Ez a leghatásosabb motiváció a sportoláshoz

2017. augusztus 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az amerikai Saucony brand a világ első futómárkája, 119 éves múltra tekint vissza. Cipőikben a legnagyobb atléták futottak már, ezért különösen örülünk, hogy a brand Magyarországon is elérhető.

A cég szívügyének tekinti a sport szeretetének közvetítését, ezért folyamatosan új kihívások elé állítják csapatukat. A nemzetközi "Run Your World" szlogen komoly jelentéssel bír, amely többféle üzenetet közvetíthet, ám a lényeg egy és ugyanaz: fuss amennyi jól esik, és megváltozik a világod!

A Saucony a hazai közönség számára most egy igazán különleges projekttel kedveskedik. Saucony girls néven létrehoztak egy 5 főből álló lánycsapatot, akik szeretnének fittek, egészségesek, és jobb futók lenni. A programban résztvevő lányoknak külön-külön céljai vannak. Van, aki teljes életmódváltáson szeretne átesni, van aki gyorsabb atléta szeretne lenni, és van aki csak a rendszeres mozgást próbálja beilleszteni rohanó hétköznapjaiba. A

közreműködők felkészülését 4 szakember segíti, egy futóedző, egy jóga oktató, egy személyi edző és egy dietetikus. Ők heti szinten foglalkoznak a lányokkal, fejlődésüket az Instagram oldalon indított tudósításokból te is nyomon követheted. (@sauconygirls_hungary) A futásról szóló posztokon túl találkozhatsz még többek között edzésötletekkel, a legújabb Saucony modellekkel, valamint az egészséges táplálkozást támogató tanácsokkal is.

A projekt célja, hogy a kezdő futók motivációt merítsenek a lányok tapasztalataiból, de a profik is számtatlan remek tippel gazdagodhatnak.

Talán az internet előtt ücsörgő emberek is kedvet kapnak majd a testmozgáshoz, hisz ne feledjük el, hogy a rendszeres sportolás évekkel hosszabbíthatja meg az életünket!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nyerj páros belépőt az év legmenőbb hazai gálájára, a GLAMOUR Women of the Yearre

Nyerj páros belépőt az év legmenőbb hazai gálájára, a GLAMOUR Women of the Yearre

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)