Sírunk: magasan ezek a legjobb mémek Károly király koronázási ceremóniájáról
A hétvégén egy olyan eseményt követhetett figyelemmel a világ, ami egészen biztosan bekerül a történelemkönyvekbe, III. Károly király koronázási ceremóniáját a világ minden tájáról milliók követték. És amit ekkora figyelem kísér, abból természetesen pillanatok alatt mém lesz.
Ezeket láttad már?
1953 óta ez volt az első koronázás az Egyesült Királyságban, ráadásul III. Károly király és Kamilla királyné a legidősebb uralkodói pár, akiket az országban valaha megkoronáztak. A ceremónia persze megosztotta a monarchia rajongóit és ellenzőit, és hihetetlenül inspirálta a mémgyártókat, akik a legapróbb részletekből is azonnal mémeket készítettek, és új értelmet adtak Anna hercegnő kalapjának vagy éppen akiknek köszönhetően Penny Mordaunt, a brit alsóház vezetője tucatnyi elismerést bezsebelt, és voltak, akik szerint még Meghan Markle is részt vett az eseményen, méghozzá álruhában. Nézzük a legjobb mémeket!
Természetesen Károly király a főszerepben
III. Károly király végre megkapta a munkát, amire gyerekkora óta készült, és az Egyesült Királyság uralkodója lett. Sokakban ismerős érzéseket keltett, hogy egy-egy állásinterjú után is örökkévalóságig kell várni, amíg visszajeleznek, már ha egyáltalán visszajeleznek.
Másrészt voltak olyanok is, akik kicsit másképpen képzelték el a pillanatot, amikor a korona végre a király fejére kerül. A kiegészítők is sokakat megihlettek, voltak, akik különböző elméletekkel álltak elő azzal kapcsolatban, mik lehettek valójában a szövegkártyákon.
Vagy éppen mi is volt valójában Károly király kezében.
És voltak, akik inkább kiegészítették a király viseletét, mivel a koronázás ebédidőre esett, így nem csoda, hogy sokaknak pizza vagy éppen gyros jutott eszébe az ünnepi hangulatban.
A vendégek is megihlették a mémgyárosakat
Katy Perry meglehetősen elveszettnek tűnt a közvetítés során, volt, aki szerint pontosan olyan tanácstalanul téblábolt, mint egy gyerek, aki elveszett a boltban, és a sorok között próbálja megtalálni a szüleit. Az énekesnő később Twitteren nyugtatott meg mindenkit, hogy végül megtalálta a helyét.
Azt nem mondhatnánk, hogy sok olyan vendég volt, akinek a jelenléte meglepetést okozott volna, mindenesetre néhányan egy percre még magát a Kaszást is felfedezni vélték, ahogy settenkedik.
Anna hercegnő és a taktikai viselet
Anna hercegnő díszegyenruhája mellett nem tudott elmenni szó nélkül az internet népe, voltak, akik szerint rossz meghívót kapott, és azt gondolhatta, hogy a Napóleon elleni háborúba kell mennie, de amint elfoglalta a helyét, mindenki számára egyértelművé vált: a kalap és a toll díszítés célja, hogy kitakarja a közvetítésből Harry herceget.
Itt gondolták úgy többen, hogy a gyászidőszak végének közeledtével most már megmutathatják azt is, hogy a taktikai takarást Erzsébet Királynő temetésén egy jól elhelyezett gyertyával oldották meg, ami Meghan Markle-t takarta el a kamerák elől.
Apropó Meghan Markle, vannak, akik szerint igenis jelen volt az eseményen, csak éppen álruhát viselt. Mutatjuk is, milyet. Egyébként ő egészen biztosan nem Meghan Markle, hanem Karl Jenkins zenész.
Különleges szereplők
Kamilla királynét testvére, Annabel Elliot és barátnője, Lady Lansdowne kísérte, akik valóban hasonlítottak rá, az internet szerint meglepő, hogy hoztak két tartalék Kamillát arra az esetre, ha történne valami.
De az igazi sztár az alsóház vezetője, Penny Mordaunt lett. Egy gyors kis aktuálpolitikai kitekeintés közben eláruljuk, hogy ő volt az, akit a korábbi brit miniszterelnök, Liz Truss a hírek szerint el akart tüntetni a reflektorfényből, ezért helyezte ebbe a pozícióba. Most viszont éppen ennek köszönhetően hatalmas reflektorfényt kapott, már csak azért is, mert gyakorlatilag mindenkinek feltűnt, hogy milyen hosszú időn keresztül kellett egy szemlátomást baromi nehéz kardot tartania és fel-le cipelnie, mindezt rezzenéstelen arccal tette, magassarkú cipőben. A rossz nyelvek szerint pedig tovább tartotta a kardot, mint amennyi ideig Liz Truss az Egyesült Királyság miniszterelnöke volt (49 napig volt hivatalosan miniszterelnök)
A híressé vált kátyúk
Vannak, akik szerint a jelenlegi brit gazdasági helyzet legjobb mutatója, hogy a királyi menet arany hintókkal megy egy olyan úton, ahol a kátyúkat vizes homokkal tömték be.
És persze a királyi család gyerekei
Természetesen most is a királyi család legfiatalabb tagjai nyerték a cukiságversenyt. Megoszlanak a vélemények, hogy Lajos herceg ruháját a Star Wars vagy James Bond inspirálta-e.
És elindult a találgatás is, mit szúrt ki Lajos herceg, amit megmutatott a nővérének is. Ő egyébként Larry, a miniszterelnök hivatalának főállású egérfogója. Bár meglehetősen híres, a ceremóniára úgy tudni, hogy nem kapott meghívót.
Ne maradj le a koronázás legfontosabb történéseiről!
- Lajos herceg és Sarolta hercegnő rommá cukiskodta a koronázást - íme a legédesebb pillanatok
- Károly király koronázásán zavarba ejtő dolog történt, elmagyarázzuk a jelentését
- Lenyűgöző: Katalin hercegné és Sarolta hercegnő egyforma fejdísszel és frizurával tündökölt Károly király koronázásán