Megváltozhat egy nárcisztikus? Szakember segít válaszolni, van-e még remény

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A nárcisztikus kifejezést ma már szinte mindenkire rásütik, aki nem szimpatikus valamiért. Pedig a beképzeltség vagy a túl nagy önbizalom nem egyenlő ezzel. Alapvető különbség van a nárcisztikus hajlammal vagy tulajdonságokkal rendelkező személy, és a nárcisztikus személyiségzavarral, azaz az NPD-vel diagnosztizált klinikai állapot között.

Valóban megváltozhat egy nárcisztikus ember, és ha igen, mi kell hozzá?
Valóban megváltozhat egy nárcisztikus ember, és ha igen, mi kell hozzá?
Fotó: Profimedia

A nárcisztikus személyiségzavar esetében az önmegvalósítás irreálisan nagy szerepet kap az egyén életében, mellette pedig mások figyelmének és csodálatának túlzott igényében nyilvánul meg. Ez a pozitív elismerés utáni sóvárgás sosem ad igazi kielégülést, mégis lehetetlen leszokni róla. Mi több, hiányzik belőlük az empátia is, és ugyan túlzottan magabiztosnak tűnnek, jellemzően alacsony az önbecsülésük, amely a legkisebb kritikára széteshet.

Hogyan lesz valakiből nárcisztikus?

A mai napig nem tisztázott, hogy miért alakul ki valakinél a nárcisztikus személyiségzavar. A szakemberek úgy gondolják, a neurobiológiai, környezeti és genetikai tényezők kombinációjában keresendő a megoldás, más kutatások viszont egyértelműen a gyerekkori traumákat nevezik meg az NPD okának. De a nevelés is befolyásolhatja a kialakulását: sokszor az elkényeztetett gyerekeknél jelenik meg.

A nárcisztikus emberek egyébként nem rosszindulatúak, az érzéseik és lépéseik általában azért történnek úgy ahogy, mert ők szeretnének kiemelt szerepben tetszelegni. Túl sokat fantáziálnak a sikerről és a hatalomról, és úgy érzik, sokkal több dologra jogosultak, mint mások. Nem éreznek empátiát és felelősséget, ezért nem ritka, hogy másokon átgázolva érik el a céljaikat. De itt sem az a motiváló erő, hogy másoknak ártsanak, egyszerűen csak úgy érzik, mindenki magáért felelős. Gyakran irigyek, de közben azt is hiszik, hogy rájuk is mindenki irigy - olyan ellentétek dúlnak a lelkükben, amelyekkel nagyon nehéz nap mint nap megküzdeniük. De nem csupán nekik nehéz, a párjaiknak, családtagjaiknak szintén.

Van esély a változásra?

Ha van nárcisztikus ismerősöd, valószínűleg többször feltetted már a kérdést, vajon képes lenne-e megváltozni. Nos, erre nem lehet egyszerűen igennel vagy nemmel felelni. Ám amennyiben a pozitív végkimenetel felé billen a mérleg, nagyon alapos önmunkára, terápiára, valódi elhivatottságra van hozzá szükség, hogy az NPD-s személy annyit alakítson magán, hogy valódi változás álljon be.

Nárcisztikus személyiségzavar: ha 9-ből 5 pont stimmel, akkor valószínű, hogy az illető az

Nárcisztikus személyiségzavar: ha 9-ből 5 pont stimmel, akkor valószínű, hogy az illető az

A nárcisztikus személyiségzavart még terápiával sem könnyű kezelni. Nem lehetetlen, de hosszú és rögös az út. Az egyik legnehezebb tényező, hogy az egyén "vak", ami a bántó viselkedését illeti. Szinte lehetetlen vele megértetni, hogy amit tesz, az illetlenség, mások számára sértő, bántó. Pedig a gyógyulás első lépése a felismerés lenne, látnia kell, hogy rossz úton halad, és ezzel árt másoknak. Nem hiszi el, hogy baj lenne a viselkedésével, mi több, úgy érzi, ő az, aki helyesen jár el. Hangosan bírál másokat, a szerettei és barátai viselkedésében és cselekedeteiben valahogy mindig megtalálja a problémát, majd ennek tulajdonítja a konfliktust is.

Új személyiséget kell építeni

A pszichodinamikus terapeuták szerint, a változás csak akkor lehetséges, ha ezek a személyek képesek kívülről nézni az öntudatlan mintáikat, amely a védekező énszerkezetük miatt hihetetlenül nagy feladat. A legtöbbször már csak akkor sikerül ide eljutni, ha elveszítenek egy számukra igazán fontos embert, amely gondolkodásra készteti őket.

Ezen kívül, nehéz megtörni az évtizedes rutinokat, viselkedési mintákat is. Az elkötelezettség viszont akárcsak a felismerés, alapvető. A személynek nyitottnak kell lennie az új viselkedésminták és gondolkodásmódok elsajátítására. Ez magában foglalja például, hogy meg kell tanulnia mások csodálatának és elismerésének állandó igényének elengedését, és meg kell tanulnia, hogyan fakadhat belülről az önértékelés. Fejlesztenie kell az empátiát, megtanulnia hallgatni, megtanulni, hogyan járjon el egyes helyzetekben mások igényeit, és nem a sajátját figyelembe véve.

Tehát, hogy megváltozhat-e egy nárcisztikus ember? Elméletileg a válasz igen. A megfelelő gondolkodásmóddal, eszközökkel és támogatással, idővel egy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember is egészségesebb kapcsolatokat és kiegyensúlyozottabb önérzetet érhet el. Minden az első két lépésnél dől el, a felismerésnél és az elkötelezettségnél.

Ha idáig valaki nem hajlott a változásra, pedig százszor próbálta már, akkor talán nem érdemes még több ideig várni a csodára, neki valószínűleg csak akkor lesz reális esélye a változásra, ha a viselkedése miatt elveszít egy számára fontos embert, az álommunka lehetőségét, vagy végleg egyedül marad.

Megkerülhetetlen a terápia és az önmunka

Fontos azt is figyelembe venni, hogy az NPD-re nincs gyógyszer. Ez nem egy hagyományos értelemben vett betegség, hanem egy személyiségzavar. Így ne is várjuk, hogy szorongáscsökkentők, vagy antidepresszánsok oldják meg a helyzetet, ugyanis ez esélytelen.

7 filmes karakter, akiről csak sejtetted, hogy nárcisztikus, de tényleg az

A nárcisztikus személyiségzavar esetében a gondolkodási és viselkedési minták mélyen rögzültek, és az egyén identitásának jelentős részét képezik. Ezektől borzasztóan kompilált megszabadulni. A terapeuták általában kognitív viselkedésterápiát, sématerápiát és dialektikus viselkedésterápiát ajánlanak. Különösen sikeres lehet a terápia, ha csoportban történik, ilyenkor ugyanis megszűnik az elszigeteltség, és a meg nem értettség érzése.

Terápiatípusok a nárcisztikus személyiségzavarra

A kognitiv viselkedésterápia az egyik legismertebb, amely segít felismerni a torz mintákat, majd ezután kezelni azokat. Ilyen például a felsőbbrendűség érzése, amelyet ezzel nem lehetetlen kiirtani, majd alkalmazkodóbb, egészségesebb gondolatokkal pótolni.

A sématerápia segít megváltoztatni az önmagunkról, másokról és a világ működéséről alkotott mélyen gyökerező hiedelmeket, amelyek önpusztító viselkedési mintákat indíthatnak el. Ennek során feltárják a tudatalatti hiedelmeket, amelyek a nárcisztikus viselkedéshez vezetnek.

9 félelmetes jel, amiről azonnal felismersz egy nárcisztikus személyiségzavarral küzdő személyt a szakértő szerint

9 félelmetes jel, amiről azonnal felismersz egy nárcisztikus személyiségzavarral küzdő személyt a szakértő szerint

A dialektikus viselkedésterápia hasznos azoknak, akik érzelmi szabályozással küszködnek. A DBT új készségeket kínál a fájdalmas érzések kezelésére, és a kapcsolati konfliktusok csökkentésére.

A pszichodinamikus pszichoterápia a tudattalan folyamatokra összpontosít, amely segít megérteni és módosítani a nárcisztikus dinamikáját.

Egy nárcisztikus emberrel élni vagy dolgozni olyan, mintha tojáshéjakon sétálnál, a kiszámíthatatlanság, az empátia hiánya hatalmas kihívást jelent. Ám ha nem mész bele a felesleges harcokba, és nem hagyod, hogy hatalma legyen feletted egy NDP-vel küzdő embernek, akkor nemcsak magadnak, de neki is segítesz.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Aventurindesign: fenntartható ásványékszerek Stampf Katalintól

Aventurindesign: fenntartható ásványékszerek Stampf Katalintól

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Buja természetesség: ezek a színek hódítanak ősszel (x)

Buja természetesség: ezek a színek hódítanak ősszel (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)