Miért viselkedik furcsán a párod? Lehet, hogy nem érzelmi, hanem testi oka van

Szponzorált tartalom

2025. június 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az állandó kimerültség, a libidóhiány és az ingerlékenység mögött meglepő ok is állhat – valljuk be, nem Eszter az egyetlen, aki hamarabb gondolt arra, hogy a férje kikacsint a kapcsolatból, mint arra, hogy Zalánnak vashiánya van.

Esztert teljesen megdöbbentette, amikor kiderült férje fájdalmas titka
Esztert teljesen megdöbbentette, amikor kiderült férje fájdalmas titka
Fotó: Shutterstock

Van az a férfitípus, akire még az edzőteremben is mindenki felnéz, mert kitartó, erős, fegyelmezett, nem mellesleg eszméletlenül jóképű. Eszter férje, Zalán pont ilyen volt, és Eszter sokáig nagyon büszke volt rá. Aztán elkezdtek észrevétlenül rosszra fordulni a dolgok.

„Mintha Zalán került volna engem”

„Feltűnt, hogy az utóbbi időben alig beszélgetünk, mert Zalán állandóan fáradt, ingerlékeny. Próbáltam vele megértő lenni, nem számon kérni, amikor már sokadszorra felejtett el valamit, amit megígért, és többször kezdeményeztem az ágyban is, de minden alkalommal finoman elutasította a közeledésemet. Úgy éreztem, mintha került volna engem: esténként órákra eltűnt a fürdőszobában. Őszintén szólva, megfordult a fejemben, hogy van valakije” – idézi fel Eszter.

Zalán titokban szenvedett

„Egy idő után nem bírtam tovább, egyenesen rákérdeztem, hogy mi történik velünk mostanában. Kiderült, hogy Zalán szenved, de nem amiatt, amit gondoltam. Más titka volt: hónapok óta aranyeres panaszok kínozták, amelyekről nem mert szólni senkinek, mert nem akarta abbahagyni az edzést, pedig rendszeresen vérzett az aranyere.”

A lelket is megviselheti a vashiány

Eszter gyorsan összerakta, hogy férjének valószínűleg három különálló egészségi gondja van: aranyere, némi testképzavara, a folyton vérezgető aranyér miatt pedig vashiánya. Ez így együtt alaposan megviselte a kapcsolatukat. A kifejezett vashiány ugyanis nemcsak testi, hanem mentális tüneteket is okoz: fáradtság, koncentrációzavar, memóriaproblémák, levertség jelentkezhet, és a libidó is drámaian csökkenhet. „Azt hittem, Zalán már nem vonzódik hozzám. Pedig csak vashiányos volt” – mondja Eszter ma már megkönnyebbülten.

HIRDETÉS
Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Edzeni szabad, de csak okosan!

Sokan nem tudják, de a rendszeres, nagy súlyokkal végzett edzés rizikófaktora lehet az aranyér kialakulásának. A hasprés, a túlzott erőlködés, a helytelen légzéstechnika mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a végbélnyílás körüli visszerek kitáguljanak, majd begyulladjanak. És ha ehhez vérzés is társul, az már nemcsak fájdalmat, de lassan, alattomosan kialakuló vashiányt is okozhat.

Segít az őszinte szembenézés

Az aranyérben és a vashiányban közös, hogy nem érdemes halogatni a kezelést, mert ezzel súlyos szövődmények kialakulását kockáztatjuk: Eszteréknél már nemcsak Zalán egészsége, hanem a kapcsolatuk is veszélybe került. Az életmódváltás és az őszinte szembenézés segített: Zalán vaspótló gyógyszert szedett, az edzőjével kidolgoztak egy aranyérbarát edzéstervet, és az intimitást is sikerült újra megélnie a feleségével.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

„Sosem akartunk szexik lenni – csak önmagunkat adni” – Falusi Mariann szabadságról, túlélésről és zenéről

glamour plusz ikon „Sosem akartunk szexik lenni – csak önmagunkat adni” – Falusi Mariann szabadságról, túlélésről és zenéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)