Az EYOF mérföldkő a fiatal versenyzők számára

2017. július 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Európa ifjú sportreménységei július végén Győrben mérik össze erejüket. Az eseményen a Japánból épp hazatért Karakas Hedvig olimpikon, EYOF nagykövet nyilatkozott személyes ifjúsági olimpiai élményeiről, a hazai közönség erejéről és a közelgő judo világbajnokságról.

„2005-ben Lignanóban vettem részt versenyzőként EYOF-on és emlékszem, hogy milyen izgalmas érzés volt először belecsöppeni az olimpiai hangulatba. Szerintem az ifjúsági olimpia igazi mérföldkő a fiatal versenyzők számára” – mondta a kétszeres olimpikon, világbajnoki bronzérmes judós. „Nagyon jó lehetőség, hogy idén világbajnokságot és ifjúsági olimpiát is rendezhetünk itthon, a hazai közönség olyan plusz erőket hozhat ki egy-egy versenyzőből, amiről nem is gondolná, hogy képes” – fogalmazott az EYOF judo nagykövete.

A riói olimpia után egy térd és egy bokaműtéten átesett Karakas Hedvig számára még javában tart a teljes felépüléshez vezető út, de már a nyár végén, Budapesten zajló judo világbajnokságra készül.

„Az augusztusi VB-n még biztos, hogy nem leszek száz százalékos formában, de úgy gondolom, hogy nem az lesz a fontos, hogy milyen a térdem, hanem hogy mekkora a szívem”- mondta Karakas Hedvig.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom