A közel-keleti konfliktus egy légiutas-kísérő szemével, így zajlik most az élet Dubajban

• A fennálló helyzet ellenére Dubajban a mindennapok zökkenőmentesen folytatódnak: az éttermek nyitva vannak, az emberek dolgoznak.

„Fizetnek az influenszereknek, hogy jó képet mutassanak a UAE-ről!” - Számtalan helyen olvastam az alábbi állítást, és minden alkalommal felnevetek rajta. Az itteni, dubaji környezet, az ország szeretete, a vezetés iránti tisztelet sok ember számára egyszerűen érthetetlen. De menjünk időrendben, érjünk el a február 28-i naptól a mostaniig!

Hosszúra nyúlt kirándulás

Szeretem Moszkvát, a romantikáját, az orosz színházat, ahogyan ünneplik a balett szépségét. Már egy éve annak, hogy utoljára jártam ott, így jó lépésnek éreztem, amikor az egyik műszakomat elcseréltem egy moszkvai járatra, ezzel együtt layoverre. 24 órának indult a kaland, ez pont elég arra, hogy az ember kicsit körbenézzen, de azért honvágya még ne legyen. Amikor megérkeztünk, csodájára jártam a két méteres hónak, és hogy végre élőben is tapasztalhatom, átélhetem, mit jelent az orosz tél. Éjszaka volt, és rendkívül izgatott voltam a másnappal kapcsolatban, megpróbáltam összerakni egy útitervet, de mivel hajnal 2 körül járt, inkább lepihentem.

Másnap reggel minden a terv szerint alakult, remek volt a reggeli, a légiutaskísérő életmódban ez a pont az egyik kedvencem: felfedezni, melyik ország hogyan indítja a napot, milyen fogásokkal. Utána sem történt semmi különös, elkészült a sminkem, belőttem a hajamat, és szinte indulásra készen voltam. Akkor röppentek fel az első hírek a fegyveres konfliktusról, és ugyan elküldtem a páromnak, hogy ez nem biztos, hogy a legjobb a számunkra, akkor még nem gondoltam, hogy az történik, ami.

Mondanom sem kell, végül nem indultam a városba, órákig csak a híreket olvastam, teljesen beszippantottak a fejlemények. Majd amikor lezárták az öböl menti országok légterét, felmerült bennem, hogy talán egy kis késés lesz az esti járatunk esetében, de azt nem hittem, hogy ilyen hosszúra nyúlik a kirándulás.

5 módszer a légiutas-kísérőtől, ha rettegsz a repüléstől

Moszkvában nem túl erősek a mobilhálózatok, a mobilnet, számos applikáció használata korlátozva van, így ez plusz stresszt okozott: nem kaptam meg semmilyen értesítést arról, hogy hogyan alakul a helyzet Dubajban, a mobilom szinte feleslegessé vált.

Megpróbáltam elfoglalni magamat, bejártam a várost. Moszkvában még javában zajlott a karácsonyi vásár, és a meglehetősen baráti árak, a kürtőskalács illata, a forró csoki és a jégkorcsolya varázsa elterelte kicsit a gondolataimat és elűzte az aggodalmaim. Több óra eltelt, amikor pár orosz fiatal segítségét kértem, ők azonnal ott voltak, és orvosolták a net problémámat, becsiholták a wifit, és végre újra kapcsolódtam az otthoniakkal.

Új fejlemény sajnos nem volt, nem úgy alakultak az események, ahogyan vártam. Itt már tiszta volt, hogy Oroszországban ragadunk, egyelőre kérdéses, mennyi időre.

Ijesztő hírek

Az első este nagyon ijesztő volt, ellepték a netet a felvételek a dubaji eseményekről, és ugyan a páromtól azt a visszajelzést kaptam, hogy velük minden rendben, nem hallottak és nem láttak semmit, és amúgy sincs hír sérültekről, mégis félelmetes volt az egész. Nem azért, mert valós veszély leselkedett az emberekre, hanem mert bizonytalanná vált minden. Nem tudtuk, meddig tart majd, és ötletünk sem volt, hogy meddig eszkalálódik a helyzet. A következő napokban érvényben maradt a légtérzár, és minden nap csak annyit tudtam, a hazautazás egyelőre tolódik.

Próbáltak persze tájékoztatni minket, de itt mindenkinek meg kellett értenie, hogy a prioritás most a védelem, így a kisebb kényelmetlenségekkel kapcsolatban - például hogy mikor jutunk haza -, most türelmesebbnek kell lenni, mint valaha. És azt is el kell fogadni, amikor kicsit lassabban őrölnek a kerekek, mert a körülmények változtak. Az azonban megnyugtatott minket is, hogy ha éppen nem biztonságos az utazás, akkor egyszerűen nem megyünk. Így alakulhatott ki az a bizalom, hogy amikor végre útnak indulhattunk, már kevesebb volt bennünk a kérdőjel.

Végül 5 napra nyúlt a kirándulás, amelyben a légiutaskísérők és pilóták egymás támaszai voltak, és ahol a félelmet felváltották az éjszakába nyúló beszélgetések. A stressz és az aggodalom is csökkent, hiszen ez az időszak pont elég volt arra, hogy lássuk, az eseményeket maximálisan kézben tartják.

Az 5 legkülönlegesebb úticél a világon egy légiutas-kísérő szerint

Persze amikor megérkeztünk Dubajba, érdekes érzés fogott el minket. Mindenki más már megszokta, ami történik, nekünk viszont egy merőben új helyzet lesz majd. Az igazság mégis az, hogy a munkabeosztásom változásán kívül, új tapasztalások nem jöttek.

Minden működik tovább

Az ország működik, az éttermek nyitva, az emberek dolgoznak, mindenki éli tovább az életét, mintha semmi sem történne. Ugyanis a csapások nem érnek el ide, azokat a lakosságtól távol vívják meg. Ez nem az a konfliktus, ahol menekülnöd kell, ahol rohannod kell, ahol félned kell. Be kell persze tartani a szabályokat, egy riasztás esetén be kell menni egy fedett helyre, fegyelmezettnek kell maradni. De ahogy látom és tapasztalom, az embereknek ez nem kihívás, mindenki együttműködő.

És úgy tudnak együttműködők lenni, hogy bíznak. Itt van egy érdekes, mély bizalom az emberek és a vezetés között, ami miatt sokan azt választják, hogy akkor sem mennek máshova, ha éppen kicsit más az élet, mint korábban. Mindenki tudja, hogy kézben tudják tartani az eseményeket, és hogy nem kell attól félnünk, hogy bajunk lesz. Nekünk csak arra kell figyelnünk, hogy elvégezzük a munkánkat, hogy a szabadidőnkben éljük az életünket, minden mást, ami nehéz, azt megoldják mások, eredményesen.

Egy légiutas-kísérő listája: íme 5 gyakori szokás, ami elfogadhatatlan repülés közben

Az elmúlt napokban egyre több intézmény, cég dönt úgy, hogy támogatja a mentális egészségünket. Számos látványosságot ingyen látogathatunk, mert egy egység vagyunk, ahol fontos, hogy mindenki szórakozzon, érezze jól magát, és ne csak a híreket bújja - ebben pedig mindenki annyit és úgy segít, ahogy és amennyit tud.

Fizetni pedig nem kell az influenszereknek, hogy pozitívan nyilatkozzanak az eseményekről. A statisztikák biztatóak, civil áldozatok szinte nincsenek, a védelmi rendszer működik. Elképzelhetetlen, hogy egy háború közelében így is működhetnek a mindennapok, pedig így van.