Covid-baby jelenség: a járvány alatt született gyerekek egy teljesen más világba csöppentek

2021. szeptember 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lehetséges, hogy a koronavírussal együtt egy újabb generáció is megjelent, akiket angolul „Coronnials”-nak neveznek, vagyis koronagenerációnak.

Azokra a gyerekekre vonatkozik ez, akik a világjárvány idején születtek. Azok a gyermekek, akik az első karantén idején jöttek világra egy teljesen másik világba csöppentek bele, mint idősebb társaik. Vannak, akik nem találkozhattak a szüleiken, legszűkebb családjukon kívül senkivel. Ez pedig hatással van a gyermekek szociális készségeire is.

A babáknál a beszédmegértés a 6. hónaptól kezdődik el. Ekkor a hanghordozásra, a beszéd érzelmi színezetére reagálnak, majd a 9. hónaptól kezdik ezeket függetleníteni a tartalomtól. A beszédfejlődés nagy feltétele a változatos környezet, társas kötődések és, hogy a beszéd közvetlenül a babához intézett legyen. A világjárvány idején sok szülőnek nem volt lehetősége arra, hogy beengedje nagycsaládját otthonába babalátogatóra, hiszen mindenki odafigyelt a karanténszabályokra. Emiatt azonban sok újszülött sokáig nem találkozott szülein kívül másokkal. Ennek hatására néhányuknak nehéz most – másfél éves korukban – ismerkedni, új közösségekbe belépni. Természetesen ez nem igaz mindenkire, legfőképp azoknál a babáknál tapasztalták ezt a jelenséget, akik az első karantén alatt születtek.

Egy másik jelenség azonban a járvánnyal kapcsolatban a „Covid thirst”, aminek jelentése a világjárvány alatt megfogant gyerekekre vonatkozik. Tapasztalhattuk, hogy az összezártságban viszonylag sok új kapcsolat és házasság is jött létre. Ezzel együtt pedig a születésszám is megnövekedett.

Több újszülött esetében is tapasztalták azt a problémát, hogy megijednek, esetleg félnek a maszkot viselő emberektől. Előfordulhat, hogy mivel egy ideig nagyon sok ilyen embert láttak, negatív tartalmat kötnek a maszkhoz. Ezért amikor az újabb szigorítások idején, újra maszkos embereket láttak, rosszul reagáltak rá. Lehetséges az is, hogy számukra szimplán természetellenes, félelmetes látvány az eltakart arc. A maszkos emberek számukra és számunkra is megnehezítették egymás megértését, hiszen a kommunikációban fontos mimika már nem volt jelen, és a szájmozgatást sem láthattuk.

Szorongó hatás tapasztalható nem csak a babáknál, idősebb gyerekeknél, tiniknél is. A nagyjából másfél éves bezártság ugyanis nyomot hagyott bennük is. Még azok számára is nehézséget okozott a visszaszokás, akik egyébként szerettek közösségbe, társaságba járni. Az online kommunikáció, habár nagyon sok előnnyel rendelkezik, csupán ezen a platformon nem igazán lehetséges kapcsolatokat fenntartani.

Szakértők szerint szerencsére ezek a „mellékhatások” csak rövidtávra szólnak. Az újszülöttek, babák még elég fiatalok ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az új körülményekhez és visszahozzák lehetséges szociális lemaradásaikat. Ezeknek a készségeknek a kialakulásához sok év gyakorlásra van szükség, így ennyi idő nem hátráltatja őket. Nagyobb gyerekek, tinik esetében pedig az idő mindenképp segít. Ha támogatni akarjuk őket, bíztassuk, hogy találkozzanak barátaikkal – természetesen csak a vírusra való tekintettel és biztonságos keretek között.

Ugyan még nem tudjuk mi vár ránk, de ha valóban így van, és egy új generáció született 2020-ban, fogadjuk az új jövevényeket, és segítsük beilleszkedésüket ebbe a folyamatosan változó világba.

Szerző: Bán Lili

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Crush-effektus: miért szorongunk, ha valaki igazán megtetszik?

A Crush-effektus: miért szorongunk, ha valaki igazán megtetszik?

Támogatott Tartalom

Home office, edzés, fesztiválok? Ezért érdemes már most odafigyelned az ízületeidre

Home office, edzés, fesztiválok? Ezért érdemes már most odafigyelned az ízületeidre

Támogatott Tartalom

A legstílusosabb őszi kiegészítő: így hangold össze a szempillád a szetteddel!

A legstílusosabb őszi kiegészítő: így hangold össze a szempillád a szetteddel!

Támogatott Tartalom

Hiába a minőségi alapanyag, ha az edény bevonata mindent megmérgez a konyhában

Hiába a minőségi alapanyag, ha az edény bevonata mindent megmérgez a konyhában

Támogatott Tartalom