A zöld gazdasági növekedés csak egy illúzió

2022.augusztus.11.

Bár a környezetterhelés és a GDP növekedése már több fejlett gazdaságban részben elvált egymástól, azaz nagyobb ütemű a gazdasági fejlődés, mint a hozzá kapcsolódó szennyezés, a zöld gazdasági növekedés a jelen világgazdaságban továbbra is egy illúzió. Lehet, hogy ma már negyedannyi alumíniumból képesek vagyunk előállítani egy üdítős dobozt, mint három évtizeddel korábban, de a nyersanyag-felhasználás és a hozzá kapcsolódó környezetterhelés továbbra is együtt szárnyal a GDP növekedéssel.

A zöld gazdasági növekedés csak egy illúzió
Fotó: Getty Images

A fejlett gazdaságok egyszerűen kiszervezték szennyező tevékenységeiket a szegényebb, fejlődő országokba. A szolgáltatóipar, és a szolgáltatásokra alapuló gazdaságok „zöldülése” is hamis, mert azok továbbra is olyan szektorokra (ipar, mezőgazdaság) épülnek, amelyek terhelik a környezetet és az éghajlatot, továbbá anyagintenzív eszközöket igényelnek. Elméletileg lehetséges a zöld gazdasági növekedés, de a valóság eddig azt mutatja, hogy globálisan és tartósan, sikertelen.

A megoldást nem a gazdasági-technológiai hatékonyságnövelés fogja elhozni, hanem a kereslet tudatos csökkenése, a visszalépés (downshifting) és az ökológiai- és klímaválság enyhítését célzó szelektív gazdasági növekedés. A másfélfok.hu cikke.

Egyes szakértők szerint a zöld gazdasági növekedés egyszerre vezetne ki minket a klímaválságból és a gazdasági hanyatlásból. A kifejezés szerepel a legtöbb gazdaságpolitikával foglalkozó nagy nemzetközi szervezet (EU, OECD, ENSZ, Világbank) céljai között. De mit mutatnak a jelenlegi adatok? Mennyire reális cél a zöld gazdasági növekedés? Habár vannak előremutató (optimizmusra okot adó) jelek, sajnos a jelenlegi trendek alapján még igen messze vagyunk e cél elérésétől.

A „zöld gazdasági növekedés” definíciója szervezetről szervezetre változik. De valamennyi meghatározásban közös: akkor zöld a gazdasági növekedés, ha a gazdasági érték egységnyi növekedése egyre kevesebb (vagy legalábbis nem növekvő) környezetterheléssel jár. Más szavakkal:

ha a gazdasági érték – általában GDP – növekedése függetlenné válik a környezetterheléstől. Ezt hívja a szakirodalom függetlenedésnek (decoupling).

A függetlenedésre számos példa akad. Egy alumínium doboz előállításához szükséges alumínium mennyisége 1985 és 2009 között negyedére csökkent. Megnőtt a belsőégésű motorok hatékonysága – ugyanannyi üzemanyaggal sokkal több kilométert tudunk megtenni, mint korábban. A napelemek egyre kevesebb év alatt termelik vissza az előállításukhoz szükséges energiát. A sor hosszasan folytatható. Sőt, az OECD adatai szerint egyes országok (például USA, Egyesült Királyság, Japán, EU-27) gazdasága már el is érte a függetlenedést – a GDP nagyobb ütemben nő a környezetterhelésnél.

Milyen okok húzódnak meg a függetlenedés mögött?

  • környezettudatos fogyasztói magatartás elterjedése: a vásárlók egyre inkább odafigyelnek rá, hogy környezetkímélő(bb) termékeket vásároljanak, ezért a vállalatok igyekeznek zöldebbé tenni a termelési folyamataikat.
  • technológia fejlődésével egyre hatékonyabban használjuk az erőforrásainkat, egyre nagyobb mértékben tudjuk az anyagokat újrahasznosítani és egyre jobban kezeljük a keletkezett hulladékot is.
  • szolgáltató szektor bővülése a kérdéses országok gazdasági szerkezetében. A szolgáltatások előállítása kevesebb nyersanyagot és energiát igényel, mint az ipar, vagy a mezőgazdaság termékei. Gondoljunk például arra, hogy egy könyvelő, vagy egy ügyvéd szolgáltatásához alig néhány eszközre van szükség, ám mindkettő nagy gazdasági értéket teremt. Vagyis, minél nagyobb egy ország gazdasági szerkezetében a szolgáltatások aránya, annál kisebb lesz a GDP növekedésének környezetterhelése.

A GDP növekedés felzabálja a világ nyersanyagait

Ez mind szép és jó, de van egy probléma az előbbi megfontolásokkal: valójában csak az történik, hogy

a függetlenedést elérő országok kiszervezik a szennyezést szegényebb országokba.

