Transznemű osztálytársuk miatt vették ki fiukat az iskolából!

2017. szeptember 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egyre többet hallhatunk a transzneműségről, és erről arra következtethetnénk, hogy az emberek egyre nyitottabbak és elfogadóbbak egymással. De ez egyáltalán nem mindenkire igaz. Még mindig vannak olyanok, akik nem akarják megérteni, miért transznemű valaki.

A legfrissebb példa egy angol házaspár Nigel és Sally Rowe, akik azért vették ki gyereküket az iskolából, mert az egyik osztálytársa transznemű lett. A szülők egyértelműen kijelentették, hogy a transzneműség bizonyos szociális szabályok megszegését jelenti számukra, azért nem szeretnék, ha fiuk ugyanabba az osztályba járna, mint a másik személy.

Ezt olvastad már? Transznemű versenyző pályázik a Miss Montana címre!

Véleményük szerint a lányok és fiúk között nem csak öltözködésben és viselkedésben van eltérés, de egyértelműen a DNS-ben is, ezért a nemeket nem lehet keverni. Ez a hozzáállás valószínű abból ered, hogy az apuka biológus, ezért hosszas eszmefuttatást végzett arról, hogy a megfelelő kromoszómák nélkül senki sem csatlakozhat önkényesen a másik nemhez.
Nigel elmondta, egy hat éves még nincs azon az értelmi szinten, hogy meg tudja érteni ezt a dolgot, ezért nem kívánják kitenni gyermeküket ennek a megpróbáltatásnak.

Az iskola természetesen kiállt a transznemű fiú mellett és kijelentette, hogy ők egy befogadó intézmény, ahol megtanítják a gyerekek számára az elfogadást és a sokszínűséget is.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom