Egy vicces és érdekes kísérlet- próbáld ki magad!

2014. augusztus 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Két pszichológus a következő kísérletet végezte. Egy idegen, térképpel a kezében megállított valakit az utcán, és megkérdezte, hogyan juthat el egy adott helyre. Míg ez a valaki magyarázott, addig munkások egy vízszintesen tartott ajtóval a kezükben haladtak el a két ember között. Ebben a pillanatban, amíg az ajtó eltakarta őket egymástól, az érdeklődő idegen eltűnt az ajtó mögött, és helyébe egy másik személy lépett. Az izgalmas pedig, hogy a segítőkész fél az esetek felében nem vette észre, hogy a segítségre szoruló turista megváltozott, s immáron valaki más áll vele szemben.

A pszichológia ezt a jelenséget változási vakságnak nevezi, melynek lényege, hogy ha nem figyelünk valamire tudatosan, akkor a változásokat nem vesszük észre annak ellenére sem, hogy a szemünk előtt történik. Ennek a változásnak akkor kell létrejönnie, amikor épp a szemünket mozgatjuk vagy pislogunk. Mivel kiszámíthatatlan, mikor pislog a személy, ezért kísérletekben ezt képi elterelőkkel oldják meg, mint például egy szürke vagy fekete kép felvillantásával. Így kvázi a kép "pislog" az alany helyett. A fenti kísérletben pedig az ajtó általi takarás volt ez a mozzanat.

Hogy miért van ez így, arra több magyarázat is született. A lényeg azonban, hogy a kutatások azt mutatják, akár figyelünk, akár nem, akár tudatosul a változás, akár nem, a viselkedésünket akkor is befolyásolják. A legjobb azonban, ha magad is kipróbálod, hogyan működik ez a fajta vakság.

Ezen a linken a következő a feladat: a felvillanó képek között találd meg olyan gyorsan a különbséget, amilyen gyorsan csak tudod. Ha megvan, kattints a kép azon pontjára, ahol a köztük lévő eltérést látod. A különbség lehet színekben, méretekben, helyekben. Amikor elindítod az alkalmazást, a felső sávban beállíthatod a paramétereket. Javaslom, először hagyj mindent az alapbeállításon, és próbáld megoldani így a feladatot. Ha nem megy, akkor a mask time-ot vedd lejjebb. Ha nullára állítod, az olyan, mintha kiiktatnád a pislogást, így valószínűleg azonnal látni fogod a képek közti különbséget. Ezen kívül mutatja az időt és a rossz klikkelések számát is a felső sáv. Ha pedig minden képpel végeztél, kattints a report feliratra, így kapsz egy összesítő táblázatot az eredményeidről.

Jó játékot!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Halakra szerelem vár, a Kos összejövetelt szervez december 23-án

Napi horoszkóp: A Halakra szerelem vár, a Kos összejövetelt szervez december 23-án

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)