Csatlakozz a Föld Órájához egy órányi sötétséggel!

2021. március 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az elmúlt évtized a 140 éve, amióta pontos mérésekkel rendelkezünk, a Földünk legmelegebb évtizede volt. A globális felmelegedést egyelőre lassítanunk sem sikerült, pedig nem pusztán az élővilág egy részét fenyegeti kihalás a klímaváltozás miatt, de az emberi életkörülmények drámai megváltozása is belátható időn belül bekövetkezhet.

A Föld Órája mozgalom Ausztráliából indult még 2006-ban, amikor is Sydneyben egy órára lekapcsolták a városi fényeit, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a klímaváltozásra. Ez az egy óra is azt jelentette, hogy a város energiafogyasztása 10%-ot csökkent azon a napon.

A WWF természetvédelmi civil szervezet által létrehívott mozgalom azóta az egész világon jelen van, március utolsó szombatjának estéjén immár 170-nél is több országban lehet csatlakozni a Föld Órájához azzal, hogy a nem nélkülözhetetlen elektromos eszközöket egy órára áramtalanítjuk, és lekapcsoljuk a nélkülözhető fényforrásokat.

A kezdeményezéshez városok, közüzemek, középületek mellett természetesen egyének is csatlakozhatnak, akiknek nem kell mást tenniük, mint a saját otthonukban, környezetükben a létszükséglethez nem elengedhetetlen fényforrásokat, elektromos eszközöket áramtalanítani, lekapcsolni március 27-én este 20:30 és 21:30 között.

A Föld Órája mérhetően csökkenti az energiafogyasztást, de a célja nem feltétlenül ez, hanem sokkal inkább az, hogy felhívja a figyelmet az emberi túlfogyasztásra, és arra, hogy ez nagyon megterheli a Föld kimerülőben lévő forrásait, és hozzájárul a globális felmelegedéshez. A Föld Órája arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy a pazarló energiafogyasztás például egy rossz megszokás eredménye, amelyen egyéni szinten is változtathatunk, azzal, ha tudatosabban cselekszünk.

Az egy órányi sötétség csupán egy jelzés, hogy neked fontos, hogy megóvd a környezetet, hogy igenis felelősséget vállalsz a bolygónk jövőjéért. Csatlakozz a Föld Órájához, a legapróbb cselekvés is számít, és másokat is szemléletváltásra ösztönözhet!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Zene, könyv, Balaton – Vár a Nyári Margó a Káli-medencében

Zene, könyv, Balaton – Vár a Nyári Margó a Káli-medencében

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Felkészültél arra, ha a mesterséges intelligencia szlengben válaszol? Derítsd ki! (x)

Felkészültél arra, ha a mesterséges intelligencia szlengben válaszol? Derítsd ki! (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)