7 inspiráló nő, akik a modern feminizmus úttörői

7 inspiráló nő, akik a modern feminizmus úttörői
Fotó: Getty/Glamour

Ez is érdekelhet

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

2021. augusztus 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A félreértések elkerülése végett, a feminizmus magja, a női egyenjogúságért való küzdelmet jelenti és vannak olyan nők, akiknek évtizedek óta ebben úttörő szerepe van. A bátor szüfrazsettektől, akik a nők szavazati jogaikért harcoltak, egészen Tarana Burke-ön át, aki a #MeToo kampányt indította, Winona LaDuke-ig, aki az éghajlat változás ellen küzdött. Ezek a 20. és 21. századi nők azok, akik a feminizmus és a nemi egyenjogúság alapkövét fektették le.

Oprah Winfrey

Opraht a televíziós karrierje elején ért egyenlőtlen fizetés motiválta, ezért létrehozta a saját televíziós műsorát és onnan egy hatalmat alakított ki, hogy segítsen a nőknek fejlődni és boldogulni. Azt nyilatkozta, hogy soha nem tartotta, illetve hívta magát feministának, de szerinte ebben a világban nőként nem tudsz, nem az lenni. Azóta létrehozta a Női Oprah Winfrey Vezetési Akadémiát, az Oprah Winfrey Hálózatot és megkapta az Elnöki Medált 2013-ban.

Sheryl Sandberg

A Facebook COO-ja a felelős a "Lean In" megmozdulásért, amiről a 2013-as könyvében írt, a nőket arra buzdítva, hogy tűnjenek ki a munkaerőpiacon. A Facebook-nál betöltött kiváló pozícióján át, a Lean In Alapítványnál és a Women for Women Nemzetközi Tanáccsal való munkájáig, Sandberg felszólalt a kudarcokról és egyenlőtlenségekről, amik a nőket a munkaerőpiacon érték.

Malala Yousafzai

A bátor tinédzsernek az I am Malala című memoárja hozta meg a hírnevet, amiben dokumentálta, a vakmerő útját, mint fiatal tanuló, aki az oktatás hozzáféréséért harcolt Pakisztánban. Azóta, Malala járja a világot és a The Malala Alapítvánnyal támogatja a nők és gyerekek taníttatását.

Angelina Jolie

A messzemenő UN diplomata, színésznői és filantrópiai munkája mellett, 2013-ban, amikor megosztotta a kettős emlőeltávolításának történetét, megváltoztatta a mellrák tudatosság arculatát. Egy személyes beszámolóban Jolie kifejtette, hogy az egészsége érdekében hozott döntéssel és annak megosztásával más nőket is bíztat arra, hogy osszák meg a mellrákkal kapcsolatos történeteiket.

Fotó: Getty Images

Chimamanda Ngozi Adichie

Legtöbben a "We Should All Be Feminists" című TED előadásáról ismerhetik, ami Beyonce saját magáról elnevezett albumán is szerepelt. Adichie a modern feminista mozgalmak élő írója lett. Pár cím, a legkiemelkedőbb előadásaiból az Americanah, a We Should All Be Feminists, a Dear Ijeawele, vagy a Feminist Manifesto in Fifteen Suggestions, a női jogokat támogatja és az afrikai kultúrát képviseli.

Emma Watson

A generációnk egyik legújabb feminizmusért felszólaló hangja. A színésznő mindenki figyelmét megragadta a megható beszédével, amit a United Nation előtt mondott, és amivel a nemi egyenjogúság új kezdetét indította el. Watson munkája az UN-nél ráébresztett mindenkit arra, hogy a feminizmus nem csak a nők harca, férfiak is beszállhatnak. Létrehozta a #HeForShe kampányt, a saját feminista könyvklubját és egy csomó beszélgetést indított arról, hogy mit jelent ma feministának lenni.

Tarana Burke

A feminizmus egy új hullámát bevezetve, Tarana Burke elkezdte a #MeToo mozgalmat 2006-ban, több mint egy évtizeddel azelőtt, hogy a világ hallott volna róla. A szexuális bántalmazás áldozatainak inspiráló vezére, Burke munkája, több százezer embernek adott a világon lehetőséget arra, hogy felszólaljanak az őket ért szexuális bántalmazásokról, és segítsen kinyitni a gátat a Hollywood-i Time's Up mozgalomnak. Burke "me too" elgondolása egy biztonságos közeget nyitott a nők számára, hogy az őket ért bántalmazások ellen harcoljanak és ezzel együtt egy új fejezetet nyitott a feminizmus jövőjében.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)