Íme a tudományos válasz, miért vonzzák egymást az ellentétek

Több kutatás is bizonyítja, hogy az ellentétek vonzzák egymást
Több kutatás is bizonyítja, hogy az ellentétek vonzzák egymást
Fotó: Profimedia

Ez is érdekelhet

Kipróbáltam, hogy milyen, ha egy hétig nem panaszkodom: az eredmény megdöbbentett

glamour plusz ikon Kipróbáltam, hogy milyen, ha egy hétig nem panaszkodom: az eredmény megdöbbentett

2023. november 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szépség és a Szörnyeteg, Ariel és Eric herceg, Shrek és Fiona. Mi a közös bennük? Az, hogy nincs semmi közös bennük. Két teljesen külön világ, és ebből kifolyólag egymás szöges ellentétei, de valami mégis összehozta őket. Tényleg igaz lenne a mondás, miszerint „az ellentétek vonzzák egymást”? És ha igen, milyen tudományos magyarázat van rá? Kiderítettük!

Való igaz, hogy a popkultúra előszeretettel romantizálja az ellentétes személyiségjegyekkel rendelkező emberek közötti kapcsolatot, mi több, azt tárja a szemünk elé, hogy minél nagyobb a szereplők közti szakadék társadalmi, szociális és financiális szempontból, annál intenzívebben tombolnak az érzelmek. Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a szerelmesek egyáltalán nem kompatibilisek egymással - gondoljunk csak bele, milyen lett volna Rose és Jack kapcsolata hosszú távon, ha mindketten túlélik a katasztrófát…? Tehát a romantikus filmekben és a lányregényekben az "egyik szegény, a másik gazdag", "az egyik félénk naiva, a másik féktelen lázadó", vagy éppen a nagy korkülönbség miatti kihívás a történet sava-borsa. Kérdés: miért hat ennyire izgalmasnak az a jelenség, miszerint az „ellentétek vonzzák egymást”, miközben a „hasonló hasonlót vonz” elve is érvényesül a mindennapi életben?

Mágneses vonzalom vagy kompatibilitás?

Az 1950-es években Robert Francis Winch szociológus kutatása során házaspárokkal készített interjút, hogy kiderítse, valóban vonzzák-e egymást az ellentétek. Kutatási eredményeire alapozva Winch azzal érvelt, hogy ahhoz, hogy a házasság működjön, a személyiség aspektusainak - különösen az olyan társadalmilag összefüggő vonásoknak, mint például az asszertivitás -, ki kell egészíteniük egymást. Például egy extrovertált férj boldogan tud élni az introvertált feleségével, tehát a vizsgálat szerint nem az ellentétek vonzzák egymást, hanem bizonyos tulajdonságok egészítik ki egymást. A kiegészítő személyiségekkel kapcsolatos további kutatások azonban vegyes eredményekre utalnak: néhány tanulmány megerősítette Winch megállapításait, míg több felmérés azt bizonyította, hogy ennek pont az ellenkezője igaz: azok iránt érdeklődünk igazán, akik hasonlóságot mutatnak velünk.

A tartós boldogsághoz nem elég

Az életkor, az intelligencia, a vallás és az iskolai végzettség hasonlóságai bizonyítottan egy egészséges párkapcsolat alapját képezik. A hovatartozás és a kulturális különbségek pedig áthidalható akadályoknak tekinthetők, amennyiben a két fél értékrendje és a világnézete, továbbá a személyiségjegyeik passzolnak egymáshoz. Az eHarmony 2013-as tanulmánya kimutatta, hogy ha az ellentétek kezdetben vonzzák is egymást, a személyiségbeli hasonlóságok vezetnek majd hosszú távú kapcsolathoz.

Dr. Leslie Beth Wish pszichológus úgy véli, hogy az egészséges és boldog párok titka a „közös értékek és az etikai normák". Vannak azonban bizonyos személyiségjegyek, melyekhez az emberek általánosságban véve vonzódnak. Egy, a kínai Huazhong Egyetemen végzett 2014-es kutatás szerint ilyen például a kedvesség, a pozitív hozzáállás és az őszinteség.

Ez a 3 legégetőbb párkapcsolati probléma, de vajon meg lehet oldani őket?

Ez a 3 legégetőbb párkapcsolati probléma, de vajon meg lehet oldani őket?

Mit sem ér a test lélek nélkül

Egy 2010-es tanulmány a testtípusok vonzerejét vizsgálta. A kísérlet során a férfiakat két külön csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai csak képeket láthattak női testekről, míg a második csapat alanyai pozitív információkat is kaptak a képen látható hölgyekről. Az első csoport a vonzó testtípusok szűk nézetét mutatta be, a második csoport felfogását viszont kiszélesítette az arról szóló információ - hogy ki volt kedves és ki nem -, ami arra késztette őket, hogy vonzónak találják a különböző testtípusokat.

Bár a kutatások azt bizonyítják, hogy az ellentétek kevésbé vonzzák egymást, mint amennyire azt gondolnák (az emberek 80%-a vélekedik így), sok ellentétes párt látni, és nemcsak a filmekben, hanem szerte a világon.

Forrás: betterhelp.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)