebbről megismerve őket, megváltoztatta a véleményét.
Élethosszig aktív
Gloria Steinem abban is példát mutatott, hogy hogyan kell, hogyan érdemes megöregedni. Hatvanhét évesen – amikor a patriarchális értékrend szerint egy nőnek már illik rég láthatatlanságba burkolóznia és ha lehet, már húsz évvel korábban elásnia magát - nemcsak hogy még javában dolgozott, de gondolt egyet és férjhez ment. (Persze Mrs.-szé nem vált és valószínűleg a házimunka egészét sem vállalta magára.) Az esküvőnek is megadta a módját: Wilma Mankiller, az első csiroki őslakos törzsfőnöknő házában kötötte össze életét David Bale környezetvédővel. (Aki sajnos néhány év múlva betegségben meghalt.)
Élete végéig aktív maradt, nyolcvanon túl is rendszeresen előadott konferenciákon és felszólalt tüntetéseken. 2017-ben egyik szervezője volt a Trump megválasztása és kirobbant szexuális zaklatási botránya után tartott Nők Menetének. Aggódva figyelte a demokrácia torzulását és a női jogok csorbítását (pl. az első trimeszteri abortusz jogát szövetségi szinten 1973 óta garantáló Roe kontra Wade ítélet 2022-es hatályon kívül helyezését), de hallgatóságában mindig a reményt táplálta és a nők erejébe vetett hitét közvetítette számukra.
Anya, feleség, barátnő, gyerek, dolgozó nő - A női szerepek láthatatlan terhei
Amikor a #metoo-ról kérdezték, a fekete feministák központi szerepét hangsúlyozta. Ezután (már nem először) arról beszélt, hogy a „macskákéhoz hasonló” védekezési ösztön mindenkiben ott van (egy macskát csak akkor lehet megérinteni, ha ő maga is akarja), csak a lányokból a patriarchális társadalom nemi szocializációja során kinevelik.
Visszautasította a vádat, mely szerint a #metoo miatt már szólni sem lehet a nőkhöz: hangsúlyozta, hogy szexuális zaklatás ott kezdődik, ahol a kezdeményező fél nem fogadja el a másik visszajelzéseit, határait. Felhívta a figyelmet a közösségi média korlátaira is: az aktivizmus nem állhat meg az internetes bejegyzéseknél.
Gloria Steinem New York-i lakása, mint barátai elhatározták, halála után is feminista gyűlések helyszíne marad. Legalább addig, amíg valóra nem válik a jóslata: „egy nap majd ősz hajú nők hadserege csendben megszerzi a világuralmat.”
