Beszédes ajándék - Mennyit árul el a csomag tartalma?

2013.december.21.

Kíváncsi vagy már, mit kapsz karácsonyra? Azon töprengsz, milyen arcot vágnak majd a szeretteid, amikor kinyitják az általad választott kincset?

Beszédes ajándék - Mennyit árul el a csomag tartalma?
Fotó: Thinkstock

Kutatások bizonyítják, hogy a megajándékozott jobban örül egy olyan tárgynak, amit ő korábban már kiválasztott, mint egy olyannak, ami a meglepetés teljes erejével hat rá. Sőt, utóbbi inkább csalódást okoz, mert "még meg is mondtam, mit akarok, erre tessék". Érdemes tehát nem csak elkészíteni, de használni is a kívánságlistákat!

Az ajándékozás a legelterjedtebb módja annak, hogy kimutassuk a másik iránti szeretetünket. Amikor ajándékot adunk, általában az motivál minket, hogy segítsünk a másiknak, törődjünk vele, az ő szükségleteit vegyük figyelembe, úgy, hogy közben a sajátunkét félretesszük. Azaz nem várunk cserébe semmit. Karácsonykor ez annyiban más, hogy tisztában vagyunk vele: mi is kapni fogunk.

Kapni is öröm, legalább akkora, mint adni, hisz ilyenkor érezzük mindazt, amit a másik közölni akar velünk: hogy fontosak, értékesek, megbecsültek vagyunk a számára.

Talán ezért is lehet nagy a csalódás, ha nem azt rejti a csomag, amit vártunk. Hisz legtöbbünk úgy gondolja, az ajándék igazi próbatétel. Kiderül, az ajándékozó mennyire ismeri a partnere ízlését, mennyi időt, energiát, esetleg pénzt fektetett az ajándék megszerzésébe. Ebből aztán messzemenő következtetéseket vonhatunk le. De érdemes?

Ahogy sok mindenben, ebben is különböznek a férfiak és a nők. Mivel mi, nők az érzelmekre vagyunk kihegyezve, a férfiak pedig a praktikumra, így az ajándékválasztások is sokszor ennek megfelelőek. Ebből aztán adódhat némi csalódás.

Ezen kívül közbeszólhat az az alapvető emberi sajátság, hogy az a kép, ahogy mi látjuk magunkat, és az, ahogy mások látnak minket, soha nem fedi egymást teljesen. Ez nem azért van, mert a másik nem figyel, hanem azért, mert ő nem én vagyok. A másik tehát aszerint tud csak választani ajándékot, ahogy ő lát minket.

Szintén sokszor megesik, hogy az ajándék vásárlója azt veszi meg, ami neki tetszik. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha szerintünk szép, vicces, hasznos az adott tárgy, akkor a másik is ezt fogja gondolni. Csakhogy ez sem feltétlenül szokott így lenni.

Az ajándékozás tehát bármennyire örömteli, azért okozhat némi szomorúságot is. Ne rohanj persze kicserélni mindent, inkább csak tartsd észben, hogy ha nem az van a csillogó papír alatt, amire vágytál, annak nem csak az lehet az oka, hogy a másik nem ismer, nem szeret.

Ez is érdekelhet

Sosem gondolnád, milyen extra előnyei vannak még a lézeres szőrtelenítésnek!

Sosem gondolnád, milyen extra előnyei vannak még a lézeres szőrtelenítésnek!

GLAMOUR Horoszkóp

Hajlamos lehetsz álmodozásba menekülni a valóság elől - Napi horoszkóp: szeptember 20.

Hajlamos lehetsz álmodozásba menekülni a valóság elől - Napi horoszkóp: szeptember 20.

GLAMOUR Horoszkóp

Ez a luxusmárka passzol hozzád a csillagjegyed alapján

Ez a luxusmárka passzol hozzád a csillagjegyed alapján