Catherine (Kitty) Genovese egy bár menedzsereként dolgozott. Egyik éjjel hazafele tartott a munkájából. A kocsiját a queensi lakásától harminc méterre parkolta le, majd gyalog indult az otthonának bejárata felé. Ezután, pontosan 3:15-kor, arra lett figyelmes, hogy egy férfi épp felé tart, így futásnak eredt, ám a támadója gyorsabb volt nála. Kittyt kétszer hátbaszúrta.
Ezeket láttad már?
A lány segítségért kiáltott, mire több lakásban felgyúltak a fények, és egy férfi kiabált ki az ablakon: "Hagyd békén a lányt!". A támadó elfutott. A lány megpróbált bejutni a házba. De amikor a környék ismét csendes lett, a támadó visszatért, mire Kitty újra kiáltani kezdett. Ekkor a férfi bepattant az autójába, többek szerint el is hajtott, majd tíz perccel később megint visszatért a helyszínre. A lányt megerőszakolta, elvette a nála lévő 49 dollárt, és több késszúrással megölte. Mindez a rémálom 32 percig tartott.
A gyilkos utolsó visszatérése előtt az egyik szomszéd hívni akarta a rendőrséget, ám felesége megnyugtatta: már biztosan betelefonált az összes szemtanú. Végül 3:50-kor értesítette a rendőrséget egy másik lakó. A rendfenntartók három percen belül a helyszínre érkeztek, de már nem tudtak segíteni a 28 éves nőn, akivel tizenhét szúrás végzett. Azonban fél óra alatt harmincnyolc szemtanút találtak.
De ha ennyien ott voltak, miért hagyták meghalni a lányt?
Szociálpszichológusok hosszú ideig tanulmányozták az esetet, és a mai napig klasszikusként emlegetik. Ahhoz ugyanis, hogy segítsünk valakinek a bajban, azon kívül, hogy észre kell vennünk, vészhelyzet van, éreznünk kell a saját felelősségünk súlyát is. Márpedig ez a felelősség annál kisebb, minél többen vagyunk. Így bármennyire is meglepő, de tömegben, nagy társaságban, forgalmas helyen nagyobb eséllyel hagynak magunkra a bajban embertársaink, mintha csak egy-két személy lenne körülöttünk.
Egy kísérletben például a vizsgálati személyeknek kérdőíveket kellett kitölteniük egy olyan szobában, ahova folyamatosan áramlott be a füst. Ha a vizsgálati személy egyedül volt, akkor 75%-ban jelezte, hogy füst van, azonban ha hárman voltak, akkor ennek az esélye már csak 38% volt. Ráadásul ha a három főből kettő beépített személy volt, akiknek passzívan kellett viselkediük, akkor a harmadik ember csak minden tizedik esetben szólt.
Az egésznek viszont ott van az a furcsasága is, hogy ilyen helyzetben mindenki megpróbál nyugodtnak látszani, miközben figyeli a többiek reakcióját, és mindenki azt gondolja, mások tényleg nem aggódnak.
