Egy teszt, amitől jobb lehet a kapcsolatod!

2015.március.2.

A szerelem megvallásának sztereotipikus képe pont olyan, mint egy amerikai film nagyjelenete: a főhős, miután átverekedte magát ezernyi, számunkra vicces, számára inkább kínos szituáción, felvásárolta három virágüzlet teljes árukészletét, apró meglepetésekkel halmozta el kiszemeltjét, az egyik csókjelenet után mélyen a hősnő szemébe néz, és azt mondja: szeretlek!

Tulajdonképpen a klasszikus mesék szélesvásznú változata akár valóság is lehet, de tudni kell: nem mindenki így fejezi ki azt, ha őrülten odavan a másikért. Ettől pedig még ugyanazt érzi odabent, mint a sárkányokkal harcoló szőke herceg.

Gary Chapman, családterapeuta öt szeretetnyelvet különít el. Azt mondja, hogy hasonlóan, mint a beszélt nyelveknél, itt is van egy anyanyelvünk, amin a legjobban és legkönnyebben fejezzük ki magunkat. És vannak az idegen nyelvek, amiket szintén használunk, de nem biztos, hogy tökéletesen értjük vagy pontosan azt fogalmazzuk meg, amit szeretnénk.

A problémát egy kapcsolatban pedig sokszor az jelenti, ha a két ember szeretetnyelve eltérő. Ilyenkor ugyanis lehet, hogy mindkét fél ugyanazt szeretné a másik tudtára adni, mégis minketten elégedetlenek maradnak, mert nem a másik nyelvét beszélik.

Van, akinek a dícsérő szavak a fontosak. Ha párja elismerően beszél róla, szavakkal dícséri tetteit, attól jár a fellegekben, nem pedig öt kosár virágtól. Persze, attól még utóbbinak is örülhet.

Sokakat az őrjít meg, ha a másik figyelmén kell osztoznia. Így neki a legnagyobb kincs a közös program, az, ha a másik kizárja a külvilágot pár órára, és csak rá figyel, bármit is csináljanak együtt.

A harmadik nyelv, ami által sokan úgy érzik: szeretve vannak, az ajándékozás. Van, aki úgy érzi, ez az igazi bizonyítéka annak, hogy a másik gondolt rá, hisz mennyit törhette a fejét, hogy megtalálja az igazi kincset a boltban. Őt tehát így lehet levenni a lábáról.

Vannak, akik azt értékelik igazán, ha a másik megtesz valami szívességet. Olyan dolgot, amihez inkább időre, szervezésre, tervezésre van szükség, mintsem pénzre. Ez lehet akár főzés, mosás, bevásárlás, hivatalos ügy elintézése vagy bármilyen hétköznapi dolog.

Az utolsó szeretetnyelv pedig a testi érintés. Van, akinek egy ölelés, egy simogatás, egy összebújós délutáni pihenés többet jelent bármennyi ajándéknál vagy beszélgetésnél. Ő ettől töltődik fel.

Fontos, hogy bár mindenkinek van általában egy, maximum kettő legfontosabb nyelve a fentiek közül, ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy a többi nem lényeges. Ha valaki az ajándékoktól alél el, az nem azt jelenti, hogy soha ne akarna összebújni vagy ne esne jól azt hallania: ügyes voltál.

A probléma az lehet, ha nem vesszük észre: párunk máshogy kommunikálja szeretetét, mint ahogy azt várnánk. Ha ugyanis olyan valakit választasz, aki mindent elintéz helyetted, de sosem visz virágot, miközben te arra vágynál, könnyen elkezdhetsz elégedetlenkedni. Pedig csak "elbeszéltek" egymás mellett. Ráadásul esetleg még bántod is olyasmivel (mondjuk nem jó helyre pakolta vissza a cuccaid, és ezt csúnyán szóvá teszed) , amivel ő azt mondta: szeret.

Segítségképpen, hogy tudd, mi a ti szeretetnyelvetek, ezen a linken megtaláljátok Chapman tesztjét, így könnyen megnézhetitek, hogyan is kommunikáljátok egymásnak azt, hogy fontosan vagytok. Ha kiderül: más nyelvet beszéltek, akkor sincs gond, csupán figyeljetek a másikra, és legyetek tudatában annak, ő hogy fejezi ki magát!

Ez is érdekelhet

Sosem találod ki, melyik énekesnőt nem engedték szerepelni az Alkonyatban!

Sosem találod ki, melyik énekesnőt nem engedték szerepelni az Alkonyatban!

Monitor

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

Szépséghírek

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját