Halálra ítéltek egy fiút, mert drogot árult, most pedig legalizálják a marihuánát Malajziában?

Halálra ítéltek egy fiút, mert drogot árult, most pedig legalizálják a marihuánát Malajziában?
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Makk Adri: „A tartalomkészítés adta meg azt a szabadságot, amiről álmodni sem mertem”

Makk Adri: „A tartalomkészítés adta meg azt a szabadságot, amiről álmodni sem mertem”

2018. október 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lehetséges, hogy Malajziában is megszavazzák, hogy orvosi célokra legálisan lehessen használni a marihuánát. Az ország ezzel első lenne Ázsiában, ahol ez megtörténne.

HIRDETÉS | Hirdetés

Az egész ügy még múlt hónapban kezdődött, amikor is a 29 éves Muhammad Lukman Mohamadot halálra ítélték, mivel elkapták, miközben drogot próbált meg eladni. Azonban a tárgyalása során állította, csak kannabiszolaj volt nála, az is csak azért, mert segíteni akart olyan betegeken, akik leukémiában vagy rákban szenvednek. A bírói döntés után egy internetes oldal aláírásokat kezdett gyűjteni, hogy enyhítsék az ítéletet, és változtassák meg az erre vonatkozó törvényt is. Eddig több mint 63.000-en csatlakoztak hozzá.

Végül a bíróság úgy döntött, ejti a vádakat, a törvény megváltoztatásáról szóló tárgyalások pedig már el is kezdődtek. A vízügyi, földügyi és természeti erőforrásokért felelős miniszter, Xavier Jayakumar azt mondta, nagyon tömören megtárgyalták az esetet, és szerinte ez egy nehéz, de sikeres csata lesz. Néhány országban már legális. Ha tényleg kizárólag orvosi célokra használnák, szerintem is engedélyezni kéne.

Az orvosi marihuána használata már régóta vitatéma. Több tanulmány is alátámasztotta, hogy pozitív hatása is van, többek között segíthet a krónikus fájdalmak csökkentésében, bár egy másik tanulmány ezt nemrég megcáfolta. További kutatások azt is kiderítették, hogy a drog ezen fajtája segíthet megállítani a rák terjedését, valamint csökkentheti a rohamok gyakoriságát és intenzitását.

10 ördögi páros, akiket sosem felejtünk el

10 ördögi páros, akiket sosem felejtünk el

Azonban nem Malajzia az egyetlen ország, ahol ez a kérdés felmerült. Idén októberben Kanadában legalizálják a marihuánát, ami Uruguayban már korábban megtörtént. A kanadai törvények szerint minden 18 éven felüli rendelkezhet egy uncia marihuánával, melyet a saját szórakozására használhat fel, illetve 4 tövet maga is termeszthet otthonában. Egyébként az orvosi marihuána már 30 amerikai államban legális.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)