A műsoron Kodály Zoltán második szerzői estje

133 évvel ezelőtt, 1918. május 7-én Bartók Béla, Kálmán Oszkár és a Waldbauer-Kerpely Kvartett Kodály a két világháború közt született műveit előadta a Zeneakadémián. A hangverseny kritikai fogadtatása ellentmondásos volt. Meglepő például, hogy a korabeli kritikusok között akad olyan, aki a harmincas évei derekán járó Kodályt még fiatal zeneszerzőnek tekinti, olyan pályakezdő, saját hangját még tétován keresgélő alkotónak, aki rászorul az atyáskodó dorgálásra. A beszámolók szinte hemzsegnek a "de" kötőszócskától: "igazi tehetség, de még nem forrt ki", vagy "nagy és izmos, de tévúton járó tehetség". Néhányan a folkloristát hallják ki a darabokból, "a népművészet természetes szépségei bizonnyal nélkülözhetetlen elemei minden egészséges művész fejlődésének, de ha előtérbe állítják, nemcsak erőltetett primitívséget okoz, hanem egyhangúságot is".

Az újrajátszott koncertműsor Kodály-műveinek sorát a hegedűre és csellóra komponált Duó nyitja, melyet a zeneszerző 1914-ben, az I. világháború hadüzenetét követően komponált. Ezt követően Kodály két dalciklusából hallhat a közönség dalokat, amelyek egykor az első Kékszakállúként ismert Kálmán Oszkár adott elő, most pedig a Scalától a Metropolitanig számtalan operaházban otthonosan mozgó basszus, Bretz Gábor énekel majd a Zeneakadémia Kamarazene Műhelyét is vezető Fülei Balázzsal. Az est második felében Kodály technikailag egyik legnehezebb művét, a Szólószonátát játssza Fenyő László, az estet pedig a zeneszerző II. vonósnégyese zárja.