6 hiba, amit ne kövess el szakításkor

2022. március 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Akárhogyan is lesz vége a kapcsolatodnak, szinte garantált, hogy valaki sérül, és a végszó kimondása után is még kérdésekkel és bizonytalansággal gondolsz a történtekre. Sokszor nehéz eldönteni, mi lenne a helyes lépés, ha pedig egyértelmű, nehéz meglépni azt.

6 hiba, amit ne kövess el szakításkor
Fotó: Northfoto

Most összegyűjtöttük a 6 legtipikusabb szakítás utáni hibát, amit célszerű elkerülni, ha gyorsan túl szeretnél lépni a fájdalmas időszakon:

1. Még egy esélyt adsz

A végszó kimondását sok esetben hosszas dilemmázás előzi meg, ami még önmagában nem is lenne probléma, hiszen fontos jól átgondolt döntéseket hozni. Azonban a 72. "utolsó esély" után már felesleges bizakodni, és jobb inkább túlesni a fájdalmas momentumon. Ha felismerted, hogy nem működik, nem kell erőltetni. Ismerjük a mondást: olykor könnyebb egy tányért eltörni, mint elmosogatni.

2. Indulatból reagálsz

Veszekedés közben könnyen elhangzanak olyan súlyos, nagy szavak, amiket aztán 5 perc múlva megbánunk, és az is lehet, hogy egy kis idő múlva már nem tűnik olyan drasztikusnak a helyzet. Ha mindenképpen szakításra kerül sor, jobb nyugodtan átgondolni azt, és nem indulatból cselekedni.

3. Hazudsz

Könnyen előfordulhat, hogy kegyes hazugságokkal próbáljuk megvédeni a másikat, azonban ez sehova sem vezet. Ha elhallgatjuk a valódi okot, megeshet, hogy összezavarjuk a másik felet. Azonban ha őszinték vagyunk, megadjuk a lehetőséget, hogy ő is átgondolja a helyzetet, és tanuljon belőle.

4. Szünetet kérsz

Ne kérj szünetet, ha nem vagy benne biztos, hogy 1-2 hét pihenő valóban segíthet a kapcsolaton. A szüneteltetés gyakran azért merül fel, mert félünk kimondani a végszót, azonban ezzel a másik fél kétségek között marad. Amennyiben a szakítás tényleg rossz ötlet volt, pár hét elteltével újra átbeszélhetitek a dolgot.

5. Letörlöd mindenhonnan

Természetesen nem arra szeretnénk buzdítani, hogy a szakítás után azonnal állj elő a "legyünk barátok" dumával, azonban törölni egymást Facebookon, és ignorálni a közös barátokat felesleges és kissé gyermeteg húzás. Persze, sokszor könnyebb, ha nem látjátok egymást, azonban ez elég, ha kimerül abban, hogy nem beszéltek és nem kutatsz utána minden közösségi felületen.

6. Kibékültök

Előfordulhat egy-egy kivétel, de a legtöbb pár, aki rögtön szakítás után újra összejön, nem marad sokáig együtt. A hirtelen veszteség ijesztő, és kézenfekvő egyből visszatáncolni, azonban jobban járunk, ha várunk kicsit, és előbb átgondoljuk a helyzetet.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem hisztis vagy – csak végre kimondtad, amit mások nem mernek

glamour plusz ikon Nem hisztis vagy – csak végre kimondtad, amit mások nem mernek

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

5+1 termék, amelyek segítenek túlélni az allergiaszezont (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)