Pályaválasztás: honnan tudjuk, hogy nekünk való-e az IT szakma?

Szponzorált tartalom

2021.augusztus.27.

Idén is tizenéves gyerekek százai gazdagodhattak hasznos informatikai ismeretekkel a Programozd a jövőd! projekt keretében! A "Zánkai Erzsébet-táborban" játékos módszerek és számos izgalmas eszköz segítségével pillanthattak be a diákok az IT-pálya szépségeibe és nehézségeibe.

Ha kíváncsi vagy az informatikára, akkor ez egy neked szóló program!
Ha kíváncsi vagy az informatikára, akkor ez egy neked szóló program!
Fotó: Gettyimages.com

A nyári táborok kiválasztásánál sok szülő számára fontos szempont, hogy a gyermekük változatos programokon vegyen részt és hasznosan töltse a szünidőt. Szerencsére ma már számos olyan lehetőség közül tudnak választani, ami a kicsik és nagyok érdeklődésének egyaránt megfelelő lehet.

A Programozd a jövőd! projekt konzorciumi partnerei IKT szakemberek és pedagógusok bevonásával évek óta tartanak pályaorientációs előadásokat általános és középiskolás gyermekek számára iskoláikban és táborokban is. Bár a projekt keretében már tavaly is együttműködtek a táborokat szervező Erzsébet Alapítvánnyal, a járványhelyzet miatt 2020 nyarán csak napközis táborokba tudtak ellátogatni, illetve a diákokat online előadásokkal tudták elérni.

Az idei Erzsébet-táborokra az előadók interaktív, szemléletformáló előadásokkal készültek, elsősorban a 12-19 éves korosztályra célozva. A zánkai táborban összesen 10 előadást tartott Oberling Ákos, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szakértője. Az előadásokat hétről hétre több mint száz gyermek és fiatal követte.

Idén nyáron is megrendezték a zánkai Erzsébet-tábort, ahol az informatikai szakmát mutatták be az előadók
Idén nyáron is megrendezték a zánkai Erzsébet-tábort, ahol az informatikai szakmát mutatták be az előadók

Az előadók külön figyelmet fordítottak arra, hogy mindig az adott korosztályának megfelelő nyelvezettel, stílussal szólítsák meg a táborozókat és interaktívan bevonják őket a programba. Az előadások célja az volt, hogy az IT területen tevékenykedő szakember saját tapasztalatait, történeteit elmesélve keltse fel a diákok érdeklődését. Az előadásoknak köszönhetően a gyerekek megismerhettek olyan számukra érdekes és új technológiákat, mint a VR, a 3D nyomtatás, a humanoid robotok, vagy az önvezető autók, de konkrétabb, gyakorlati információkat is kaphattak arról, hogyan tanulhatnak tovább informatikai felsőoktatási szakokon, és mire számíthatnak majd a munkaerőpiacon informatikusként.

Az Erzsébet-táborok célja, hogy olyan gyermekek számára is lehetőséget biztosítson a nyaralásra, a kikapcsolódásra és az ismerkedésre, akiknek szociális helyzetük, vagy más ok miatt erre kevesebb lehetőségük nyílna. A nyári táborok során nemcsak rájuk, hanem a nevelőotthonban élő gyermekekre és a nagycsaládosokra is gondolnak a szervezők.

A projekt munkatársai fontosnak tartják, hogy minden gyermek lehetőséget kapjon az ismereteinek bővítésére, ezért a pályaorientációs tábori foglalkozásokat a következő nyáron is folytatni szeretnék, miközben útjára indul az úgynevezett "motivációs kampány" is, amelynek feladata a tizenévesek (felsőtagozatosok és középiskolások) ösztönzése és az informatika iránti érdeklődésük felkeltése. A kampány során utazó laborral és más érdekes aktivitásokkal járják majd körbe az országot, és néhány izgalmas informatikai eszköz használatát (pl. LEGO-robot) is bemutatják. A roadshow-nak köszönhetően az előadások és a korszerű IT-eszközök olyan helyekre is eljutnak majd, ahol a gyerekek máskülönben talán nem kerülnének kapcsolatba ilyen jellegű tartalmakkal, információkkal.

A Programozd a jövőd! projekt háttere

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az IVSZ (Szövetség a Digitális Gazdaságért) által létrehozott Programozd a jövőd! projekt. Céljuk, hogy minél több középiskolás diák válassza az egyetemi informatikai képzéseket, hiszen az informatika pálya számtalan nagyszerű lehetőséget és biztos megélhetést biztosít az egyetem elvégzése után. A projekt több korosztály számára nyújt informatív és gyakorlati segítséget, például informatikai pályaorientációs előadások keretében.

Ha felkeltették az érdeklődésedet az egyetemi informatikai képzések és pályaválasztás előtt állsz, akkor látogass el a programozdajovod.hu, illetve a felvi.hu weboldalakra és tudj meg többet ezekről a képzésekről!

Ez is érdekelhet

Karakteres formák, látványos színek: megérkezett a Furla új kollekciója

Karakteres formák, látványos színek: megérkezett a Furla új kollekciója

G-Életstílus

Alvás előtti meditáció - Működik?

Alvás előtti meditáció - Működik?

G-Test

Férfiak, akik a mellrák elleni küzdelem aktivistái

Férfiak, akik a mellrák elleni küzdelem aktivistái