A szerelem különböző színei: Te hogyan szeretsz?

Mindannyiunkban ott van az a belső késztetés, hogy szerethessünk és mi is szeretve érezhessük magunkat. Csábító, nyáresti kis sétákra, hosszan elnyújtott, tűzijátékos utóhatást kiváltó csókokra vágyakozunk folyton-folyvást.

Csöpögős, cukormázas süteményre hajazó romantikus filmek után kutatva próbáljuk feltérképezni a szerelem valódi természetét, azonban közben a legfontosabbról megfeledkezünk: minden szerelem különböző! Ahogyan egy új recept kikísérletezésénél, a szerelemnél sincsen egy tökéletes leírás, amely alapján garantáltan működni fog a dolog. Rengeteg ízetlen mazsolát és számos furcsa utóízű alapanyagot kell végig kóstolnunk, amíg eljutunk a mennyei végeredményig. Éppen ezért sosem szabad abbahagyni a próbálkozást, bátornak és kezdeményezőnek kell lenni, ha a szerelemről és annak megtalálásáról szövögetünk nagy terveket.

Ami a "boldogan éltek, míg meg nem..." után nincs részletezve

Ugye te is élsz-halsz a boldog befejezésekért és álmaid férfia valójában az egyik Disney mesében feltűnő, jóképű, fehér lovon vágtató délceg herceg? A felsorolás még hiányos lehet, hiszen szíved szerint biztosan hozzáírnál pár jellemzőt a "listához".

Nincs is ezzel semmi probléma, mindaddig, amíg nem válik mániává és nem irányítja a kapcsolataidat és az életedet. Rengeteg nő követi el sajnos azt a hibát, hogy párhuzamot próbál vonni a saját szerelmi élete és a filmvásznon látott tündérmesék között. Kibőgött szemekkel, meghatódva ülünk a besötétített szobánkban és a TV képernyőjére cuppanva etetjük magunkat a tömény cukorsziruppal. Na, de miért? Pontosan azért, amiért imádjuk hallani, ha megdicsérnek vagy bókokkal halmoznak el. Mintha így lennénk dekódolva, evolúciós szinten. Állandóan a pozitív, felhőtlenül pink álmainkat kergetjük és ha a valóság szürke realizmusa ködként beárnyékolja a rózsaszín kis tócsánkat, máris összeroppanunk. A mesék világába menekülve bujdosunk a világ elől.

Eközben pedig nem értjük, hogy miért fut zátonyra minden kapcsolatunk, miért nem felel meg senki sem az elvárásainknak, miért kapunk elutasító válaszokat a férfiaktól. Vállvonogatva konstatáljuk, hogy semmi gond, majd máskor összejön. Ő nem volt nekünk való, hiszen nem érhet fel hozzánk. Úgysem lett volna semmi az egészből, mert nem passzoltunk. Nem volt meg kettőnk között az isteni szikra. Hát istenem.

A következő jogos kérdésünk pedig: Mi alapján működik jól vagy rosszul egy kapcsolat? Előre borítékolható a siker vagy a kudarc szerelmi téren?

A válasz pedig kettős, akárcsak az igaz szerelem. A kapcsolatban résztvevő felek személyisége döntő fontosságú már elsőre, hiszen párszor udvariasan elbeszélgetni valakivel és vigyorgó tök módjára flörtölgetni teljesen más tészta, mint amikor élesben kell vele töltenünk a napjainkat. Ide már tényleg szikra és tisztelet kell. Sőt, még annál is több.

Azokról a pillanatokról beszélek, amikor két ember már annyira ismeri egymást, hogy a nagy csendek sem jelentenek problémát számukra, mert ebből merítenek erőt, mégpedig egymás karjaiban. Szavak nélkül kommunikálnak, egy rövid kis pillantásból érzik, ha a másiknak problémája van vagy neheztel.

Az imént leírtak igazán idillinek és talán lehetetlennek is tűnhetnek így egyszerre, ám valójában egyáltalán nem azok. Kellő kitartással, kölcsönös bizalommal, tisztelettel és építő jellegű kritikákkal bármilyen nehéz helyzetet könnyen orvosolhatunk.

Viszont mi tévők legyünk abban a kényes szituációban, ha megoldhatatlannak tűnik a helyzet és a párunk, akivel eddig szinte elégtünk egymásért, már hidegen ránk hagy mindent? A kommunikáció megszakad, az bennünk tátongó űrt pedig furcsa és ismerős érzések töltik be: az unalom és a megszokás. Ugyanis, ha létezik ellenszer a szerelemre, az nem más, mint a keserű megszokás. A leggyorsabb gyilkos mind közül, amely pusztító munkát végezve szinte azonnal ellehetetleníti a legtöbb kapcsolatot.

Igen, egy ilyen nehéz élethelyzetben csak keressük a szavakat és úgy érezzük, minden összeesküdött ellenünk. Az eddig biztosnak és stabilnak vélt kis menedékünk egyik napról a másikra kártyavár módjára összecsuklik, mi pedig a széthullott darabkák felett álldogálva meredünk magunk elé. Miért éppen velünk történt ez? A tündérmesékben nem ilyen véget ért a történet.

Habkönnyű illúziók és a valóság jeges igazsága

A szerelem bonyolult és igen összetett témakör, amelybe, ha egyszer belevágtuk a fejszénket, jobb nem megfutamodni előle. Végig kell csinálni, akárcsak a kihívásokat az élet során és bizony addig menetelni, amíg meg nem oldjuk a kényes helyzetet.

