A tetoválásai miatt nem kapta meg a munkát a fiatal lány

2016.július.26.

Néhány évtizeddel ezelőtt még tényleg botránynak számított, ha egy nő tetováltatott magára, pláne, ha ez felöltözve is látszott rajta.

A világ azonban elképesztően gyorsan változik, ma már szinte minden második embernek van tetkója 30 alatt. Éppen ezért furcsa, ha valahol még különösebb jelentőséget tulajdonítanak annak, ha valakinek, egy nőnek akár tetoválásai vannak. Márpedig vannak ilyen helyek, sőt! Itt van a legfrissebb, a 18 éves Victoria Thompson története. A skót lány állásinterjúra jelentkezett egy ismert szendvicslánchoz, ahol azzal utasították el a jelentkezést, hogy a tetoválásai és a piercingjei esetleg zavarná a vendégeket. Hogy tessék? A lány nyílt levelet írt a cégnek, amiben elmondta, hogy a piercingeket természetesen hajlandó lett volna a munka idejére kivenni, ha egészségügyi kockázatot jelentenek, sőt abba is belement volna, hogy hosszú ujjú felsőben dolgozzon, hogy így takarja el a munka során a tetoválásait, de a felvételiztetőnek ez sem volt elég meggyőző. Igaz, az interjú végén azt mondták neki, hogy a tetoválásai nem jelentenek akadályt, de később Victoria egy az üzletben dologzó barátjától hallotta, hogy valójában mégiscsak túl soknak tartották a fiatal lány tetoválásait, és ezért utasították el.

Színes a hajad? Hogy dolgozhatsz itt? - Egy ápolónő sztorija

Egy cég természetesen azt alkalmaz egy-egy munkakörben, akit szeretne, de egyáltalán nem világos, hogy tetoválások miképpen gátolhatnának meg bárkit is abban, hogy szendvicseket készítsen. Victoria Thompson mindeképpen jól tette, hogy kérdőre vonta a céget, mert ez diszkrimináció, és ha a példáján legalább elgondolkodnak, már az is nagyon fontos lépés lesz.

Ez is érdekelhet

A menő magyar influenszerek rózsákkal kampányolnak

A menő magyar influenszerek rózsákkal kampányolnak

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Megcsalásra gyanakszol? Ezek lehetnek az árulkodó jelek (x)

Megcsalásra gyanakszol? Ezek lehetnek az árulkodó jelek (x)

PR

Strandszoknya, túranaci vagy capri short - ezt viseld idén nyáron! (x)

Strandszoknya, túranaci vagy capri short - ezt viseld idén nyáron! (x)

PR

Mit tegyünk, ha pozitív lett a HPV teszt eredménye? (x)

Mit tegyünk, ha pozitív lett a HPV teszt eredménye? (x)

PR

Kiderült, hogy hatásosabbá tehetők a "jó" baktériumok! Ezek a készítmények tartalmazzák (x)

Kiderült, hogy hatásosabbá tehetők a "jó" baktériumok! Ezek a készítmények tartalmazzák (x)