Így teszi tönkre az egészséged a képernyő előtt töltött idő

2021.június.27.

Folyamatosan gyarapszik azon tanulmányok száma, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy a képernyő előtt eltöltött huzamosabb idő számos különféle egészségromboló hatással járhat mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek számára. Utánajártunk, melyek ezek, illetve hogy hogyan védhetők ki.

Így teszi tönkre az egészséged a képernyő előtt töltött idő
Fotó: GettyImages, Motázs: Glamour

A pszichés függőség veszélye

Tóth Dániel, pszichológus szerint a televízió, a számítógépes játékok, a csetelés és a közösségi média böngészése mind-mind igénybe veszi a szemet, az agyat és a pszichét is. Minél fiatalabb valaki, annál érzékenyebb az idegrendszere, éppen ezért a legveszélyeztetettebbek az újszülöttek.

„A szülők gyakran alkalmaznak digitális bébiszittert: a gyermek elé tartják a kütyüket utazás pelenkázás és etetés közben, ami lehet, hogy lecsendesíti a nyűgös gyereket, de nem jelent hosszú távú megoldást. Az egy-két percből könnyen lesz fél óra, majd óra. Márpedig a WHO ajánlása két év alatti gyerekek számára nulla digitális időt engedélyez. Nem véletlenül. Ugyanis ha egy baba napi szinten kap valamilyen mennyiségű digitális dózist, akkor figyelem- és viselkedészavarok, illetve akár autisztikus viselkedésminták is megjelenhetnek. Félreértés ne essék, nem lesz tőle autista a gyerek, az ugyanis nem orvosolható kütyümegvonással. A gyerekeknek ma már számtalan érdekes és szórakoztató játék és mese készül, ami a képernyő elé köti őket. Sajnos azonban, ha folyamatosan a tabletet vagy a tévét nézik, az károsan hathat rájuk, hiszen ezekhez képest bármi más már unalmas lesz. A képernyő túloldalán szinte minden instant történik, ritkán kell pár pillanatnál többet várakozni, emiatt a koncentrációjuk és a türelmük rendkívül alacsony tartományra állhat be. Fontos hangsúlyozni, hogy a folyamat visszafordítható, ha drasztikusan csökken a képernyő előtt töltött idő.

A digitális eszközök használata pszichés függőséget is kialakíthat: okostelefon-használat közben az agyban ugyanazok az örömközpontok aktiválódnak, mint például alkoholfogyasztás, játék vagy cigarettázás során. Jutalmazásként éljük meg, ha lájkolják a fotónkat, ha kapunk egy üzenet, de akár azt is, ha csak pörgetjük a közösségi oldalak felületét. Kimutatható hogy az okostelefon használata során kissé megemelkedik a dopaminszint és izgalomba jövünk.”

A szakember szerint ma már szinte minden pszichológiai igényünket kielégíthetjük digitális szimulációval: ha magányosak vagyunk, ott vannak a romantikus sorozatok, ha unalmas az életünk, játszhatunk az adrenalin szintünket megemelő videójátékokkal. Mindez terápiás hatású lehet, ha alkalmi jelleggel történik, vannak azonban, akik túlzásba esnek. Számukra egy idő után már nem kikapcsolódás, hanem egyfajta függőség lesz az egész. A sok online töltött idő az egyik fő oka, hogy a fiatalabb generációk nehezen lépnek interakcióba a való életben, és sokkal szorongóbbak.

Egészségügyi panaszok kockázata

A képernyő bámulása nemcsak az idegrendszert, hanem a szemet is megterheli, hiszen folyamatosan fókuszálni kell. „Az utóbbi években – különösen a pandémia idején – ugrásszerűen megnőtt a rövidlátók száma, ráadásul elsősorban a fiatalok körében. Myopia bombának nevezik ezt a jelenséget, mert exponenciális volt a növekedés ezen a téren. Ennek az ugrásszerű romlásnak az oka nem lehet genetikai, mert egyetlen generációváltás alatt jött létre és a mértéke sokkal nagyobb, mint a genetikai eredetű változásoknál. A környezeti okok tehetők ezért inkább felelőssé, leginkább az, hogy a fiatalok, a gyerekek rengeteget néznek közelre: okostelefonokat, számítógépeket bámulnak. A szemmozgásuk beszűkül a monitor nézésekor, márpedig a szabad szemmozgások az agyi kapcsolatokat is stimulálják. Ha ez elmarad, beszűkültebbé válik a gondolkodás.

A monitorok meredt nézése során a szemek sokszor kiszáradnak, bevörösödhetnek a pislogás hiányától, és megfájdulhat a nyak, a váll

– mondja dr. Ungváry Lilla szemész.

