A modernkori étkezés következménye: bárki lehet cukorbeteg

2015.november.3.

A legfontosabb a betegség felismerése és a tudatos életvezetés lenne. Igen ám, de ebben nekünk, magyaroknak még igen sokat kell fejlődnünk. Azt hiszed téged nem érint? A modernkori táplálkozási szokások miatt sajnos tévedsz.

A modernkori étkezés következménye: bárki lehet cukorbeteg
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Magyarországon jelenleg több, mint félmillió diagnosztizált cukorbeteg él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik már cukorbetegek, de még nem tudnak róla. A kilátások még riasztóbbak, hiszen 10 év múlva a 20-70 év közötti korosztályban már minden tizedik ember cukorbeteg lesz hazánkban! Nagyon fontos tehát, hogy megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de szövődményeit tekintve igen súlyos betegségről. Ebben segít egész napos ingyenes programjaival a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete november 14-én, a Diabétesz Világnapon, a budapesti Lurdy Rendezvényközpontban.

A számos kiváló szakember közreműködésével megvalósuló esemény legfőbb célja felhívni a figyelmet arra, hogy tudatos életvezetéssel cukorbetegen is teljes élet élhető. Természetesen ez már egy következő lépés, az első az, hogy egyáltalán kiderüljön (és minél előbb derüljön ki!), hogy érintettek vagyunk-e ebben az igen súlyos szövődményekkel járó betegségben. Kétségbeesni akkor sem szabad, ha megvan a diagnózis, ugyanis sokféle eszköz áll rendelkezésünkre, hogy védekezzünk a diabétesz romboló hatásaival szemben. Ezek többsége azonban odafigyelést és fegyelmet igényel, ráadásul nemcsak a betegtől, hanem közvetlen környezetétől is.

A cukorbetegséggel lehet, de eleinte nem könnyű együtt élni, hiszen ez gyakran egy teljesen új életmód kialakítását jelenti, miközben az élet más területein változatlanul helyt kell állnia a betegnek - mondja Füzesi Brigitta, a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének elnöke. Valamennyi érintettnek, beleértve az együtt élő családtagokat is, sok segítségre és türelemre van szüksége a megfelelő ismeretek elsajátításához. Világnapi rendezvényünkkel támogatást és megoldási mintákat szeretnénk nyújtani a cukorbetegséggel élők és családtagjaik számára a mindennapi problémák leküzdéséhez.

A nap mottója: "Okos megoldások – élhető mindennapok", ahol az elhangzó előadásokon szó esik a - valójában egészséges étkezést jelentő - "rettegett" diétáról érintve a sokat emlegetett paleolit módszert is, a rendszeres mérések és vizsgálatok fontosságáról, valamint a beteg és orvos közötti jó, bizalmon alapuló kapcsolat feltételeiről. Kiemelt, szűréssel is megtámogatott téma lesz a cukorbetegek mintegy harmadánál kialakuló diabéteszes neuropátia. Nagyon fontos e társbetegség korai tüneteinek felismerése és kezelése, mert ezáltal megelőzhető vagy késleltethető a további, erős fájdalommal járó idegkárosodás.

A tájékoztató előadásokat gyakorlati útmutatók egészítik ki: dietetikusok tanítják meg az érdeklődőknek a diétás főzés és tápanyagszámítás alapjait, szakápolók mutatják meg a helyes vércukormérés és inzulinadagolás technikáit, képzett szakember iránymutatásával mindenki összeállíthatja a számára optimális testmozgás elemeit, amelyeket aztán Katus Attila Európa bajnok sportoló, személyi edző és életmód tanácsadó által irányított közös torna során ki is próbálhatnak a bátrabbak.

A Cukorbetegek Budapesti Egyesülete által szervezett diabétesz világnapi rendezvényen ingyenes mérésekkel, szűrésekkel, vizsgálatokkal (vércukor, neuropátia, koleszterin, vérnyomás, testzsír, talpi nyomás, inkontinencia stb.) ellenőrizheti valamennyi érdeklődő a saját egészségi állapotát, amellyel kapcsolatban egyéni tanácsadással is szolgálnak a szakemberek. A nap vendége Heller Tamás színművész lesz, aki cukorbetegsége ellenére ugyanolyan aktív és szórakoztató, ezzel is bizonyítva, hogy megfelelő életvezetés mellett cukorbetegen is teljes élet élhető!

Részletes programért látogass el a www.cbe.hu honlapra!

Ez is érdekelhet

„Amikor levette a ruháit, kicsit megijedtem” - Ilyen a szex egy jóval idősebb férfival

„Amikor levette a ruháit, kicsit megijedtem” - Ilyen a szex egy jóval idősebb férfival

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói