A kortárs is lehet jó

2015. január 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Január 11-én a Zeneakadémia zeneszerzés tanszéke mutatkozik be a Liszt Ferenc téri zenepalotában.

Amikor 1971-ben a magyar zeneszerzés negyedszázados terméséből monumentális, egy teljes hónapig tartó hangversenyfolyamot indított útjára a Magyar Rádió, Ujfalussy József és Kroó György is a közelmúltra való visszatekintés, a visszaidézés gondolatébresztő jellegét hangsúlyozta. Jótékonyan felfrissíti hézagos emlékezetünket – írta Ujfalussy –, "ha folytonosságában tárul elénk az az útszakasz, melynek többnyire csak a kezdetére és a végére szeretünk gondolni". A programból néhány darab már ekkor kiemelkedett, Szervánszky Endre 1947–1948-ban szerzett vonószenekari Szerenádját például - mely a Zeneakadémia Solti termében is felcsendül januárban - Kroó György a kezdődő közelmúlt jelentékeny munkájának tekintette. A Zeneakadémia hallgatóiból álló formáció igazi zenei csemegét ígér Szerványszky, tanítványa, Sári László és John Cage darabjaiból.
Az egymástól nagyon eltérő ars poeticáknak engedelmeskedő kompozíciókat a növendékek adják elő az intézmény két tanárának, a 20. századi zenetörténet szakértőjeként számon tartott Wilheim Andrásnak és Serei Zsoltnak az irányításával.

Élesben – az új zene, 205. január 11. 19 óra, Solti terem

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Szex és New York Samanthája 69 évesen házasodott újra, ő Kim Cattrall 15 évvel fiatalabb férje

A Szex és New York Samanthája 69 évesen házasodott újra, ő Kim Cattrall 15 évvel fiatalabb férje

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)