5 dolog, amit sohase mondj annak, aki depresszióval küzd
Dorina hosszú évek óta küzd depresszióval. A GLAMOUR márciusi lapszámában egy cikket is szentelt a témának, amelyre rengeteg pozitív visszajelzés érkezett tőletek. Úgy döntöttünk, érdemes ezzel többet is foglalkozni, hiszen mindig is az volt a célunk, hogy senki se érezze magát kirekesztve a társdalomból, mert valamilyen testi vagy mentális betegséggel, vagy fogyatékossággal küzd. Dorinával egy sorozatot tervezünk a depresszió témakörében. Ennek első bejegyzését olvashatjátok.
Ezeket láttad már?
Ezek azok az örökzöldek, amelyeket már én is sokszor megkaptam ismerősöktől, ismeretlenektől, családtagoktól. És a falra mászom tőlük.
Ööööö, nem. Depressziós betegként határozottan állítom, hogy nem az. Ezt egészséges emberek is tapasztalják néha, ezt azt hiszem, nem kell magyarázni. Az én mindennapjaim aggódással, szorongással feszültséggel teliek.
Persze, ez csodálatosan hangzik, de megvalósítani annál nehezebb. Kilátástalan, vagy annak tűnő helyzetekben pedig egyenesen irreális elvárás.
Ez az abszolút kedvencem. Főleg, ha ezt valaki olyan vágja a fejedhez (például egy családtagod), akitől egyáltalán nem várnád – ilyenkor nagyon tud fájni. Egyúttal biztosít arról, hogy minimális mértékben sem áll melletted az illető.
Egy: Miért ne legyek? Mert másnak kellemetlen elviselnie, hogy nem csak a pozitív érzéseimet mutatom ki? Ha kimutatod a negatív érzéseidet, az sokak számára kellemetlen, nem tudnak vele mit kezdeni a környezetedben élők. Hiszen társadalmilag nem elfogadott, hogy a rossz kedvedet, bánatodat mások előtt is láthatóvá teszed. Csak a jó dolgokat, érzéseket "illik"megosztani a világgal? Kettő: Nem szomorú vagyok, hanem beteg…
Azt, hogy valójában milyen jó életed van, csak te tudhatod. Te éled, te vagy benne a legérintettebb személy. És depresszióval élni nagyon nem jó élet, még akkor sem, ha alapvetően mindened megvan.
„Örököljük a generációs félelmeket, amik megmutatkoznak az arcon” - beszélgetés dr. Dalmy Julianna arc- és testelemzővel