Így készül Dombai Laura az esküvőjére

2019.február.22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

2018.06.17. Ezen a napon kérte meg szerelmem a kezemet kedvenc tengerparti helyszínünkön. Szerintem soha nem fogom elfelejteni azt a bizonyos vasárnapot, de nem csak a lánykérés pillanatát, hanem az azt megelőző délelőttöt és követő délutánt/estét sem. Szerencsére magáról a térdre ereszkedésről és a csodálatos monológról készült felvétel, ugyanis egy olyan megfogalmazhatatlan állapotba kerültem, amitől nem tudtam volna magamtól felidézni a történteket.

Életem legfontosabb emberei voltak jelen, a vőlegényem, akivel már 7,5 éve alkotunk egy párt és a szüleim. Minden el volt előre tervezve, még a kedvenc Elvis Presley számom is megszólalt, amit élőben kabócák kísértek. Rajtunk kívül senki más nem volt ott az elhagyatott kápolnánál, aminek így utólag nagyon örülök, hiszen miénk volt a pillanat.

Én tényleg nem sejtettem az egészről semmit, ugyanis szinte minden év nyarán ellátogatunk ide, kislány korom óta az egyik kedvenc városom és a sziget ezen része pedig a kedvenc "búvó helyem". Büszke vagyok a vőlegényemre, hogy így leszervezett előre mindent és egy percig sem hagyta figyelmen kívül, hogy vajon én milyen lánykérésnek örülnék a legjobban.

Mindig azt gondoltam, hogy egy esküvő megszervezése rengeteg kompromisszummal és szervezéssel jár, esetleg a vőlegény és menyasszony közti vitákkal. Egyik barátnőm esküvőszervezőként dolgozik, sőt elfogultság nélkül írom, hogy az egyik legjobb a szakmájában (Wedding by Alexandra). Tőle mindig halljuk az érdekesebbnél érdekesebb storykat, az extra kívánságokat, a megható nagy napok részleteit. Amikor a lánykérésemet követően először találkoztam vele és megkérdezte, hogy hogyan is állunk a szervezéssel, konkrétan leesett az álla. Azt mondta nem megszokott, hogy egy pár ennyi idő alatt (bő 2 hét) összerakja a programot és kész elképzelésekkel rukkoljon elő. Meg lettünk dicsérve. Nagyon érdekes, de amikor először elkezdtünk beszélgetni az esküvőről, valahogy jött minden ötlet és gondolat természetesen magától. Egyből megírtuk a vendéglistát, amit szintén nagy egyetértésben raktunk össze, nem igazán kellett különösebben agyalni semmin és senkin sem.

Nyaralásunkból hazatérve már "munkához" is kezdtünk: megnéztük a helyszíneket, kiválasztottuk a lehetséges menüt, lefoglaltuk a zenekarokat (2 lesz), beszéltünk a református pappal, foglaltunk időpontot az anyakönyvvezetőnél. Azt gondolom, hogy még csírájában sikerült elintézni a legfontosabb részeit. Gyakorlatilag mindenben megegyezik az ízlésünk és kívánságunk az esküvőt illetően, ezért az egész "szervezősdi" nekünk görcs nélküli jó szórakozás. Igyekszünk mindent úgy alakítani, hogy a vendégek semmiben ne érezzenek hiányt és élvezzék minden egyes részét, mindemellett természetesen tükrözzön majd minket a nagy napunk.

Ősszel anyukám segítségével sikerült kiválasztanom gyönyörű menyasszonyi ruhámat is a Diora szalonban. Rengetegen kérdeznek ezzel kapcsolatban, hogy milyen lesz, mutassak fotót, stb. Az az igazság, hogy anyukámon kívül tényleg nem mutattam senki másnak és nem is fogom az esküvőig. Volt olyan ruhapróbám, ahova elhívtam a barátnőimet, de én akkor már tudtam, hogy melyik lesz. Természetesen fontos a véleményük, de úgy gondolom, hogy ebben az esetben akarva akaratlanul mindenki bele viszi kicsit a saját egyéniségét, stílusát és nem feltétlenül tudnak kizárólag engem és a ruhát nézni. Nincs is ezzel probléma, sőt szerintem sokkal izgalmasabb, hogy koszorúslányaimként, majd amikor öltöztetnek a nagy napon, akkor találkozzanak ők is először a kiválasztott ruhámmal. Már nagyon várom a pillanatot.

A dekoráció stílusáról és színvilágáról is sikerült nagyon hamar döntenünk. Nagy segítség volt ebben egyébként a Pinterest, ezt bátran ajánlom minden menyasszonynak, hiszen millió ötlet közül lehet csemegézni ebben a témában is. A meghívóink idén készültek el, már neki is álltunk a kiosztásának. Amik még hátravannak, az a tánctanár, a torta, a koszorúslány ruhák és a menyecskekölteményem választása. Február végét adtam meg magamnak határidőnek, remélem sikerült tartani most is a kitűzött célt.

Álomszép: Miley Cyrus eddig sosem látott fotókat osztott meg esküvőjéről

Álomszép: Miley Cyrus eddig sosem látott fotókat osztott meg esküvőjéről

Sokat szoktunk beszélgetni a nagy napról, próbáljuk elképzelni egyes részeit, átfutunk ilyenkor a programon is és a végére mindig oda lyukadunk ki, hogy már nagyon várjuk. Az biztos, hogy ez egy nagyon izgalmas időszak, főleg így, hogy nagy egyetértésben és jó kedvben folyik a szervezés. Remélem sikerül majd minimális izgulással, lehetőleg lazán megélni az esküvőnk napját is és tényleg kiélvezni minden egyes momentumát közösen a hozzánk közel álló fontos emberekkel. Mi igyekszünk ezért majd mindent megtenni! Nagyon várom már, hogy Fitos-Dombai Lauraként írhassam le a nevemet.

Pontokban az esküvőnk szervezése

• Stílus meghatározása
• Pappal való egyeztetés
• Anyakönyvvezetővel való egyeztetés
• Helyszín lefoglalása
• Menü kiválasztása
• Vendéglista összeírása
• Zenekarok lefoglalása
• Szállások lefoglalása
• Vőfély lefoglalása
• Menyasszonyi ruha kiválasztása
• Vőlegény ruhájának kiválasztása
• Fotós/videós lefoglalása
• Meghívók megrendelése/kiosztása
• Buszok leszervezése
• Torta kiválasztása
• Koszorúslány ruhák kiválasztása
• Menyecskeruha kiválasztása
• Menyasszony cipőjének megvásárlása
• Sminkes/fodrász intézése
• Dekoráció intézése
• Tánctanár
• Egyéb ötletelés
• SZERVEZÉS ÉLVEZÉSE





















Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője