Hűha: ezt szimbolizálja a partneredtől kapott rózsaszálak száma

2020. június 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha rózsát kapsz a szerelmedtől, az mindig egy jóleső, szeretetteljes gesztus. Ennél azonban jóval mélyebb mögöttes tartalma is lehet egy rózsának. Színét tekintve természetes, ha a párodtól a szerelme kifejezéseképpen vörös rózsát kapsz tőle, de vajon mit jelent az, hogy hány szál rózsa számodra az ajándéka?

Hűha: ezt szimbolizálja a partneredtől kapott rózsaszálak száma
Fotó: Shutterstock

Egy rózsa: ha még a kapcsolatotok elején jártok, akkor azt sugallja, hogy ami köztetek van, az szerelem volt első látásra. Ha pedig évekkel később lep meg egy szál rózsával, akkor pedig arra utal, hogy még mindig ugyanolyan fontos vagy számára, mint régen.

Két rózsa: a kölcsönös szeretet és szerelem jele, így a rózsák is párban járnak.

Három rózsa: a hagyományos harmadik hónapforduló ajándéka azt is jelenti, hogy "szeretlek".

Hat rózsa: az őszinte érdeklődést fejezi ki, és egyben azt is jelképezi, hogy a "tiéd akarok lenni".

Kilenc rózsa: ilyen sok rózsa ajándékozása már az örök szeretetet jelképezi, és azt, hogy a partnered örökre veled akar lenni.

10 rózsa: a tökéletes 10-es szám azt jelenti, hogy te magad is tökéletes vagy.

12 rózsa: egy tucat rózsa olyan, mintha te lennél a legcsábítóbb cukorka a dobozban: azt jelképezi, hogy "légy az enyém".

15 rózsa: Van valamilyen oka a párodnak arra, hogy bocsánatot kérjen? Ugyanis a 15 szál rózsa azt fejezi ki, hogy "sajnálom".

20 rózsa: 20 rózsa már hatalmas mennyiség. Arra utal, hogy "hidd el, őszinte vagyok veled". De az őszinteséget nem egy hatalmas csokor rózsa bizonyítja, hanem az egyszerű, szívből jövő tettek.

24 rózsa: ha egy tucat rózsa annyit tesz, hogy "légy az enyém", akkor két tucat azt jelképezi, hogy "én a tiéd vagyok". Az óvatosság azonban nem árt, gondold át, valóban te is ezt akarod, vagy sem.

25 rózsa: leggyakrabban valamilyen jeles eseményen vagy évfordulón jellemző, azt üzeni, hogy "gratulálok".

36 rózsa: Három tucat nemcsak azt mondja, hogy nagy kölyök, hanem azt is mondja: Emlékszem a romantikus pillanatainkra.

40 rózsa: a partnered tiszteletét fejezi ki, és azt, hogy a szerelme valódi.

50 rózsa: 50 vagy annál is több rózsa abszolút azt sugallja, hogy rendkívül merész a partnered a szerelemben, nem félti a pénztárcáját, és nem ismer határokat, ha arról van szó, hogy boldoggá tegyen téged.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Sokkoló, brutális és tanulságos videó került elő az erőszakos rapper Diddy-ről

Sokkoló, brutális és tanulságos videó került elő az erőszakos rapper Diddy-ről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Mutatjuk, mire figyelj a csodás arcbőr érdekében (x)

Mutatjuk, mire figyelj a csodás arcbőr érdekében (x)

Ezért kötődünk annyira ruhadarabjainkhoz (x)

Ezért kötődünk annyira ruhadarabjainkhoz (x)

Nincs még programod a hosszú hétvégére? - Mutatunk egyet! (x)

Nincs még programod a hosszú hétvégére? - Mutatunk egyet! (x)

Így szabadulj meg a stressztől egy fárasztó nap után (x)

Így szabadulj meg a stressztől egy fárasztó nap után (x)