Régen szégyellték, ma viszont már nemcsak elfogadott, de kifejezetten menő is pszichológushoz járni. És nem véletlenül, hiszen az önfejlesztés a lehető legkifizetődőbb befektetés, amit magunkba invesztálhatunk. Négy év önismereti munka után elmondhatom: az életem gyökeresen megváltozott. Íme az a 3 rendkívül hasznos dolog, amit a terápiás folyamat során megtanultam, és ami ma már aranyat ér az életemben.
Ezeket láttad már?
Az egyik legjobb döntés, amit valaha meghoztam, az volt, hogy elkezdtem terápiára járni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első pillanattól kezdve lelkes voltam: eleinte tele voltam kételyekkel, félelmekkel és némi ódzkodással is. Vajon mit gondol majd rólam egy idegen? Egyáltalán képes leszek neki megnyílni? Szerencsére sikerült találnom egy olyan szakembert, akivel gyorsan kialakult a bizalom, és akinek a jelenlétében biztonságban éreztem magam. Ennek már több mint négy éve. Ha most visszatekintek az akkori önmagamra, a fejlődésem olyan ugrásszerű és mélyreható volt, hogy sokszor magam is rácsodálkozom, mennyire kicserélődtem ez idő alatt. Íme az a három legfontosabb pillér, ami alapjaiban formálta át az életemet!
1. Megtanultam felismerni és meghúzni a határaimat
Korábban a határok meghúzása számomra egyet jelentett az önzéssel és mások elutasításával. Folyamatosan a körülöttem lévők igényeihez igazítottam magam, és megfelelési kényszerből mondtam igent olyan dolgokra is, amikhez semmi kedvem nem volt.
A terápia során jöttem rá, hogy a határok nem arra valók, hogy kizárjanak másokat, hanem arra, hogy megvédjék a saját lelki békémet. Megtanultam odafigyelni a testem és a lelkem jelzéseire: felismerni, mikor válik valami túl sokká, és mikor mondhatok nemet bűntudat nélkül. A saját határaim tiszteletben tartása nemcsak engem tett kiegyensúlyozottabbá, de a környezetemnek is egyértelmű, tiszta kereteket adott.
2. Elkezdtem hinni magamban, felépült az önbizalmam
A belső kritikusom korábban elképesztően hangos volt. Minden hibámat felnagyította, miközben a sikereimet a szerencsének vagy a véletlennek tulajdonította. A terápiás ülések során végzett munka, az elért kisebb-nagyobb belső áttörések és a terapeuta empátiája és támogatása fokozatosan átírták ezt a negatív belső narratívát.
Rájöttem, hogy képes vagyok megbirkózni a nehézségekkel, és hogy az értékeim nem mások elismerésétől függenek. Ahogy időről időre láttam a fejlődésemet, elkezdtem valóban hinni magamban. Ez a frissen megszerzett önbizalom pedig az életem minden területén meghozta a gyümölcsét: bátrabban kiállok magamért, merek új dolgokba belevágni, és már nem félek a kudarctól sem.
3. Képessé váltam nyíltan és őszintén kommunikálni az érzéseimről és az igényeimről
Korábban ha valami bántott vagy hiányzott, hajlamos voltam elfojtani magamban az érzéseimet, bízva abban, hogy a másik majd „kitalálja”, mire lenne szükségem. Ez természetesen folyamatos félreértésekhez, felgyülemlett feszültséghez és elhidegüléshez vezetett.
A szakemberrel való közös munka során azonban megtanultam nevesíteni az érzéseimet, és passzív-agresszív kommunikáció vagy elfojtás helyett asszertívan megfogalmazni a saját igényeimet. Ami pedig a legszebb: ezt a képességet a terápiás szobából kilépve az összes emberi kapcsolatomban kamatoztatni tudtam. A családommal, a barátaimmal és a munkatársaimmal is nagyságrendekkel nyíltabbá, tisztábbá és mélyebbé vált a viszonyom, hiszen végre meg merem mutatni a valódi arcomat, felvállalni a szükségleteimet.
Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnom az elmúlt négy év tanulságát, az így hangzana: sokkal jobb verzióm lettem önmagamnak. A terápia nem tüntette el a nehézségeket az életemből, de adott egy olyan eszköztárat és belső tartást, amellyel magabiztosan, önazonos módon és szeretettel tudom navigálni magam a mindennapok útvesztőjében.
