Ezek lesznek a legmenőbb trendek idén a fesztiválokon

Ezek lesznek a legmenőbb trendek idén a fesztiválokon
Fotó: Instagram

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2018. július 2.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Javában benne vagyunk a fesztiválidőszakban, a Volt fesztivál után jön a Balaton Sound és a Sziget, na meg megannyi kisebb fantasztikus rendezvény szerte Magyországon. Nem csak nálunk, de más országokban is őrületesen felkapottak a fesztiválok, ezért nem csoda, hogy lassan egy teljes iparág alakul ki ebben a témában.

A divatvilágban egy teljes fesztiváltrend formálódott, aminek alapja mindig ugyanaz a hippi kultúra, ami kialakult a 70-es években, majd az évek alatt az aktuális irányzatok hatásai is belekeveredtek. Ez a vonulat egy igazi kultúrmix, aminek ugyan meghatározhatjuk néhány jellemzőjét, a teljes öltözék azonban az adott személy fantáziájának határaira van bízva.

Palvin Barbi ilyen menő szettekben bulizik a VOLT fesztiválon!

Palvin Barbi ilyen menő szettekben bulizik a VOLT fesztiválon!

Ez a stílus ad egyfajta művészi szabadságot, amiben kiélhetjük ruhák iránti bolondulásunkat, és a saját ízlésünkre formálva alkothatunk őrülten bohém szetteket.

A fesztiválos összeállítások szabálya, hogy ruhánk legyen laza és kényelmes, cipőnk pedig lapos. A szűk cuccok, és a magas sarkú nem ilyen helyekre való. Jöhetnek a csipkés rucik, a szakadt farmersort és a rojtos kiegészítők!

Ezen kívül a lehetőségek tárháza végtelen, de azért adhatunk néhány csapásvonalat, amit az idei Coachella fesztivál népes táborától lestünk el:

Western stílus

A country trend nagy hatással volt az idei szezonra, így természetes, hogy a fesztiválozók szettjeibe is belopta magát. Ez a két irányzat igazán jól mutat együtt, hisz a cowgirl vagánysága és a hippi lány lazasága egyesül.

Ezzel az 5 frizurával, egész nyáron ellenállhatatlan leszel!

Ezzel az 5 frizurával, egész nyáron ellenállhatatlan leszel!

Horgolt felsők

A szexi, lyukacsos horgolás kellemesen szellős viselet, ezért a nagy melegben is tökéletes. Ha megtanulsz horgolni, akár magadnak is elkészíthetsz egy csinos darabot, relaxálásnak sem utolsó. Mondjuk jövő nyárra lehet, hogy el is készülnél vele.

Farmer és fehér póló

A jó öreg klasszikus visszatért. A farmer egy fehér felsővel párosítva mindig jó megoldás, ha biztosra akarsz menni.

Nem indulhatsz fesztiválozni nélküle - Most szerezd be

Nem indulhatsz fesztiválozni nélküle - Most szerezd be

Szőrös flip-flop

A szőrmés papucsok még mindig hódítanak, most éppen papucs formájában. Ha jó az idő, bevállalható, ám a poros helyszínekre nem igazán ajánljuk.

A 10 legfontosabb kiegészítő a tökéletes fesztiválhoz: a sminktől a szandálig

A 10 legfontosabb kiegészítő a tökéletes fesztiválhoz: a sminktől a szandálig

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)