Ez jól megfigyelhető a Hazai Anyagi Fogyasztás (Domestic Material Consumption, DMC) és az Anyagi Lábnyom (Material Footprint, MF) mutatói közötti különbségen.

Hazai Anyagi Fogyasztás (Domestic Material Consumption, DMC) és Anyagi Lábnyom (Material Footprint, MF) 1990-2010 között, Forrás: Hickel és Kallis 2020
Fotó: másfélfok.hu

A DMC a hazai területen felhasznált nyersanyagok (biomassza, ásványi anyagok, fémek és fosszilis anyagok) teljes mennyisége. Ha összevetjük a DMC növekedését a GDP növekedésével, első pillantásra úgy tűnik: valóban elérte a függetlenedést az USA, az EU-27, és az OECD is. De más a helyzet az anyaglábnyommal. Az MF mutatója tartalmazza a fogyasztás nemzetközi hatását is, vagyis a szegény országokba kiszervezett gyártás nyersanyag-felhasználását. És így a kép már jóval komorabb:

a nyersanyag-felhasználás hasonló, vagy még nagyobb ütemben növekszik, mint a GDP.

Egyes számítások szerint az ekképp kiszervezett szennyezés mértéke az elmúlt évtizedekben megnégyszereződött. Ráadásul mind a DMC, mind az MF mutató figyelmen kívül hagyja, hogy egyes nyersanyagok egyre nehezebben hozzáférhetők, és ennélfogva egyre nagyobb a kitermelésük anyag- és energiaigénye. Arról nem is szólva, hogy a nyersanyagszerzés céljából az eddig érintetlen területekre történő behatolás felbecsülhetetlen károkat okoz(hat) az ökoszisztémáknak, és az ott élő őslakos közösségeknek.

Nem tudunk annyit újrahasznosítani, mint amennyit felhasználunk

Kérdéses továbbá, hogy milyen mértékű lehet az újrahasznosítás. A körforgásos gazdaság alapelve (t.i. „minden hulladékot forgassunk vissza a termelésbe!”) jól hangzik, csakhogy kevéssé kivitelezhető. A fizikailag lehetséges újrahasznosításnál kisebb a gyakorlatilag lehetséges újrahasznosítás mértéke. S még annál is kisebb a pénzügyelig megtérülő újrahasznosításé.

Egész egyszerűen arról van szó, hogy az újrahasznosítás mértékét nem lehet 100%-ig növelni. Idővel az anyagok degradálódnak – egyre kisebb mértékben forgathatók vissza a termelésbe. Például a PET palackokból viszonylag könnyen lehet zajfogó falakat építeni (sőt, olyan műanyag szálacskákra bonthatók, melyeket örömmel használ fel a textilipar) – ám nemigen alkalmasak rá, hogy újabb PET palackokat gyártsunk belőlük.

Vagy a papírban található cellulóz-rostok mindössze három-hat újrafelhasználási „kört” bírnak el, és azt is csak úgy, hogy újakat kevernek hozzájuk. Azután már túl törékennyé válnak ahhoz, hogy papír készüljön belőlük. Kartonként vagy szigetelőanyagként, majd legvégül bioüzemanyagként végzik.

További nehézség, hogy sok modern termék túlságosan összetett az újrahasznosításhoz.

A miniatürizálás ugyan anyagot spórol, de csökkenti az újrafelhasználás lehetőségét. Például a legkevésbé összetett, ezért relatíve jól újrahasznosítható mobiltelefon, a Fairphone esetében is csak 45% az újrahasznosítható anyagok mértéke.

Az emberi tényező is akadály: az újrahasznosításban elért fejlődést gyakran közömbösíti az új termékek vásárlása. Ha az újrahasznosítás növekedési üteme lassabb, mint a termékek lecseréléséé, akkor újabb és újabb nyersanyagokra van szükség. És a helyzetet természetesen csak tovább fokozza a (jól)tervezett elavulás, mely arra ösztönzi a fogyasztót, hogy rövid időn belül váltsa le a használati tárgyait.

A szolgáltató gazdaság jelentette függetlenedés is csalóka

A világ GDP-jében a növekszik ugyan a szolgáltatások aránya (a gazdagabb országokban eléri a 74%-t), csak épp az egységnyi GDP-re jutó anyagfelhasználás is növekszik. Ennek legalább három oka is lehet.

1. A szolgáltatásokból keletkezett jövedelmet a fogyasztók nagy nyersanyagigényű termékekre és szolgáltatásokra költik. Például autót vásárolnak, vagy távoli országokba utaznak repülővel – növelve ezzel az anyag- és energiaintenzív termékek és szolgáltatások iránti keresletet.

2. A szolgáltatások relatív növekedése csak akkor jelentene GDP-arányosan kevesebb anyag- és energiaigényt, ha egyúttal abszolút értékben csökkenne a mezőgazdaság és ipar nagysága.