A szakember szerint aggodalomra ad okot az esemes-nyak is: okostelefon-használat közben a nyakat és az állat lefelé és előredöntjük. A gerincet ebben a pózban a fejünk a szokásos öt kiló helyett tíz-húsz kilóval terheli meg. A hosszas pötyögés és görgetés, de magának a tabletnek ebben a természetellenes pózban való tartása is árt a kézízületeknek és -inaknak. A kéz finom mozgásait is másképpen használjuk, mint íráskor. Ráadásul, amikor nagyon belemerülünk egy online játékba vagy a böngészésbe, kevésbé érzékeljük a fájdalmat is, így sokszor észre sem vesszük, mennyire káros az egészségünkre, amit éppen csinálunk.

Felboríthatja a bioritmust

Kalmár Szandra alvásszakértő úgy véli, hogy nemcsak a képernyővel van baj, hanem az ott látott tartalmakkal is.

Nem tudunk este elaludni, mert a fejünk teli van gondolatokkal annak kapcsán, amit a képernyőkön napközben láttunk.

Ráadásul az elektronikai eszközök kijelzője annyi kék fényt bocsát ki, hogy az jelentősen csökkenti a szervezetünkben a melatonin, azaz az alváshormon termelődését, ami gondosan beállítja az alvást és ébrenlétet szabályozó napi ritmust. Így amikor esténként az ágyban is a telefonnal vagy a tablettel babrálunk, azzal nemcsak a nyugodt alvást lehetetlenítjük el, de mivel ez a tevékenység megzavarja a bioritmusunkat, hosszú távon is kóros álmatlanságban, letargiában és depresszióban szenvedhetünk. A különböző statisztikák és kutatásuk rámutatnak arra, hogy napjainkban egyre inkább általánossá válik a mozgásszegény életmód a gyerekek és fiatalok körében, ami rendkívül nagy károkat okozhat világszerte a következő generációk számára. Egyre gyakoribb a magasvérnyomás-betegség, illetve nőtt a 2-es típusú diabétesz kialakulásának esélye. Egyesek úgy gondolják, hogy a televízió és az egyéb szórakoztató médiumok már olyan szinten mindennapjaink részévé váltak, hogy visszafordíthatatlan folyamattal állunk szemben, ez azonban nem igaz – motiválnunk kell egymást a hasznos és aktív időtöltésre” - javasolja a szakértő.

Néhány tipp, hogy elkerüld az egészségromlást

- Töltsd le az okostelefonodra Képernyőidő applikációt! Ennek segítségével megszabhatod, illetve pontos statisztikát is kaphatsz a telefonodon eltöltött időre vonatkozóan.

- A szem és a monitor közötti távolságnak ötven és nyolcavan centi között kell lennie, így jelentős erőfeszítés nélkül is láthatod a monitort.

- Pislogj többet, nézz gyakrabban a távolba!

- Állj fel óránként legalább egyszer, mozogj, nyújtózkodj!

- Vigyázz a visszatükröződésekkel, próbáld úgy elhelyezni monitorodat, hogy arról semmiféle fény ne tükröződjön vissza, ez ugyanis nagyon fárasztja a szemet.

- Ne nézd teljes sötétben a monitort! Helyezz el lámpákat a monitor mellé vagy mögé, ez segít a szemednek ellazulni.

- Minél kisebb a felület a látótérhez képest, annál nehezebb dolga van a szemnek. Az okostelefonok képernyőjével többet árthatunk a látásunknak. Ha monitorról van szó, használj minél nagyobbat, így nem szűkül be annyira a szem mozgástere.

- Elalvás előtt két-három órával már ne nézd az okostelefont, inkább olvass könyvet, hallgass zenét.

- Kétéves kor alatt egyáltalán ne hagyd, hogy a kisgyermek a tévét vagy a monitort bámulja, tizenkét éves kor alatt csak korlátozott ideig engedd a gyerekeket monitor elé.

- Legyenek monitormentes percek/órák közösen a családdal. Ilyenkor legyen kikapcsolva, lehalkítva a telefon és beszélgessetek, figyeljetek egymásra. -A telefonmentes kirándulások, élmények a gyerekekkel közösen, akár kamaszkorban is jó alternatívát jelentenek, hogy kicsit kimozduljatok a digitális térből. A minőségi figyelem fontos a gyerek lelki fejlődéséhez!

- Ha teheted, szerezz be egy kékfény-szűrő szemüveget, vagy használj olyan kütyüket, amelyekbe be van építve ez a lehetőség!

- Ne feledezz el a helyes testtartásról sem, próbáld meg kihúzni magad és a hosszú képernyő előtt töltött idő után mindig szakíts időt a mozgásra, nyújtásra is.

Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2021. májusi számában jelent meg.

Ez is érdekelhet

10 szexpóz, ami garantáltan kielégít

10 szexpóz, ami garantáltan kielégít

G-Szex

10 szexpóz, ami garantáltan kielégít

10 szexpóz, ami garantáltan kielégít

GLAMOUR Horoszkóp

Heti horoszkóp: ne tűrd el, hogy visszaéljenek a bizalmaddal - december 6-12.

Heti horoszkóp: ne tűrd el, hogy visszaéljenek a bizalmaddal - december 6-12.