Családi örökség a Budapesten fellépő spanyol flamencós különleges neve

2013. november 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A spanyol kortárs flamenco egyik legnagyobb alakja Tomatito. A ma már világszerte ismert zenész gitárjátékára még ifjú korában figyelt fel a műfaj legendás alakja, Paco de Lucía. Az ifjú tehetségnek híre ment, és nemsokára a neves énekes, Camarón de la Isla együttesében próbálhatta ki tudását. A kétszeres Latin Grammy-díjas művész november 24-én a Művészetek Palotájába érkezik, hogy a rangos komolyzenei helyszínre mediterrán fiesztát varázsoljon.

Egy flamencoelőadónak természetesen leginkább a lelkes közönség adhat elismerést, ugyanis a műfaj szakavatottjai vallják: az igazi flamenco esszenciája nem pusztán az ének, gitárjáték és tánc, hanem az előadó és hallgatóságának tökéletes azonosulása, a duende. A gitáros Soy Flamenco című lemezbemutató turnéjának érdekessége, hogy a Tomatito-generáció soron következő tagja, Jose del Tomate most először csatlakozik édesapja zenekarához.

Tomatito, azaz José Fernández Torres a flamenco őshazájában, az andalúziai Almería városában született, gazdag zenésztradícióval büszkélkedő romani családba. Felmenői a műfaj legjelentősebb gitárosai közé tartoztak, Tomatito gyermekkorában így mindennapos élmény volt a zene, és nemcsak családi körben, hanem a város klubjaiban is gyakran játszott együtt rokonaival. Tizenkét éves korában családja Málagába költözött, ahol a felkapott flamencobárok forgatagában elkezdődött Tomatito professzionális karrierje. Három évvel később a Taberna Gitanában hallotta meg játszani a huszadik századi flamenco két nagysága és megújítója, az énekes Camarón de la Isla és a gitáros Paco de Lucía, akiknek annyira megtetszett a játéka, hogy rögtön bevették a zenekarukba. Tomatito így már tinédzserként élő legendákkal turnézhatott a világban. Néhány év múltán Paco de Lucía szólókarrierbe kezdett, de Tomatito – immár vezető gitárosként – Camarónnal maradt, annak 1992-ben bekövetkezett haláláig. Az együtt töltött években tucatnyi lemezük jelent meg, amelyek közül a legsikeresebbek a rock, a dzsessz és a keleti zenék által is ihletett La Leyenda del Tiempo és a Royal Philharmonic Orchestrával felvett, címében Camarón önvallomását idéző Soy Gitano, mely spanyol aranylemez lett.

Az azóta eltelt két évtizedben Tomatito a tradicionális és a fúziós flamenco területén egyaránt kirívóan sikeres albumokkal bizonyított, számos színházi- és filmzenét szerzett. Aguadulce és Sonanta Suite című lemezeiért a legrangosabb elismerést, a Grammy-díjat is besöpörte, 2013-ban megjelent Soy Flamenco című albumát pedig nemrégiben Latin Grammy-díjra jelölték. A gitáros követői a modern flamenco úttörőjeként tekintenek rá, aki úgy képes feszegetni a műfaj határait, hogy közben megőrzi annak önazonosságát és frissességét, némiképp rímelve ezzel arra a romani zenésztradícióra, amelyet követve Tomate nevű nagyapja és édesapja a Tomatito – azaz kicsiny paradicsom – nevet adták utódjuknak. A duendét, azaz a flamenco mágiáját ezen az egyszeri és vissza nem térő estén most a Művészetek Palotája közönsége is megtapasztalhatja, november 24-én.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Bikát megérintheti a siker szele, a Skorpióra vacsorameghívás várhat - július 19.

Napi horoszkóp: A Bikát megérintheti a siker szele, a Skorpióra vacsorameghívás várhat - július 19.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)