Ezeket az óriási hibákat nem szabad elkövetned, ha kontaktlencséd van

2021. január 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Napjainkban már egyre többen döntenek a kontaktlencse viselése mellett, hiszen sok szempontból praktikusabb, mint a szemüveg. Nem gátol a sportolásban, nem párásodik be a téli napokon (főleg most a maszkot viselve), és nem zavarja a látóterünket a keret sem. Azonban aki rendszeresen visel lencsét, jól tudja, hogy árnyoldala is van a dolognak: a szem a legkényesebb terület, és nincs annál rosszabb, mint mikor a lencse alá megy egy apró porszem, ami aztán egész nap kínoz bennünket.

Ezeket az óriási hibákat nem szabad elkövetned, ha kontaktlencséd van
Fotó: Getty Images

Most összegyűjtöttük azokat a dolgokat, amikre muszáj odafigyelni, ha el szeretnéd kerülni a kellemetlenségeket:

Bizony előfordul, hogy hulla fáradtan csak beledőlünk az ágyba, azonban még ilyenkor is nagyon fontos, hogy kivegyük a lencsénket. Az éjszaka folyamán nem jut kellő oxigénhez a szem, így reggelre kiszárad, bepirosodik, és akár be is gyulladhat. Ideális esetben az éjszaka folyamán pihen a szemünk, a beáztatott lencse pedig megtisztul - ezt a folyamatot tilos kihagyni. Igaz, ma már kaphatóak Night&Day lencsék is, azonban az orvosok azt javasolják, még ha tovább bent is hagyjuk őket az ajánlottnál, alváshoz mindenképp vegyük ki őket.

A sok tévhittel ellentétben a kontaktlencsénk egyedül a speciális tisztító folyadékkal érintkezhet, máskülönben fertőzések kerülhetnek rá, vagy akár az alakja is elváltozhat. A lencse víz hatására elveszítheti merevségét és megdagadhat, ráadásul olyan bacilusokat juttathat a szembe, amik vírusos gyulladást okoznak.

A kontaktlencse berakása kis túlzással akkora sterilitást igényel, mint egy műtét: alaposan megtisztított kezekkel, a speciális folyadékban letisztított lencsével, és tiszta arccal szabad csak nekiállni a műveletnek. Fontos, hogy a lencse ne érintkezzen semmilyen más folyadékkal, és mi is olyan törölközőbe töröljük a kezünket, amitől nem tapadnak rá szöszök.

Nem elég minden nap kivenni és a kis tárolóba helyezni a lencséket, fontos, hogy azt is öblítsd ki olykor a kontaktlencse folyadékkal. Ezt a tokot sem értheti víz és szappan, ezt is csak a speciális oldattal öblítheted. Ügyelj rá, hogy a tokot is cseréld le minimum 3 havonta, és használj egy frisset!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

glamour plusz ikon Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)