Most megtudhatod, mi zajlik az agyadban, amikor kedvesen cselekedsz

Segítség
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2018. október 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ismered azt az érzést, amikor egy bevásárlóközpontban kisegíted apróval az előtted állót, a csúcsforgalomban beengedsz magad elé néhány autót vagy dobsz egy kis pénzt egy utcazenésznek? Van olyanfajta kedvesség, amely úgy van kódolva az agyunkban, hogy ne várjunk érte viszonzást, máskor viszont éppen arra számítunk, hogy tettünkért cserébe kapunk valamit.

Egy új tanulmányban a kutatók két különféle kedvességtípust vizsgáltak meg, hogy megállapítsák, hogyan hatnak az emberi agyra. A stratégiai kedvesség akkor jön létre, amikor valaki jutalmat vár egy cselekedetéért, például egy kis ajándékot vagy nyilvános elismerést, míg az önzetlen kedvesség akkor mutatkozik meg, amikor valaki semmilyen viszonzást nem remél a jótettéért cserébe.

A háromlábú, örökbefogadott kutyus kollekciója még több állat életét mentheti meg

A háromlábú, örökbefogadott kutyus kollekciója még több állat életét mentheti meg

A kutatók több mint 1000 korábbi kedvességtípusokról szóló vizsgálatot tanulmányoztak át. A hangsúlyt arra fektették, a kétféle kedvességtípusnál másként működik-e az agy. Az agyműködés mindkét esetben felgyorsult, de jelentős különbségeket fedeztek fel a mikéntjében. A stratégiai kedvességet választók jutalmakhoz kapcsolódó agyi régiói sokkal aktívabbak voltak, mint azoknak, akik az önzetlen segítséget választották. Utóbbiaknál viszont az agy azon része mutatott nagyobb aktivitást, ami az érzelmi viselkedésért felelős.

Tény, hogy az emberek dönthetnek az önzetlen kedvesség mellett, és ezáltal valószínű, hogy jó embereknek fogják érezni magukat, de ugyanennyire jelen vannak azok, akik azért hoznak meg bizonyos döntéseket, hogy cserébe pozitív viszonzást kapjanak. Érdemes megjegyezned, hogy azzal, ha valakivel önzetlenül bánsz, nagy eséllyel ösztönzöd arra, hogy később ő is így cselekedjen másokkal. Tedd szebbé más napját te is egy kis kedvességgel!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)