Csakhogy, a szolgáltatások növekedése nem váltja ki e két szektort, hanem ráépül azokra.

Például a streaming-szolgáltatást a vásárlók nem számítógép helyett vásárolják, hanem számítógépen felül. Hasonlóképp: az emberek akkor tudnak szolgáltatásokat előállítani, ha megfelelően táplálkoznak, a munkahelyükre utaznak és nyugodtan kialudják magukat.

Vagyis a szolgáltatások nem tudják helyettesíteni az élelmiszert, a közlekedési eszközöket és a házakat. S mivel a mezőgazdaságnak, a szállításnak, vagy az építőiparnak nagy az erőforrásigénye, úgy könnyen előfordulhat, hogy anyagigényük olyan nagy ütemben növekszik, hogy a szolgáltatások által keltett csökkenés abszolút értékben eltűnik.

3. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, a szolgáltatások igenis anyagintenzív eszközöket igényelnek. Előállításukhoz szükség van épületekre, szállításra, közlekedésre. Illetve: a „nem anyagi” szolgáltatások erősen függnek „anyagi dolgoktól”, melyek környezeti szempontból egyáltalán nem semlegesek (gondoljunk a számítógépekre, bankkártya-leolvasókra, képernyőkre, stb.) – ráadásul ez utóbbiaknak egyre növekvő energiaigénye van.

Tudatos visszalépésre és szelektív gazdasági növekedésre van szükség

Összefoglalva, elméletileg lehetséges a zöld gazdasági növekedés: növekedő GDP és csökkenő anyag- és energiahasználat. De – mint tudjuk – abból, hogy elméletileg mi a lehetséges, hiba arra következtetni, hogy a gyakorlatban mi az. S még nagyobb hiba: abból, hogy a gyakorlatban mi lehetséges, arra következtetni, hogyan állnak a dolgok a valóságban.

Két áttekintő, összegző tanulmány is készült a függetlenedés jelen állásáról, az első 179, a második 835 témával foglalkozó tudományos folyóiratcikket szemléz. Mindkettő tanulsága:

még ha egyes országokban és időszakokban sikerült is a függetlenedés, globálisan és hosszabb távon nem járt sikerrel. Az anyag- és energiafelhasználás globális mértéke jelenleg nem mutat zöld gazdasági növekedést.

Természetesen ez nem jelenti, hogy el kellene vetni az anyag- és energiahasználat csökkentésére irányuló törekvéseket. Ezeknek komoly szerepük lehet a klímaválság mérséklésében.

A függetlenedés korlátai inkább arra világítanak rá, hogy a megoldásokat nem csak a hatékonyság növelésében kell keresni.

Ilyen a kereslet tudatos csökkentése, a visszalépés (downshifting), melynek a gazdasági növekedés mérséklése a célja. A visszalépés koncepciója nem azt mondja, hogy egyáltalán ne növekedjünk, hanem csak azt: szelektíven tegyük. Például a megújuló energia ágazatában növekedésre, ezzel szemben a köztudottan rendkívül környezetszennyező városi terepjárók esetén csökkentésre volna szükség.

A kereslet tudatos csökkentéséhez tartozik az is, hogy hosszú élettartamú termékeket vásárolunk, megjavíttatjuk a birtokunkban lévő termékeket, ahelyett hogy lecserélnénk. A visszalépésnek van egy kétségtelen előnye a hatékonyság növeléséhez képest: eszközei már most a rendelkezésünkre állnak, szemben az ökohatékony technológiák használatával, melyek ígéretesek ugyan, de fejlesztésük előtt hosszú és bizonytalan az út.

Ajánlott irodalom:

Mastini, Riccardo, Giorgos Kallis, and Jason Hickel. 2021. “A Green New Deal without growth?” Ecological Economics no. 179:106832. doi: https://doi.org/10.1016/j.ecolecon.2020.106832

Parrique, Timothée, Jonathan Barth, Francois Briens, Christian Kerschner, Alejo Kraus-Polk, Anna Kuokkanen, and Joachim H. Spangenberg. 2019. Decoupling Debunked. Evidence and arguments against green growth as a sole strategy for sustainability. European Environmental Bureau.

Gébert Judit, közgazdász (PhD), filozófus, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kutatóközpontjának egyetemi adjunktusa.

Ha szeretnél még több izgalmas cikket olvasni az éghajlatváltozásról, akkor mindenképpen érdemes ellátogatnod a másfelfok.hu oldalra, ahol rengeteg érdekes téma közül választhatsz.

Ez is érdekelhet

9 könyv, amit érdemes elolvasnod, ha rajongsz az asztrológiáért

9 könyv, amit érdemes elolvasnod, ha rajongsz az asztrológiáért

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói