Heti cuki: ez a kutyus kiszedi az óceánból a szemetet

2018. augusztus 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy minél kevesebb hulladékot szórjunk el olyan helyekre, ahova nem való. Ilyenek például az óceánok, amelyek manapság már olyan szennyezettek, hogy az számos faj kihalását fenyegeti. Mi emberek sokat tehetünk azért, hogy ez ne így legyen, de úgy néz ki, nem csak mi szeretnénk változtatni a dolgokon.

Perceként egy teherautónyi szemét ömlik az óceánba, és most te is segíthetsz a megállításában!

Perceként egy teherautónyi szemét ömlik az óceánba, és most te is segíthetsz a megállításában!

Szennyezett óceán
Fotó: Shutterstock

A Lila nevű kutyus, csakúgy mint mi is, ez ellen a probléma ellen küzd, és nem is akárhogy. Lila, a fekete Labrador minden félelem nélkül leúszik a szemétért, műanyagüvegekért amiket az óceánban talál. Lila segtségével a 4Ocean újrahasznosítja a műanyagot, és karkötőket készít belőle.

Schulze, a kutyus gazdája és a 4Ocean egyik alapítója kiképezte kutyusát, hogy eleinte játékokat hozzon fel a víz alól, majd megpróbálták ezt éles helyzetben is műanyagüvegekkel.

A videót itt nézhetitek meg:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom