Kik azok az aranyásók, és miért ítéljük el őket?

Van, aki bármire képes, hogy jóval feljebb kerüljön az anyagi jólét ranglétráján. Kérdés, hosszú távon megéri-e ilyen jellegű kompromisszumokat kötni?

A tévénézők pedig nem fognak gyanút

"A Feleségek luxuskivitelben a legkártékonyabb sorozat, ami valaha a televízióban futott" – mondta Dancsó Péter a Videómánia nevű Youtube-csatornáján. Teljesen igaza volt, habár hozzátenném, hogy egy ilyen káros műsornál már csak az lehet károsabb, ahogy Dancsó mindezt kifigurázza.

A Videómániában talán még egy tévéműsor sem kapott annyi figyelmet, mint a Feleségek luxuskivitelben. Dancsó Péter több részben végigköveti az összes évadot 2017-től 2020 tavaszáig. A műsor valójában egy amerikai import álvalóságshow, ami azt jelenti, hogy lazán, előre megírt forgatókönyv alapján, félig improvizatív módon vesznek benne részt saját nevükön civilek, egy,
a sorozatírók által kitalált történetben. Annyi talán igaz a sztoriból, hogy a képernyőn látott nők valóban szeretnek jómódban élni, és jobbára valóban más (párjuk) teremtette meg számukra ezt a jómódot. De Dancsó Péter többször utal a videóiban arra, hogy szabad szemmel is látszik, ezek a nők nem igazán szocializálódtak luxuskörülmények között, ezért – a műsorban legalábbis – eléggé közönséges módon élik meg a hirtelen jött gazdagságot. Luxus számukra az, ha valami arannyal van befuttatva, aranyat raknak az ételbe is, a divat iránti rajongásuk kimerül a legismertebb high fashion márkák (Gucci,
Louis Vuitton) fetisizálásában, festményeket aggatnak a lakásukba anélkül, hogy érdekelné őket a festészet.

Mi ebben az egészben a káros?

Nos az, hogy ez látszólag egy reality, tehát azt erősíti a nézőjében, hogy ezek a nők valóban ilyenek. A tévénézők pedig nem fognak gyanút több dolog miatt sem: egyrészt azért, mert a magyar társadalom legnagyobb része annyit tud a luxusról, amennyit ez a sorozat mutat, az aranyozott ételt, a rongyrázást, a Guccit meg a kaviárt. Másrészt azért, mert a műsorban látottak összecsengenek azokkal az előítéletekkel, amiket az aranyásókról gondolni szeretünk, vagyis ezeket pörgeti tulajdonképpen a maximumra, így lesz a műsor önmaga paródiája. Dancsó Péter ezt az egészet tovább parodizálja, és ő is prostituáltként beszél ezekről a nőkről, megerősíti másfél millió nézőjét (tehát a magyar lakosság legalább 15%-át) abban, hogy az előítéleteik mindig is helyesek voltak, nyugodtan le lehet kurvázni bárkit, akit a párja tart el.

Valamiért senki nem mondta a srácra, hogy prostituált, maximum annyit, hogy lusta.

Kell az anyagi biztonság!?

Ugyan nem mindenki vagánykodik vele, de rengeteg nő marad azért együtt a férjével, barátjával, mert gazdasági kiszolgáltatottságban él. A családfenntartó sokszor a férfi, aminek oka, hogy a nő, ha mondjuk két gyereket vállal, akkor kiesik öt-hat évre a munkából. Utána jó pozícióba kerülni nem könnyű, tekintve, hogy egy nő két gyerekkel megbízhatatlan munkaerőnek számít a munkaadók szemszögéből, hiszen nem tud túlórázni, és szabadságot kell kivennie, ha például a gyereke megbetegszik. Ezért a férfiaknak több a karrierlehetőségük, és igen, a pénzük is.
Ezen a ponton jegyzem meg, hogy létezik az eltartott férfiak intézménye is, csak őket nem hívjuk aranyásóknak. Egy barátnőm például hosszú évekig élt együtt a fiújával, aki csak annyi munkát vállalt, amennyit muszáj volt. Ennek a következménye az lett, hogy a lány (aki rengeteget dolgozott, és jól is keresett) fizette az albérletet, a rezsit, és a hónap felétől gyakorlatilag kettőjük
megélhetését. Valamiért senki nem mondta a srácra, hogy prostituált, maximum annyit, hogy lusta.

Ha nem dolgozol azon, hogy megállj a saját lábadon, akkor könnyen ott találhatod magad a nagy légüres semmi kellős közepén két gyerekkel negyvenévesen, és kapkodhatod a fejed, hogy most mi lesz.

Mi a szexuális szürkezóna? És miért vergődünk benne?

Mi a szexuális szürkezóna? És miért vergődünk benne?

Az érdekházasságok reneszánsza

Két dolog miatt akarunk feljebb kerülni a társadalmi ranglétrán. Egyrészt azért, hogy kényelmesebben tudjunk élni, és jó körülményeket tudjunk teremteni magunk és a családunk számára. Másrészt azért, mert a piacgazdaság erre
kapacitál minket, azt üzeni, hogy verseny van, de van mozgástér is, és rajtunk múlik, mennyit lépünk előre. Ez részben igaz is lehet. Nekem például nem felelt meg, ami a szüleimnek, hogy egy vidéki városban éljek és olyan munkát vállaljak, amit unalmasnak találok, ezért eljöttem Pestre és újságíró lettem. Nem vagyok gazdagabb, mint a szüleim, de úgy élem az életem, ahogy nekem
jó. Ám a helyzet az, hogy én nagyon szerencsés vagyok, mert a társadalmi
mobilitás egyre kevésbé evidens hazánkban.
Egyre nagyobb a szakadék dúsgazdagok és szegények, vagy a bizonytalan egzisztenciával rendelkezők között. Ha megszületsz például egy kelet-magyarországi kistelepülésen, és a szüleid közmunkából kényszerülnek eltartani az egész családot, mert a környéken semmi más munka nincs, akkor nem valószínű, hogy eljutsz az egyetemig. Ha nem jutsz el az egyetemig, nem nagyon valószínű, hogy jól fizető állásod lesz. És ha egy rosszul fizető munkát kezdesz végezni, akkor nagyon valószínű, hogy soha nem is tudsz sokkal jobbat szerezni, tehát nagyjából bezárult előtted az ajtó.
A társadalmi mobilitás egy bevett formája volt még a XX. század elején is a házasság. Az elszegényedett arisztokrata család gyermeke feleségül vette a gazdag kereskedőcsalád gyerekét; win-win. Mintha ezt a gazdasági megfontolást látnánk most újra visszatérni, csak ezúttal a csereérték a pénzért nem a nemesi cím, hanem reprezentatív külső. De amúgy nem tökmindegy? Egyik sem a szerelemről szól, ezek reális érdek kapcsolatok, melyeknek
következménye lehet egy nyugodt és kiszámítható élet, ahol nem kell azon parázni, hogy mikor kapcsolják ki a villanyt az elmaradt befizetések miatt.

Jobb, ha nem a párod tart el

Habár az eddigiek arról szóltak, hogy nem ítélem el az érdekházasságot, sőt, bizonyos szempontból racionális döntés is lehet, mégsem ajánlom. És nemcsak azért, mert a szerelem szuper érzés, hanem azért, mert mind gazdaságilag, mind párkapcsolatilag nagyon kockázatos. Ha nem dolgozol azon, hogy megállj
a saját lábadon, akkor könnyen ott találhatod magad a nagy légüres semmi kellős közepén két gyerekkel negyvenévesen, és kapkodhatod a fejed, hogy most mi lesz.
Másrészt, az ilyen gazdasági erőviszonyok rányomják a bélyegüket az egész kapcsolatra: az eltartott nőkről a párjaik sokszor gondolkodnak úgy, hogy szolgáltatást nyújtanak. Ebben a leosztásban pedig nehéz azt mondani feleségként, hogy "bocs, ma nincs kedvem szexelni". Szerintem érdemes önállónak és karrieristának lenni, erre is biztatok mindenkit.

Puskás Panni

A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2020. novemberi lapszámában jelent meg. A blog szerzői 2017-ben elnyerték a GLAMOUR Women of the Yearen Az év hősnői díjat, mert kitartóan beszélgetnek a nőkkel a problémáikról, ezáltal sokat tesznek azért, hogy a helyzetünk javuljon a társadalomban, és keressük a megoldásokat.