Íme egy villámgyors, szuperegészséges halas finomság - dietetikus ajánlásával

2020. június 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lassan itt a nyár, ideje bombaformába kerülnöd. Ebben segít most neked egy szuper recepttel Abonyi Orsi dietetikus. Próbáld ki te is ezt a finom halas receptet!

Ha egy gyors, színes, mégis egészséges ebédre vágyom, mindig bevetem ezt a receptet. Szerencsére volt a hűtőmben egy kis kész burgonyapüré, amihez
500 gramm afrikai harcsát sóztam-fűszereztem (én mindig Hollandiából hozok hal- és lazac fűszerkeveréket, mert gyakran fogyasztok halakat, és nem szeretem az egyenízű keverékeket), majd kb. öt-öt perc alatt mindkét oldalát alaposan átsütöttem.

Az afrikai harcsa hajlamos sütés közben bepöndörödni, ha lenyomod kicsit, el tudod kerülni. Ebből a fél kilóból három adag lesz, amihez 20-25 dkg burgonyapüré elegendő. Csavarként a még mindig szezonális spárgát választottam, amit elroppantottam, és a zsenge felét a teflonban pírítottam, amiben a halat sütöttem, a másik részét pedig nagyon pici sós vízben három perc alatt megpároltam, egy centis darabokra aprítottam, majd némi sült hagyma társaságában a püréhez adtam.

Hogy került a többi hozzávaló a tányérra? Igen egyszerű: a guacamole a polcon figyelt a hagyma mellett, a paradicsom pedig a hűtőben várt a spárgával. Próbáld ki te is!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Támogatott Tartalom

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom