„Húsz év után újra találkoztunk a régi szerelmemmel”

Az első szerelem ideális esetben meghatározó élmény és szép emlék. Rosszabb esetben valami, aminek keserű emléke évtizedeken át is üldözhet minket. Az alább történetek szereplői hosszú évek után találkoztak újra szerelmükkel.

Az újratalálkozás segíthet, hogy végre lezárjuk a múltat
Az újratalálkozás segíthet, hogy végre lezárjuk a múlt illúzióját | g-stockstudio
Fotó: Getty images/Glamour

Az újratalálkozás sokszor egészen új felismerésekkel járhat. Emlékeztethet a korábbi életünkre és abban is segíthet, hogy lezárjunk egy rég elmúlt időszakot.

Ugyanolyan beképzelt

Huszonéves koromban szerelmes lettem valakibe, aki aztán összetörte a szívemet. Egy évig jártunk csak, de nagy sebeket ejtett rajtam önzőségével és azzal, amilyen gonosz módon hagyott el: bejelentette, hogy beleszeretett egy lányba, akit én mutattam be neki. Persze, ahhoz, hogy beleszeressen, titokban találkozgatnia kellett vele. Ő az egyetlen exem, akivel később egyáltalán nem tartottam a kapcsolatot. Nagyon meglepett, amikor tizenhat év elteltével kaptam tőle egy e-mailt, amiben találkozót kért. Ott pedig elmondta, hogy hamarosan megházasodik, és ezért mindenkitől bocsánatot kér, akit valaha megbántott. Irtó komikus volt a helyzet. Végig magáról ömlengett, arról, hogy mennyire rossz ember volt akkor, és mennyire sajnálja, amiket tett. Azt egyszer nem kérdezte meg, hogy én amúgy hogy vagyok. Szánalmas, hogy még mindig ennyire beképzelt és énközpontú. Szegény menyasszonya! Zsuzsa (39)

Találkoztam kamaszkori önmagammal is

Zsolti az első fiú volt, akivel jártam tizenöt éves koromban. Egy pár hónapos kamaszszerelem volt köztünk, semmi több. Egyszer, amikor már harminc múltam, összefutottunk az utcán. Hihetetlen volt, de szinte semmit sem változott, ugyanolyan kölyökképű srác volt, mint régen. Beültünk egy kávéra, felelevenítettük a régi emlékeket, rengeteget nevettünk. Az a találkozás nagyon szimbolikus volt számomra. Akkor értettem meg, hogy a gondtalan ifjúságnak vége van, már egy más korszak kezdődik. Zsoltit látva azzal is szembesültem, én ki vagyok most, és ki voltam egykor. Hogy mely álmaimat sikerült valóra váltani, melyek porosodnak még mindig a fiók mélyén, és melyek azok, amikről már le kellett mondanom. Nagyon szép volt, és egy kicsit tragikus is. Lili (34)

Egy kedves illúzió

Nagyon sokáig gondoltam úgy az első szerelmemre, mint a nagy őre, akinél sosem lesz tökéletesebb. Öt évig voltunk együtt, és azért szakítottunk, mert ő egy évig külföldön tanult, és a kapcsolatunk nem bírta el a távolságot. A szakítás pillanatában úgy éreztem, már nem vagyunk szerelmesek, tovább tudok lépni, de aztán évekig tépelődtem azon, vajon nem hoztunk-e rossz döntést. Végül megházasodtam, de pár év után a kapcsolat válságba jutott. Ekkor elkezdtem terápiába járni, ahol világossá vált számomra, hogy első szerelmemet annyira idealizálom, hogy nem engedem meg senki számára, hogy felérjen hozzá. Ez pedig a házasságomat is kezdte tönkretenni. Elhatároztam, hogy felkeresem az exemet, hogy megértsem az érzéseimet. Ő is nyitott volt a találkozásra, a beszélgetés után pedig rájöttem, hogy amibe eddig kapaszkodtam, az egy illúzió volt. Egy nagyon értékes emberrel beszélhettem, aki azonban nem volt több, mint valaki, akit valaha szerettem. Végre tudtam tiszta lappal újrakezdeni, és ez a házasságomat is megmentette. Gabi (40)

A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es július-augusztusi számában jelent meg.

Ez is érdekelhet

Jenna Ortega nemcsak Hollywood új üdvöskéje, de a vörös szőnyeg új hercegnője is

Jenna Ortega nemcsak Hollywood új üdvöskéje, de a vörös szőnyeg új hercegnője is

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói