A népzene ünnepe a MÜPÁ-ban

Söndörgő
Söndörgő

Ez is érdekelhet

Mi történik, amikor az éjszaka nem pihenés, hanem mentális csatatér lesz?

glamour plusz ikon Mi történik, amikor az éjszaka nem pihenés, hanem mentális csatatér lesz?

2013. január 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A szórakozás tökéletesen megfér a magas tudománnyal – erre hallhat-láthat példát a közönség január 19-én a Müpában rendezendő népzene ünnepén.

"A néger folklórból származó jazz sokat átvett az európai komolyzene
eredményeiből. Ha ebből kivesszük a néger népzenei elemeket, s a magyarral helyettesítjük őket, akkor közelíthetjük meg azt a stílust, amit mi szeretnénk létrehozni" – magyarázta egy évekkel ezelőtti interjújában Tárkány-Kovács Bálint, a szombati koncerten fellépő Tárkány Művek zenekarvezetője. A javarészben a Liszt Ferenc Akadémia hat éve indult népzenei tanszékének hallgatóiból, illetve jazzerekből verbuválódott banda összetétele és szemlélete jól példázza a Müpában immár ötödik alkalommal megrendezett Népzene ünnepének lényegét. A 2008- as tanszékfoglalóval a Müpa hagyományt teremtett, követve a bartóki utat, amely szerint a népzenétől el lehet jutni a népzenei ihletettségű művekig, ahol a kortárs és a tradicionális, a nagyvilág zenéi és a magyar zene egymásra találnak.

Tárkány Művek

Ennek megfelelően az idei programban sem szerepelnek akadémiai előadások, vagy doktori értekezések. Élő, szórakoztató, táncra perdítő muzsika annál inkább. A cappella programmal készül például a Magyar Állami Népi Együttes ragyogó énekesnője, Herczku Ágnes, aki a Fölszállott a páva című nagysikerű televíziós vetélkedőn fellépő énekesnőkből verbuvált maga köré "asszonykórust" Tyúkok néven. A tanszék hallgatóiból és művészeti iskolák tanáraiból állt össze 2008-ban a Vizeli Balázs alapította Szeret együttes, amelynek repertoárjában egyaránt
jelen van a magyar, a román, a szlovák, a szerb-horvát és a cigány hagyomány.

A FolkSide zenekar a 2011-es koppenhágai Világzenei Vásáron mutatkozott be először, produkciójuk a dzsessz, a rock és a népzene eddig még sosem hallott ötvözete. A komáromi Lakatos Róbert vezette Rendhagyó Prímástalálkozó tagjai ugyancsak a népzene, a dzsessz és a rock meghatározó alakjaiból kerültek ki, unikális formációjuk népzenei feldolgozásokat elő. A magyarországi délszláv és cigány zenei hagyományból gyúr új minőséget a ragyogó Söndörgő, valamint a Romengo – mindkét csapat a saját interpretációival lepi meg a közönséget.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Mozgás szerelmesei, figyelem: itt a tökéletes szépségrutin az edzéshez! (x)

Mozgás szerelmesei, figyelem: itt a tökéletes szépségrutin az edzéshez! (x)

A villámdiéták sötét oldala: ezért veszélyes a hirtelen súlyvesztés (x)

A villámdiéták sötét oldala: ezért veszélyes a hirtelen súlyvesztés (x)

Viszlát, felmosófa! – 6 takarítási hiba, amit rendszeresen elkövetünk (x)

Viszlát, felmosófa! – 6 takarítási hiba, amit rendszeresen elkövetünk (x)