Ez volt a legdurvább pletyka, amit magamról hallottam

2022.március.25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha rólunk terjesztenek hamis, vagy csak részben igaz információt, azon általában nem szoktunk jól szórakozni. Az alábbi történetek szereplői viszont olyan abszurdnak érezték, amit pletykálnak róluk, hogy képesek voltak még nevetni is rajta.

Ez volt a legdurvább pletyka, amit magamról hallottam
Ez volt a legdurvább pletyka, amit magamról hallottam
Fotó: Gettyimages.com

A titkos életem annyira titkos volt, hogy még én sem tudtam róla.

NEM VOLTAM GYULÁN

Egyszer nyári szünetben a balatonföldvári strandon összefutottam egy volt általános iskolai osztálytársammal, Julival és a fiújával. Pár szót váltottunk egymással, kibeszéltük néhány egykori tanárunkat, aztán elbúcsúztunk. A lány pár nap múlva bejelölt a Facebookon, és attól kezdve a legfurcsább időpontokban írt. Mindig valami olyasmit kérdezett, hogy hogy vagyok, mit csinálok éppen. Aztán eltűnt. Egy idő után furcsálltam, hogy már nem keres. Egyszer aztán felhívott, és megkérdezte, mit csinálok éppen. Mondtam, hogy a Vígszínházba készülünk a szüleimmel. Mire a válasz: ezek szerint nem Gyulán vagy?

Biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel vele, így többet nem reagáltam az üzeneteire. Öt évvel később, az osztálytalálkozón, amin ő nem vett részt, az egyik haverom elmesélte, hogy Julinak valaki azt pletykálta, hogy titokban összejöttem az akkori barátjával. Akivel mindössze tíz percet töltöttem a strandon úgy, hogy Juli is jelen volt! Hirtelen értelmet kaptak a titokzatos telefonok, de máig nem értem, hogy hihette el a buta pletykát. Gréta (31)

NEM KÉREK HOTDOGOT

Nyolctól tizenkét éves koromig az Egyesült Államokban éltünk a szüleimmel. Amikor hazajöttünk, beírattak egy budapesti gimibe. Egyszer egy osztálytársam megkérdezte, hogy nem hiányzik-e Amerika. Én őszintén mondtam neki, hogy tök sok jó dolog van ott, de volt rengeteg olyasmi, amit nem tudtam megszokni. Például, hogy imádnak mindenből versenyt csinálni. Számomra például teljesen érthetetlenek az olyan dolgok, mint mondjuk egy pizza- vagy hotdogevő verseny, ahol az a győztes, aki a rosszullétig tud enni.

Már másnap elterjedt, hogy egyszer megnyertem egy hotdogevő versenyt, később olyan változatban is terjedt a sztori, hogy rosszul lettem, és kórházba szállítottak. Eleinte tiltakoztam, de aztán nem érdekelt. Még a ballagáson is beszóltak; „nem kérsz egy kis hotdogot?”. Kata (25)

NEM VAGYOK SZTRIPTÍZ-TÁNCOSNŐ

Amikor Budapestre jöttem egyetemre, eleinte nem találtam a helyemet. Visszahúzódó, magának való stréber voltam. Szabadidőmben aerobikra jártam, amibe teljesen beleszerettem, ezért elég szép izmos lábam lett a szemeszter végére. Tavasszal már bátrabb voltam, és randizni kezdtem az egyik csoporttársammal.

Kiderült, hogy mielőtt megismert, az egyik srác azt hazudta neki, hogy én egy sztriptízbárban táncolok, azért ilyen izmos a lábam, és itt csak eljátszom a visszafogott jó tanulót. Ezt nagyon izgalmasnak találta. Még évekig húztam azzal, hogyan hihetett el ekkora hülyeséget. Cili (26)

A cikk eredetileg a GLAMOUR 2022-es márciusi számában jelent meg.

Szöveg: Kerekes Anna

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

X-Faktor: Közülük kerülhet ki az utolsó mentor Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci mellé

X-Faktor: Közülük kerülhet ki az utolsó mentor Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci mellé

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője