Elmaradt az esküvőd a járvány miatt? A gyász, amit érzel valódi - Így dolgozd fel

2021.március.13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A tavasz, amióta világ a világ a megújulást, az újrakezdést, a reményt jelentette az életünkben, nem véletlenül kerül ilyenkor sor a ballagásokra, bankettekre, bálokra, bar-micvókra és bizony, esküvőkre. A karantén miatt azonban a legtöbbet el kellett halasztani, vagy rosszabb esetben teljesen lemondani. Nem meglepő hát, ha sokunkban emiatt a veszteség, fájdalom, szomorúság érzése merül fel, hiszen ezekre az eseményekre a legtöbb esetben hosszú ideje készültünk, rengeteg gondos tervezést igényelt, és nem kevés pénzbefektetést, ami például egy esküvő esetében, amit át kell szervezni másik időpontra, akár még több kiadást is jelenthet.

Ha le akarjuk egyszerűsíteni ezeket az érzéseket, akkor ezekkel az alkalmakkal, rituálékkal az életet ünnepeljük, és az elmaradásuk nagy csalódottságot, bánatot von maga után.

Ha neked is a COVID-19 járvánnyal együtt járó szabályok keresztbe tettek a terveidnek, az életed fontos eseményének, mérföldköveinek, akkor íme 5 mód, amivel enyhítheted a fájdalmad:

1. Gyászolj szégyenérzet nélkül

Sokszor mondogatjuk azt magunknak, amikor szomorúak vagyunk egy-egy ilyen helyzetben, hogy persze, nagyon rossz érzés, de más embereknek annyival rosszabb a sorsuk. Ez még akár igaz is, viszont a tested nem így működik, annak ellenére, hogy megpróbálod elnyomni magadban a fájdalmat, az még attól ott van és nem megy el, adj időt magadnak, engedd magadat szomorúnak lenni, az érzések természetes lefolyásának adj teret.

2. Ünnepelj kétszer

Ha például te vagy akár a gyereked most kellett volna érettségizzen, akkor ünnepeljétek meg most is szűk családi körben, vagy akár virtuálisan. Koccintsatok ennek a fontos mérföldkőnek a megélésére, és amikor lesz rá lehetőség, akkor mindannyian ünnepeljetek ismét. Nem kell lemondani az örömről, öltözzetek fel csinosan, főzzetek valami isteni finomat és koccintsatok az ünnepelt egészségére! Ez az új helyzet lehetőséget nyújt az ünnepre még jobban reflektálni, hiszen a nagy hűhó körülötte könnyen beárnyékolja a valódi okát a boldogságnak, így pedig mindannyian sokkal inkább erre fogtok koncentrálni.

3. Légy túl a praktikus dolgokon

Sokat segíthet a veszteség feldolgozásában, ha minél előbb letudod a szükséges telefonokat, e-maileket, átszervezéseket, lemondásokat. Így ezek nem fognak további feszültségeket okozni benned, csökkented a stresszt, elkezdődhet a feldolgozás, az elfogadás.

4. Beszélj az érzéseidről

Ha beszélsz valakivel arról, hogy milyen érzés elveszíteni valamit, segít abban, hogy azt érezd nem vagy ebben egyedül. Mindannyian átéljük az életünk során valamilyen formában a veszteséget, segít átbeszélni egy családtaggal, baráttal, akár szakemberrel az egészet, koncentráljatok a pozitívumokra, az erősségeidre és rögtön jobban fogod érezni magad.

5. Gyakorold az elfogadást

Az elfogadás a gyász utolsó fázisa a düh és fájdalom után. Az elfogadásban rejlik az erő, hiszen megérted, hogy ez a helyzet, ebben kell helytállnod, innen kell kitalálni, hogyan tovább, ez az érzés pedig azt eredményezi, hogy újra a kezedben tartod a dolgokat, tiéd a kontroll. Bármilyen esemény, mérföldkő került lemondásra ebben az időben, fontos emlékezni ennek a fontosságára, hogy mit is jelképezett, és ezt pedig érdemes megünnepelni mindig.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője