10 étel és ital, amelyek könnyen elszínezhetik fogaidat

Szponzorált tartalom

2021. december 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Senki sem szereti, ha elszíneződöttek a fogai. Ugyan ez semmit nem von le értékükből, hiszen ugyanúgy alkalmasak arra, hogy megrágjuk az ételt, esztétikailag mégsem nyújtanak szép látványt. Ráadásul akár azt is gondolhatják rólunk, hogy ápolatlanság a sárgás fogak oka. Szerencsére tudunk tenni ellene. Összeszedtük, mely ételeket és italokat érdemes kerülni!

10 dolog, amitől elszíneződhet a fogad
10 dolog, amitől elszíneződhet a fogad

Miért sárgulnak a fogak?

Fogsorunk színe széles skálán mozog: lehet csontszínű, kékes, de akár világosbarna is. Fogunkat a zománcréteg fedi, mely a csillogásukért felelős. Mivel ezzel a réteggel érintkeznek a bevitt ételek és italok, a zománcon látszik meg elsőként a ,,használat”. Ahogy telik az idő, úgy vékonyodik el a zománcréteg, ezért egyre kevesebb védelmet kap az alatta rejtőző dentin, ami sárgás színű.

Sok esetben genetikai eredetűek a sárgás fogak, amely a vékony zománcrétegnek köszönhető, miáltal jobban látszik a dentin sárgásabb színe. Előfordulhat, hogy ütés következtében reped meg a zománc, és sárgul hamarabb egy-egy fog, de az egyébként szájhigiénia szempontjából hasznos fluorid túlzott használata is vezethet sárguláshoz. Ilyenkor a fogfehérítés segíthet, ami ismét hosszú időre garantálja a fogak természetes, fehér árnyalatát.

Ezt az 10 ételt és italt kerüld!

Fogaink fehérségének megőrzése korántsem nehéz feladat, csupán arra kell ügyelnünk, hogy bizonyos ételeket kerüljünk vagy ritkán fogyasszunk. Általános szabály, hogy ha a ruhánkból nehéz kimosni valamit, akkor a fogainkról is, ám ezeken kívül még jó pár meglepetés is lehet a listában!

1. Kóla

A kóla nemcsak cukortartalmával, hanem színével is roncsolja a fogainkat. Egy-egy kólázásból nem lesz baj, de nem érdemes ezen élni, mert a mosolyunkkal fizethetünk vele.

2. Fekete tea

Szerencsére csak a fekete teára vonatkozik az intelem, hogy érdemes kerülni: zöldteát és különböző gyógyteákat minden aggodalom nélkül fogyaszthatunk.

3. Borok

Sajnálatos módon nemcsak a vörösbor, hanem a fehér is kerülendő, ha szép fogakat szeretnénk. Ugyanis e nedűben található tanninok tönkreteszik a zománcot, így ennélfogva sárgítják is.

4. Cukorkák

Gyerekkorunk óta tudjuk, hogy a cukorkát nem szabad rágni. Ám az a szomorú tény, hogy a rendszeres szopogatása sem javallott, ugyanis a cukor és a fogakon lévő baktériumok erősen savas közeget hoznak létre, ami árt a fogzománcnak.

5. Ételszínezékek

Az ételszínezékekkel is bánjunk óvatosan, ha fogaink (sz)épsége a cél! Ugyan ma már számtalan ételben és italban megtalálható ez a hozzávaló, mégse csináljunk fogyasztásából rendszert!

6. Különböző fűszerek

Van néhány fűszer, amit nagyobb mennyiségben fogyasztunk, így kártékony lehet: ilyen például a curry és a chili, ami a zománcon lévő pórusokba eszi be magát. Ezt - afféle természetes fogfehérítésként - megakadályozhatjuk úgy is, hogy étkezés előtt zöldsalátát vagy párolt zöldségeket veszünk magunkhoz, így biztosítva egy plusz külső réteget a fogaknak.

7. Kávé

Sajnálatos módon a kávé sem maradhat ki a listából, ám ha tejjel fogyasztjuk, erős színe gyengül, így fogaink fehérségére sincs olyan káros hatással.

8. Sötét szószok

A szójaszósz és a paradicsomszósz az, amiket leggyakrabban használnunk: akárcsak a fent említett esetben, zöld salátafélékkel vértezhetjük fel fogainkat, mielőtt ezekből fogyasztanánk.

9. Áfonya, meggy

Ezek leginkább a nyári időszakban jelentenek kísértést, így nem lesz nehéz dolgunk, hogy elkerüljük őket. Ez a két gyümölcs egyik tipikus példája annak, hogy ha a ruhánkra megy, keresztet vethetünk rá, mert szinte kimoshatatlanok.

10.Cékla

A sor legvégére egy zöldség kerül: a cékla, amilyen egészséges, úgy tud életünk megkeserítőjévé is válni, hiszen nem csak a ruhából, de fogainkról is nehezen tudjuk eltüntetni.

Sárgul a fogam, mit tehetek?

Nem kell elbujdokolnunk, ha sárgás árnyalatúnak találjuk a fogainkat! Ma már számtalan fogkrém és eljárás fordíthatja vissza a folyamatot, de akár magunkon is segíthetünk!

Természetes fogfehérítő módszer , ha a felsorolt ételek és italok fogyasztása után kiöblítjük a szánkat, mert így csökkenthetjük a színek szánkban tartózkodásának idejét.

Ugyan jót akarunk magunknak, ne legyünk túlbuzgók, álljunk meg az öblítésnél! Ha egy-egy savas étel után kefével megyünk neki a zománcnak, csak ártunk vele, úgyhogy ügyeljünk arra, hogy ilyenkor legalább egy órát várjunk étkezés után a fogmosással.

Sok alvással, stressz-mentes életmóddal nemcsak az egész test, hanem a fogaink egészségét is segítjük, így tovább megőrizhetjük a dentin épségét.

Természetesen ha néhanapján fogyasztunk ezekből az ételekből és italokból, másnap nem fogunk besárgult fogakkal ébredni Akárcsak a diéta esetében, a hangsúly itt is azon van, hogy azt kell elkerülni, hogy rendszeresen fogyasszuk ezeket az élelmiszereket. Ha erre odafigyelünk, szinte nem is lesz szükség külön fogfehérítési technikára.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Nem oldhatjuk meg a múlt problémáit, de feloldhatjuk azok hátramaradt hatását a jelenben

glamour plusz ikon Nem oldhatjuk meg a múlt problémáit, de feloldhatjuk azok hátramaradt hatását a jelenben

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Fakó az arcbőröd? Ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Ettől fog egészségesen ragyogni (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)