5 figyelmeztető jel, hogy nárcisztikussal hozott össze a sors

2020. november 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tudd meg, milyen jelekből ismerheted föl, hogy egészségtelen kapcsolatban élsz olyasvalakivel, aki saját igényeit következetesen a tieid elé sorolja!

5 figyelmeztető jel, hogy nárcisztikussal hozott össze a sors
Fotó: Profimedia

Sok szó esett az elmúlt években a nárcizmusról, amelynek van egészséges mértéke, és még ezen belül is van, aki kevésbé, és van, aki erőteljesebben mutat nárcisztikus vonásokat, ezt azonban nem szabad összekeverni a patológiás értelemben vett nárcizmussal, amely súlyos személyiségzavart takar. Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológussal, család-pszichoterapeutával beszélgettünk a témáról.

NEM A NÁRCIZMUS A BAJ

"Bizonyos szintű nárcisztikus vonás mindannyiunkban van, és a modern világ elég erőteljesen jutalmazza is ezeket a vonásokat, elég, ha csak azokra a bátorító megjegyzésekre gondolunk, hogy "állj ki az igényeid mellett, mutasd a legjobb formád". Szerencsés lenne, ha ezekkel párhuzamosan legalább ugyanennyi szó esne arról, hogyan legyünk empatikusak, hogyan törődjünk mások szükségleteivel, de az eff ajta nárcisztikus törekvések még nem patológiásak. Azt ajánlom, hogy ne dobálózzunk ezzel a kifejezéssel, ne mondjuk mindenkire, mert így a szó elveszíti valódi jelentését, és könnyen elfelejthetjük, hogy akiket a klinikumban nárcisztikusnak nevezünk, azokat közel sem lehet összehasonlítani egy hétköznapi értelemben vett, önzőbb vagy énközpontúbb emberrel" – figyelmeztet Kozma-Vízkeleti Dániel. A terapeuta kitér arra, hogy a köznapi értelemben vett nárcizmusunkból is érdemes lehet lefaragni, ha kielégítő párkapcsolatot keresünk. Például azzal, hogy nem csak a tökéletes partnert tartjuk elfogadhatónak, és arra is odafigyelünk, hogy mit adhatunk a másiknak, hogyan köthetünk egészséges kompromisszumot.

VÉSZJELEK

Előfordulhat, hogy egy valódi nárcisztikussal hoz minket össze a sors, így Kozma-Vízkeleti Dániel segítségével összeszedtük azokat az intő jeleket, amelyekre érdemes odafigyelni.

1. Ha ez első randevún csak magáról beszél, sosem kérdez. A kölcsönösségnek a legelejétől fogva alapvetőnek kell lennie egy kiegyensúlyozott kapcsolatban.

2. Ha sosem beszél magáról, csak ha kérdezzük. Ha körbelengi valami természetellenes titokzatosság.

3. Ha úgy érezzük, mellette állandó készültségben kell lennünk, mintha mi felelnénk azért, éppen milyen kedve van. Ha folyamatos késztetést érzünk, hogy keményen megdolgozzunk az ő jóllétéért.

4. Ha új partnerünk feltételeket szab a kapcsolat alakulását illetően, például: "elviszlek nyaralni, de elvárom, hogy minden este szeretkezzünk".

5. Intő jel, ha természetes, hogy a párunk érzései mindig fontosak és elismertek, a mieink viszont nem. A nárcisztikus egyik típusa a mimóza, akinek folyton ápolni kell a lelkét, mert a legkisebb kritikán is rettentően megsértődik.

A másik az úgynevezett vastagbőrű nárcisztikus, aki grandiózus gesztusaival a kapcsolat elején elvarázsolja a másikat, folyamatos elismerésre áhítozik, és eleinte ezért meg is dolgozik. A szakértő szerint egy valódi nárcisztikussal sosem alakíthatunk ki egyenrangú kapcsolatot, és könnyű beleragadni az elnyomó és az áldozat játszmájába.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Akkorát nőttek Katalin hercegné gyerekei, hogy hirtelen rájuk se ismertünk

Akkorát nőttek Katalin hercegné gyerekei, hogy hirtelen rájuk se ismertünk

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)