Valamit tennünk kell! Ijesztő mértékben nő az öngyilkosságot elkövető nők száma!

2018. június 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi időben sajnos több híresség tragikus haláláról is olvashattunk a médiában: először Chester Bennington, majd Kate Spade, aztán Anthony Bourdain vetett véget az életének, ezek a tények pedig egy igencsak égető problémára irányították a figyelmünket. Bizony, a mentális egészségüggyel sokkal többet kelleni foglalkoznunk, mint ahogy elsőre gondolnánk, pláne, hogy egy nemrégiben készült amerikai kutatás szerint rohamosan nő a szuicid hajlamokkal küzdő nők száma.

A CDC egészségügyi statisztikái szerint 30%-kal nőtt az ögnyilkosságot elkövető lányok száma az elmúlt 16 évben. A depresszió leginkább a tinédzsereket és a 45 és 64 év közötti nőket érinti, utóbbi korosztályban 60%-kal emelkedtek a statisztikai adatok.

Az orvosok egyelőre nem tudtak kielégítő magyarázattal szolgálni, ugyanis mint kiderült, az öngyilkos személyek több mint felénél semmilyen jel nem utalt depresszióra, és környezetük mit sem észlelt a fenyegető veszélyből.

A felmérés eredménye igencsak aggasztó, de talán éppen ez segíthet, hogy az egész társadalom nagyobb figyelmet fordítson a mentális betegséggel küzdő emberekre. A bűnbak keresése helyett inkább a megoldásra fókuszáljunk, és ahelyett, hogy szőnyeg alá söpörnénk kimondatlan és kimondott problémákat, igyekezzünk meghallani a környezetünk, barátaink, családtagjaink és kollégáink segélykiáltásait.

A híres sorozatsztárt kórházba vitték, öngyilkosságot akart elkövetni

A híres sorozatsztárt kórházba vitték, öngyilkosságot akart elkövetni

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom