"Ha az ember átél valamit, utána már teljesen másképp tud beszélni róla, mint amikor csak tanulta" - Interjú Dr. Vörös Anna nőgyógyásszal
Dr. Vörös Anna blogja, a Nőgyógyásznapló korábban ismeretlen perspektívát kínált a nőknek 2014-ben. Anna itthon elsőként mesélt arról, hogy éli át egy nőgyógyász ugyanazt, amivel pácienseit kezeli, hogyan küzd meg a teherbeesés nehézségével vagy éppen a szülés utáni depresszióval. A GLAMOUR júniusi számában már olvashattatok a doktorról, aki most még többet elárult nekünk hivatásáról.
Ezeket láttad már?
Mikor, minek hatására döntöttél úgy, hogy nőgyógyász leszel?
Az egyetemen nagyon sokáig népegészségüggyel, azon belül egészségfejlesztéssel szerettem volna foglalkozni. Ezt nagyon élveztem egészen addig, amíg el nem jött az első szülészet-nőgyógyászati gyakorlat, amin végignéztünk egy szülést. Teljesen lenyűgözött ez a fenomenális esemény, és akkor döntöttem el, hogy egész életemben ezt szeretném csinálni. Ezt követően mindig csak a szerda délutánokat vártam, hogy szülészet-nőgyógyászat gyakorlatra mehessek. Szintén sokat nyomott a latba az a női nőgyógyász gyakorlatvezetőnk. Általa láttam meg, mennyi mindenről szól ez a szakma: az emberrel való foglalkozás, a szaktudás, a logika, és a mindennapi élet tökéletes keveréke ez. A történethez tartozik, hogy meg kellett küzdenem orvos szüleim maximális nemtetszésével, akik próbáltak lebeszélni, mondván, hogy ez egy cseppet sem nőies szakma. Ennek ellenére úgy érzem, hogy itt édesanyám és édesapám tökéletes keveréke vagyok. Anyukám háziorvos, apukám pedig sebész, a szülész-nőgyógyászatban pedig megtalálhatom az akut helyzeteket, a fontos döntéseket, az életbe vágó műtéteket, illetve az egy életen át tartó gondozást, ahol egy sorsot tarthatok a kezemben, és segíthetem egy teljes család útját. Ez szerintem önmagában csodálatos.
Hogy találtad meg a saját utad a nőgyógyászaton belül? Mire specializálódtál?
Eleinte a terhes patológia érdekelt legjobban. Ezek a kismamák mindig sokkal nagyobb odafigyelést igényeltek, mert sokkal több rizikó merül fel, komplikáltabb lehet a terhességük, több mindenre kell figyelni. Ez egészen addig nagyon tetszett, amíg el nem jött az a pont, hogy mi is babát szerettünk volna a férjemmel. Nem volt annyira egyszerű, mint azt gondoltuk. Ekkortájt kezdtem el blogolni, és eldöntöttem, hogy leírom, hogy milyen az, amikor egy nőgyógyász várandós: kórházban megnyugtatom a kismamákat, otthon pedig én is tövig rágom a körmömet. Dehát ez nem így történt, nem jött a kisbaba, és a nagy lelkesedéssel elkezdett nyilvános blogból egy meddőségi blog lett, ami részben az én pszichoterápiás naplóm volt. Nekünk végül a lombikkal jött össze a baba, ikerlányaink születtek. A szakmai érdeklődésem ekkor fordult úgy igazán a nehezített teherbeesés irányába. Tényleg mindig mindenre igaz, hogy amikor az ember átél valamit, utána már teljesen másképp tud beszélni és nyilatkozni róla, mint amikor csak tanult róla. Ezt követően egy éven belül felkérést kaptam egy magán lombikcentrumból, hogy menjek el oda orvosnak a vezető mellé, így 2017 óta egy termékenységi klinikán is dolgozom, ahol a sorstársaimnak segítek. Jelenleg azt érzem, hogy megtaláltam ebben az utamat, megtaláltam a számításomat.
Mi az, amit a leginkább szeretsz a munkádban?
A páciensekkel való foglalkozás fantasztikus élményt nyújt. Nálam nem 20, hanem inkább 40 perc egy nőgyógyászati vizsgálat, ahol a pár felteheti az összes kérdését, amiket alaposan, hosszan átbeszélünk – ideális esetben a pár mindkét tagjával. Végigmegyünk azon, hogy mi a helyzet náluk, miért nem jön össze a baba, mik történtek eddig, milyen vizsgálatok hol akadtak el, én hogyan tudok nekik segíteni. Elképesztően élvezem elmagyarázni ennek minden részletét, az utolsó kérdésüket meghallgatva arra, úgy válaszolva, hogy ők azt megértsék. És természetesen az is csodálatos, amikor végre összejön a kisbaba, és együtt sírunk az anyukával!
Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a nőgyógyászatban?
Szerintem talán az egyik legnehezebb az, hogy szétoszlassuk az emberek fejében azokat a téves, szájhagyomány útján terjedő, neten olvasott vagy szomszédtól hallott tévhiteket, amiket sokan kész tényként kezelnek. Ami pedig a dolog lélektani részét illeti, nagyon nehéz megmondani a párnak, hogy nincs esélyük arra, hogy – itt és most – gyermekük lehessen, és emiatt más típusú kezelés felé irányítani őket.
A mai napig a férfiak dominálják elsősorban ezt a területet, hogyan reagálnak az emberek, amikor elárulod, hogy nőgyógyász vagy? Adnak visszajelzést arról a páciensek, hogy miért választanak téged?
Ha társaságban derül ki, akkor megdöbbennek és mindenkinek millió kérdése lesz. A betegektől viszont nem szoktam megkérdezni, hogy miért választanak engem, maguktól meg nem szokták elmondani. A sztereotípiák szerint egy nő óvatosabban vizsgál, de találkoztam már olyan ismerőssel is, aki azt mondta, hogy a nőhöz nem megy, mert hogy a nők milyen durvák. Én továbbra is azt gondolom, hogy ezek nem nem-függőek, ezek ugyanúgy empatikus orvos és kevésbé empatikus orvos kérdése. Kétségtelen az a jó, ha valakiben minden ötvöződik, de mi is emberből vagyunk, mi sem vagyunk tökéletesek. Találkozhatunk olyan kollégával, aki szakmailag fantasztikus, de nehezen tudja megteremteni azt a légkört a rendelőben, hogy megnyíljanak a páciensek, illetve olyannal is, aki kenyérre tudja kenni a betegeket, ugyanakkor sajnos kiderül, hogy szakmailag nem állnak a helyzet magaslatán. Ez szerintem nemtől független, vagy legalábbis annak kéne lennie. Minden kollégámmal együtt arra törekszünk, hogy mind szakmai, mind emberi területen a legjobbat nyújtsuk a hozzánk fordulóknak.
Mennyire építesz az online jelenlétre? Fontosnak tartod, hogy brandet építs a közösségi médiában?
A brandépítés sosem érdekelt, inkább azt tartom fontosnak, hogy tudjam segíteni azokat a nőket, akik keresgélnek az interneten, és szelektálniuk kell tévhitek és valós információk között. Olyan tudást szeretnék adni nekik, amire tényleg támaszkodhatnak. Én még a blogos generáció voltam, de a fiatalabbak között rengetegen használjátok az Instagramot – például @magunkról - és nagyon remélem, hogy nem csak nőgyógyászat, hanem az orvostudomány minden más területén szaporodni fognak ezek a kollégák. Jó dolog, hogy így azoknak is átadhatunk tudást, akik nem mernek vagy nem tudnak kérdezni.
Mit üzennél azoknak a fiatal lányoknak, akik az orvosi pályán gondolkoznak?
Ez nem egy szakma, hanem egy hivatás, amit tényleg csak akkor ért meg az ember, amikor már hosszú évek óta benne dolgozik. Azt gondolom, hogy a napjaink történései, a koronavírus tragédiája mutatja meg, hogy mennyire fontos és nehéz pálya a miénk, amikor csatasorba kell állnia a nyugdíjközeli professzortól a még gyakorlatilag tanulóéveit töltő rezidensen keresztül mindenkinek azért, hogy egy egészségügyi vészhelyzetet megoldjunk. Bár bízunk benne, hogy a koronavírus hamarosan lezajlik, de bármikor jöhet egy olyan feladat, amely egész embert, vagy egy egész embernél többet kíván belőlünk, és ezt vállalnia kell, mert itt életek mentéséről van szó.
Olvass még többet Annáról a júniusi GLAMOUR magazinban.
