Ezért kell mindennap mérlegre állnod, ha fogyni akarsz

2019.július.19.

Andor Marcsi egy igazi Wonder Woman, aki egy nap hedonista életét hátrahagyva, egy teljesen új életbe kezdett. Több, mint negyven kilótól szabadult meg, ma pedig már másoknak segít a fogyásban. Kövesd kéthetente a blogját oldalunkon, és kerülj még közelebb a céljaidhoz! A sirazsir.hu

Ezért kell mindennap mérlegre állnod, ha fogyni akarsz
Fotó: Shutterstock

!

Volt az az idő, amikor mérleg sem volt a házban. Volt az az idő, amikor sejtésem sem volt mennyit mutat a mérleg és úgy gondoltam, hogy ez a struccpolitika nagyszerűen működik, hisz amiről nem tudsz, az nem fáj. De fájt! Fájt a térdem és a derekam. De én akkor is jól éreztem magam a bőrömben és amikor azt mondták az orvosok, hogy fogyjak le, sarkon fordultam és nem fogytam le.

Nekem is megvoltak a nagy fogyásaim és a még nagyobb visszahízásaim, ez mind annak volt köszönhető, hogy amikor elértem egy álom súlyt, mérleg berúg a szekrény alá, és amikor megint nem jöttek rám az új méretű ruhák, de már a régik sem, akkor vettem csak elő.

A sok tévút után végre sikerült tartósan megszabadulnom a nagyobb súlyfeleslegtől. Nem mondom, hogy nem lehetne még fogyni, nem mondom, hogy nem próbálkozom vele, nem mondom, hogy fitneszmodell testem van, de legalább egészséges és nem fáj semmi.

Ma már nem a kilók hajkurászása a célom, a testem sem lesz olyan, mintha soha nem cipeltem volna ekkora súlyt, (tudod olyan kicsit shar pei kutyusos), de mindennél többet ér, hogy nem fáj, és bármire képes ésszerű keretek közt. (UB, félmaraton, hosszú bringák)

Miért nem hízok vissza 40 kilót?

Olyan sokszor látom, hogy a nagy fogyásokat nagy hízások követnek. Sok lány jön hozzám ilyen múlttal, és teljesen megértem mert én is csináltam ezt.
Egyik ok az, hogy valami varázsdiétát követsz, annak vége van és visszatérsz a rossz életmódhoz. Ezt ugye megbeszéltük már, hogy mi nem diétázunk.

Na nem vagyok szent én sem. Ahhoz képest, hogy az életmódváltásom első 2 évében max. havonta csaltam egyszer-egyszer... Most már azért többször is előfordul, de azért ésszerűen. Tudom mennyit edzek, tudom mennyit lehet. Nem fogok egy nyaralás alatt visszautasítani egy csevapcsicsát és egy sört, vagy bort. Nem dobozban viszem a kaját a partra.

Viszont számolok vele, hogy egy 3-4 nap plusz kilókat jelent, és nem rugdosom be a szekrény alá a mérleget nyaralás után, hanem ráállok és szembesülök tetteimmel, majd azonnal elkezdek jobban odafigyelni.

Miért is jó ha méred magad minden nap?

Először is legyen célod. REÁLIS CÉLOD.

Cél nélkül, hogy akarsz fogyni? Tudod mennyit kell fogynod? Tudod mennyi az ideális fogyás?

Heti 0,5-1 kg. Jahhh, hogy neked 40 kilót kell fogynod?! Semmi gond! Az alsó hangon 1 év meló lesz! Ne akard azt a súlyt, amit évek alatt összekuporgattál, ledobni 2 hónap alatt.

Adok neked egy letölthető papírt. Kezdj bele a saját 100 napos programodba. Húzd be a célvonalad: azaz az első oszlopban jelöld meg a jelenlegi súlyod, az utolsó oszlopban az álomcélt. FIGYELEM! A legbátrabbak is csak 15 kg mínuszt tervezzenek 100 napra. Kösd össze a két pontot, ez a vonal lesz a célvonalad. Ez megmutatja, hogy egy 100 napos programban te éppen, hogy állsz. A feladatod a vonal alatt maradni. Itt egy jó példa:

Igen sok varázs diétát, varázs bogyót, teát és mindent is árulnak. Ez másik téma. Ne dőlj be! Fókuszálj a célra, tartsd be a rendszert a táplálkozásodban, itt olvashatsz róla és mozogj pulzuskontrollal, ami már szintén megtanultunk..... Ha elakadsz pedig keress bizalommal. Vagy ha nem megy egyedül, jelentkezz a szeptemberben induló programra.

A Sírazsír programban, minden nap rá kell állni a lányoknak a mérlegre.
Soha nem egy-egy napot kell nézni. Ezen a négyzethálós papíron követjük a napi mérlegeket mi is. Ez fontos, hisz egy ciklus alatt a női test bármire is képes. Ellentétben a férfi test csak lineáriasan csökken, ha betartja a programot. A női szervezetben egy hónap alatt több hormonális változás zajlik végbe, mint a férfitestben egy élet alatt.

Meg kell ismerned a tested, és meg kell tanulnod, hogy mikor, hogy viselkedik. Általában a menstruáció előtt vizet raktározol. Ezt a ciklus első napjaiban elengeded. Na tuti azt mondanád, hogy sikertelen a programod, ha mentsruáció előtt 3 nappal állnál a mérlegre. És hány ilyen van, hogy "ááá.. nem fogytam semmit" De! csak nem jó napon mérted magad.

Egy két ciklus végig mérlegelése alatt megtanulod a tested működését. És nem fogsz megijedni, ha néha nem lefele, hanem felfele megy a mérleg. Illetve, ha bűnözöl, az azonnal meglátszik. Sőt, azt is kitapasztalhatod, hogy van-e olyan élelmiszer ami rossz hatással van rád. Figyeld mit mikor eszel, hogyan reagál rá a tested.

Most már nincs más dolgod, mint fogyni!
Olvasd újra az étrendes és a pulzusos cikket, nyomtasd ki a súlypapírkád és vágj bele!

Andor Marcsi
www.sirazsir.hu

Ez is érdekelhet

Carrie Bradshaw 25 legemlékezetesebb szettje

Carrie Bradshaw 25 legemlékezetesebb szettje

Divathírek

Meghan Markle szettjei egyre merészebbek New York-ban, mi pedig szóhoz sem jutunk tőle!

Meghan Markle szettjei egyre merészebbek New York-ban, mi pedig szóhoz sem jutunk tőle!

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Most megtudhatod, kik az igazi barátaid - szeptember 26.

Napi horoszkóp: Most megtudhatod, kik az igazi barátaid - szeptember 26.