Nehéz és sokszor fájdalmas beismerni, ha egy kapcsolat nem várt fordulatot vett. Az idő előrehaladtával a szerelem átalakul, akár tetszik, akár nem. Mi pedig annyit tehetünk ellene, hogy ugyanúgy állunk a szerelmünkhöz, ahogyan a kapcsolatunk legelején. A változás elkerülhetetlen, hiszen emberek vagyunk, napról- napra és évről-évre alakul a gondolkodásunk, a nézőpontjaink bizonyos dolgokkal kapcsolatosan. Ez nem is probléma mindaddig, amíg nem a szerelmi életünk és a párkapcsolatunk sínyli meg.

Beismerni az igazságot és a másik fél szemébe nézve elmondani a fájdalmainkat és a sérelmeinket borzasztóan nehéz és gyötrelmes érzés. Ilyenkor azt kívánjuk, hogy bárcsak leültettek volna a kispadra még a tenisz meccs kezdete előtt és nem hagyták volna, hogy élesben kudarcot valljunk. Valójában azonban sohasem az igazság a legfájóbb, hanem a magunkkal folytatott belső harc és annak a ténynek a beismerése, hogy hibáztunk. Önmagunkat okolni egy kapcsolat vége miatt nem egy leányálom, ráadásul az egónkat is kegyetlenül megtépázhatja.

Rómeó és Júlia sztori vagy kiégett tűz?

Kiskorunk óta arra tanítottak a mesék és az egész körülöttünk lévő világ is, hogy különlegesek, nélkülözhetetlenek és egyediek vagyunk. Kishercegnők módjára boldogan vettük mindig tudomásul, ha velünk foglalkoztak vagy szép szavakkal körbe bájologtak a közeli ismerősök.

Éppen ezért ér hideg zuhanyként, amikor egy kapcsolatnak vége szakad, akár a mi hibánkból, akár a másikéból fakadóan. Nem tudjuk megemészteni, hogy valaki számára nem voltunk elég jók vagy tökéletesek. Ahelyett, hogy beismernénk a saját hibáinkat és tanulva belőlük talpra állnánk, a jéghideg 2 kg-os fagylaltos bödönöket kanalazva sajnáltatjuk magunkat, miközben éppen a Rómeó és Júliát nézzük.

Hamis tévúton járva ismét elölről kezdjük az igaz szerelemről szóló filmek ledarálását, menekülve és reménykedve, hogy mostantól másképp lesz minden. Azonban ne feledjük, hogy attól még, mert Shakespeare nagyon értett hozzá, hogy élethűen ábrázolja az idealizált szerelmet, nekünk nem kell feltétlenül ezt az utat járnunk. Mi lenne, ha azt mondanám neked, hogy mától ne kapaszkodj görcsösen egy kapcsolatba sem? Hogy előbb ismerd meg saját magadat és aztán kutass szerelem után? Mi lenne, ha megkérnélek rá, hogy ne gyötörd magadat többé gonosz mondatokkal csak azért, mert valaki nem értékelte a lenyűgöző személyiségedet?

Meglepődnél, ha most azt mondanám, hogy csakis Te döntöd el, hogy milyen mesévé alakítod a saját életedet? Ugyanis rajtad múlik!

Apró parázs, heves szikra és lángoló erdőtűz

A szerelem nemcsak összetett, de több fázisú is. Apró kis szakaszokból épül fel az idő előrehaladtával. Olyan, mint egy ház. Először az alapokat kell biztosan és nagyon stabilan letenni, hogy utána el tudjunk kezdeni lépésről lépésre építkezni. Amikor pedig már megvan a bizalom és kialakult a szeretet, akkor jöhet a következő szint. Minden újabb emelet után egyre biztosabbak leszünk magunkban és a másikban is. Bizalomjáték és egyfajta türelemjáték is az egész, amelybe vagy beletesszük magunkat 110%-osan vagy búcsút intünk neki. Ugyanis fél erővel semmit sem érdemes csinálni, a szerelmet pedig végképp nem.

Rengeteg önfeladással, kompromisszum kötéssel és kitartással jár. Amikor a pink köd hirtelen elszáll, akkor is józannak kell maradnunk és elfogadni, hogy a kapcsolat a következő fázisához érkezett.

Ahogyan a tűz, a szerelem is átalakul. A kis parázsból hevesebb szikra lesz, amely hosszú séták, közös titkok és minél több együtt töltött idő után a történetünk végén forrón lángoló erdőtűzzé válik és kiteljesedik. Ahogy Shakespeare mondaná: "Beteljesedett a szerelmünk."

Nem árt azonban odafigyelni, hogy mindig maradjon elég időnk a másikra, de ne is akaszkodjunk teljesen a nyakába, mert a túl sok együtt töltött idő egy idő után már terhes lehet valamelyik fél számára és előbb vagy utóbb bekövetkezik a szomorú leereszkedő görbe első szakasza: a megszokás és az ellaposodás.

Éppen ezért azt tanácsolom, hogy bármelyik szakaszban is tarts éppen, ne feledd, hogy ez nem egy verseny és időd, mint a tenger. Ismerd meg alaposan a másikat, ne félj beismerni, ha túl gyorsan haladtok vagy éppen túl lassan. A lényeg, hogy jól érezd magad és kiegyensúlyozott legyél a kapcsolatodban.

Záró akkordként pedig a szerelem képlete következik: Ha nem keresed, előbb utóbb megleled. Amennyiben viszont görcsösen kapaszkodsz egy illúzióba vagy a szerelem legtökéletesebb verziójáról kialakított hamis képbe, keserű csalódásra kell felkészülnöd.

Írta: Tollas Tímea